Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Schleininger Tamás: A Szentendrei Kaszinó története a korabeli sajtó tükrében

Egy ilyen lelkes cikk után azt hihetnénk, hogy a Kaszinó ügye végre sínen van. Nem így történt! A Szentendre és Vidéke 1911. március 26-i számában szomorú hírt közöl: „Feloszlott a kaszinó Г „A szentendrei kaszinó több évi tengődés (?) után folyó hó 18-án tartott közgyűlésén 2 szavazat ellenében kimondta a feloszlatását. Még ezen a közgyűlésen is a tagok csekély számban jelentek meg, csak írásban járultak hozzá a feloszlatást indítványozó javaslathoz. Csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy a főváros tőszomszédságában fekvő rendezett tanácsú városban egy úri kaszinó anyagiak hiányában kénytelen ajtóit bezárni. Ha talán nagyközség lennénk, kaszinónk is volna, amint ez Pomáz községben meg is van. A kaszinó fenntartását többen a tagsági díjak tetemes felemelésével vélték biztosítani. Eltekintve attól, hogy az addigi pár korona tagságdíjat különösen a kiabáló urak nem fizették, nézetünk szerint a kaszinó feloszlatásának oly mélyreható társadalmi és egyéb okai vannak, hogy azokat Rab Ráby városában, sajnos, még száz évvel Ráby úr halála után sem lehet változtatni. Itt nem Rab Rábyra, hanem nálánál erősebbre, Herkulesre volna szükség, aki Augiász istállóját kiseperte. Talán ez sem volna elég, hanem azzal a seprűvel máshová is kellene nyúlni." Keserű, de érthető beszéd. 1912-ben a sajtó a pomázi kaszinóról, a szentendrei Katolikus Legényegyletről, a Munkásegyletről, Sportegyletről cikkez. Találtunk ugyanakkor egy, a Kaszinót reminiszcenciaként emlegető írást. A Szentendre 1912. február 11-i számáról van szó. A „Társasélet" rovatban jelent meg: „Alig egy éve annak, hogy a kimúlt kaszinóval megszűnt minden szorosabb élet Szentendrén. A kimúlás után egy néhány társaságra vágyó férfiú »Dunaparti Társaság« címen egy kis kört nyitott saját és a családok szórakoztatására. Mihamarabb oly nagy lett a tagok száma, hogy az asztaltársaság körré alakult át, s ma már e kör a társadalmi misszió útjára lépett... Nem igen kell azt külön bizonyítanunk, hogy mennyire szükség van városnak, községnek egy közös, társadalmi találkozásokra, szórakozásokra előkészített helyre, kaszinóra (kiemelés S.T.). A mi városunk lakosai annyira különböző irányok, nézetek divergáló hatásai alatt nőttek fel - ez különben a legtöbb községben így van -, hogy egymás megismerése, megértése, s mindezekből fakadó kölcsönös megbecsülés végett, feltétlenül szükség van egy ilyen körre... Úgy tudjuk, hogy e kör éppen e fenti szempontok szigorú betartásával hivatásának magaslatán áll... A város intelligens közösségét... ezúton is kérjük, hogy minél többször látogathassa meg e kört, minél jobban igyekezzék mindenki megismerni a másikat, s minél többen iratkozzanak be e nemes intenciójú körbe. Áldás kísérje e kör munkáját." IV. FEJEZET A SZENTENDREI KASZINÓ ÚJJÁALAKULÁSA 1913-ban a Szentendre és Vidékében egyetlen Kaszinóról szóló hírt fedeztünk fel, az is a pomáziról értesít, miszerint „fényesen sikerült Kabarét rendezett." (8. szám). Azt, hogy a kaszinó, mint téma mégsem került le a szentendrei társasági élet programjáról, egy következő évi újságcikk bizonyítja. A Szentendre és Vidéke 1914. január 25-i számában - mintegy betetőzve az addig lappangó igényeket -, a következő örömteli hírt adja tudtunkra: „zl szentendrei kaszinó megalakítása tárgyában ma, vasárnap du. 5 órakor a városháza nagytermében értekezlet lesz. Akik a kaszinó megalakulása iránt érdeklődnek, szíveskedjenek az értekezleten megjelenni." 371