Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Schleininger Tamás: A Szentendrei Kaszinó története a korabeli sajtó tükrében

III. FEJEZET A SZENTENDREI KASZINÓ I IŐSKORA ÉS ELSŐ MEGSZŰNÉSE A Szentendrei Kaszinó tehát 1892-ben alakult. Az alakulást időben megelőző két sajtótermék Fáklyaláng (1883-1884) és Szent-Endrei Futár (1889) - eleve kiesik vizsgálódásunk köréből. A Szent-Endre és Vidéke (1899-1901) 1899. július 23-i számában viszont egy elemző - „Cimon" álnévvel szignált - cikket találunk „Társasélet Szent-Endrén" címmel: „Tudom az olvasó elcsodálkozik e cím látásán. Jómagámon is egy bizonyos megilletődés vesz erőt, hisz olyan tárgyhoz szólók, amely - nincs. Volt egy istenben boldogult prókátor Schmidt István, kinek az a különös ötlete támadt, SzentEndrén társas életet teremteni, lerombolni a vallási és nemzetiségi korlátokat, szóval patriarchális élet létesítését tűzte ki cél gyanánt, mely 700 esztendős múlttal bíró város keretébe illik. E célnak legjobban a Casinó eszméje felelt meg. Meg is alapította nagy küzdés árán a társas kört 1892-ben 6 örökös, 13 alapító, 41 rendes és 5 vidéki taggal. S már-már azt hihette az ember, hogy ez a valóban humánus intézmény révbe jutott. Az első két évben a Társaskör működése érezhető jótékony hatással volt a szent-endrei társaséletre. Az emberek megpróbáltak egymás között ugyanazon a járdán járni és nem a harmadik utcába lekerülni, hogy köszönni ne kelljen. Barátságosabban estek ki az üdvözlések és többször hallatszott a »szervusz«. A Casinó rendezte ünnepségek kedélyesség dolgában emlékezetesek maradtak mindazoknak a lelkében, kiknek kedélyesség iránt egyáltalán fogékonyságuk van. Nem tartott azonban ez az állapot semeddig sem, Schmidt István az első elnök elhunyta után a társaskörben gazdátlanság uralkodott jó ideig. Rose Gyula az utolsó elnök lemondása óta pedig fejetlenség ül valóságos orgiákat. Választmányi ülésről szó sincs. A pénztárt senki sem kezeli. A jegyző még választmányi ülést nem is látott. Vigalmi bizottság van ugyan, de vigalmat mindenki maga magának szerez. Egyszóval a patriarchális társasélet valósággal dühöng nálunk. Persze ezekkel az állapotokkal szemben Krecsárovits Miklós igazgató szintén tehetetlen, s mint hírlik, legközelebb ő is odahagyja tisztségét. A valóságos ex-lex és a lehetetlen állapotokon segíteni kell, jól érzik ezt sokan, csak hogy mindenki fázik a kezdeményezés hálátlanságától. Hívjon tehát az igazgatóság rendkívüli közgyűlést egybe, s mi meg vagyunk győződve, hogy akad ember az illetékesek közül, ki ennek az egyesületnek ügyét kezébe veszi." A glosszából több minden kidéiül: elsősorban az, hogy volt társadalmi (esetünkben inkább társasági) igény a Kaszinóra; másodsorban az, hogy a fénykort jelentő időszak csupán rövidke két évet jelentett; harmadsorban pedig - és talán ez a leglényegesebb elem! -, hogy a „felfutási" idő alatt pozitívan módosultak a mindennapi élet társadalmi viszonyai, ami - cikkíró szerint, és valószínűlég enyhe túlzással - a Kaszinó üdvös hatásának volt tulajdonítható; negyedsorban az, hogy a szervezeti felépítés széthullt, a társaskör egész működése akadozik, senki nem akarja kezébe venni a gyeplőt, hogy az eredeti állapotokat visszaállítsa. Úgy tűnik azonban, hogy feltámadt hamvaiból a kaszinói élet, ugyanis az újság 1899- augusztus 27-i számában a következő híradást olvashatjuk: „/1 szent-endrei casinó mulatságáról szóló értesítés rossz címzés miatt nem jutott el idején hozzánk és róla ezúttal számolunk be. A casinó fennállásának évfordulóján tartott vigalomra a közönség már 9 óra után sűrűn szállingózott a casinóba, úgy, hogy annak termei már 1/2 10-kor előkelő és szép (sic!) közönséggel telt meg. 363