Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Jakus Lajos: A töröktől megszabadított Vác 1596–1622

panasznak hellt ad, ez után ezeket az jobbágyokat nehezen vesszük az еб felsége és országh végh házának épülletire is merth ha ereoltettyük eőket vár epülletire mindgyárást uroknak pana­szolkodnak, és az Urok mindgyarast brevis Articulusokkal fenyeget bennünket és minden kicsi­nyert Törvenkezni akarnak, ennek az helnek penigh igen szükséges az épüllet, elegh puszta és romloth állapotban vagyon, a szegínysegget kettellenek lesznek az munkára rá hajtani és ereől­tetni." Ha azt parancsolja a nádor, hogy senki jobbágyát ne erőltessék a végháznak építésére, ő nem teszi, hanem amint megesküdött, híven szolgál királyának és hazának. írjon neki a dolog felől, hogy tudja magát mihez tartani. IS() Amióta Vácon a vár építése folyik, nem szűnik a török tiltakozása sem, azzal vádolják a királyi udvart, hogy megszegtük a zsitvatoroki megállapodást, mely szerint Vác újjáépülhet, de nem na­gyobbítható meg. A törökök követelésére l6l 5-ben biztosok szálltak ki a vár vizsgálatára, mindkét fél érdeké­ben közös tanúvallomás végzésére. Almásy Mihály Nógrád vármegye szolgabírája és Szamosközy Tamás esküdt Ztrucz Ferenc alispán megbízásából végezték a vizsgálatot. A vár vitézei egy­értelműen vallották, a város polgárai, a környék falvai, Tótfalu, Szöd, Kisoroszi, Szentendre, Ve­rőce, Szokolya, Rátót, Rád, Kösd, Kerepes, Nőtincs lakói tanúsították: nemhogy nagyobb, de ki­sebb a vár, mint a török idejében volt. !S1 Beniczky Ferenc főkapitánysága alatt a vár építését nem Nagy Egyed vicekapitány irányította, hanem ő maga személyesen, Baranyai Mihály deák strázsamester, Balogh István porkoláb fel­ügyelete alatt. Beniczky beszámol hosszú levélben a vár állapotáról s azon végzett munkáról. A Kamarának válaszol a Szigetség panaszára. Marost többé nem zaklatta, a szigeti falvak munkájá­ra azonban számított. Pethe László kamarai elnöknek válaszolja 1617. április 13-án:"Az mi az első panaszokat illeti, hogy én a vár épületeire felettébb erőltetem ki miatt eőnekik el kell pusztulniok, és hogy az elmúlt esztendőben mennyit vettem rajtok, sok volna elő számlálni, és hogy most is 450 palánk karót kívánok rajtok." A kamara elnöke ne kételkedjen írásában, a valóságról számol be: „Ez elmúlt esztendőben adtának 190 palánk fát, az kire porkoláb és strázsa mester uraimék számot tartanak, de azok olyanok voltak, hogy csak egy sem volt jó palánknak, hanem valami lator ketet az vár körül csináltattam belőlle és egy vesszővel más palánk karókat toldottunk úgy kellett jó bástyát és palánkot építteni." /Latorkertek kihelyezett, leszúrt karók, melyek megaka­dályozták hogy ellenséges lovasok szabadon megközelíthessék a várat./ A szigetiek panasza úgy szólhatott, hogy a főkapitány magának építtetett belőle, a vádaskodás ellen írhatja: „Magamnak tsak egy karónit sem építettem belőle seőt azt írhatom ami módon nincsen és nem lehetett az ideigh hogy csak egy ólacskát is csináltattam volna, azhoz kevés majorságocskát tarthatnék kony­hám szükségére, nem hogy valamiért mást teőbbet építenék magamnak, holott nekem itt örö­köm tsak egy talpalatnyi földem sincsen." A király rábízta e véghelyek gondviselését, azért úgy igyekszik, hogy ne pusztulna, jobban ne romolna miről jövendőben számot adhatna, hogy építésében valami fogyatkozása volt'. „Most is pedig nem palánkfát kívántam rajtuk, mint írják, hanem csak amennyit hozhatnak 16 vagy 20 karót, amennyire egyelőre szükséges, aztán többet, meglátván menyire leszen szükségük." Hivatkozik Vörösmarty Mátyás ispánukra, az is bizonyíthatja, hogy mennyire kíméli őket, több kívül való faluk többet munkálkodnak náluknál. A vár renoválásának megkezdése óta eltelt közel másfél évtized alatt több falu lakossága visszatért elhagyott otthonába, bár Beniczky arra panaszkodik: „Ez víg­házhoz az kik épülettel tartoznak, kevesen vadnak és az egynehány falu is talán mindenestül sincs 50 portájok." „A panaszolkodó szigetieknél az töb kivül való faluk teöbet munkálkodnak náloknál." A kamara urai írják meg, mennyivel tartozzanak egy esztendőben és ő többre nem erőlteti őket, amit azzal tud azt építi ezután, de neki is lehessen mentsége, ha valami fogyatkozás esik őfelsé­ge végházában. A palánkvár falait állandóan kellett gondozni, a tömésfal hatalmas nyomása alatt nemegyszer kidőlt. Tíz év telt el Verebélyi palánkállítása óta, akár újólag lehetett volna cserélni, 31

Next

/
Thumbnails
Contents