Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Novák László: A Duna-Tisza köze északnyugati vidékének településnéprajzi viszonyai a 18–19. században
fogyatkozás nélkül befizette. Annakokáért valamely szántó földek, Kaszáló Rétek, és egyéb Haszonvételek az eö Kegyelme befizetett summa pénze után az igaz osztály szerént adattak, vagy adatni fognak. Azokat eö Kegyelme és Maradéki örökössen bírják, és bírhassak, úgymint falu földén, Jakabházán, Csőkán, Katón. Melly dolognak nagyobb bizonyságára adtunk ezen Helységünk elő Petsétjevel megerősített levelünket. Signât Laczkháza Die 12 Octobris 1753" A redempcionális levelet aláírta: „Fő Bíró Thot Mihály", „Esküttek Őrsi Tot Mihály, Kontra György, Jaksa Mátyás, Bak István, Doma János, Szabó János, Kiss János, Thot János, Becze András, Bak Illés, Ifjú Bak István", „és az egész Kősségh". % A lakosokhoz hasonlóan, a communitás is meghatározott összegnek megfelelő földeket birtokolt. Lacháza kishatárű település, melyet 1750 körül így jellemeztek lakosai: „A mi Terrénumunk igen kitsiny, ugy hogy szélessége 4. Dűlőt Hoszszassága pedig egy fertályt magába Complectal, Capacitassa a szántás dolgában semmi nem volna, mindazáltal a' szükség azt hozván magával, egy napi köles alá földes excindalni kenteleníttetünk. Kaszálni rajta éppen nem lehet, Mikor a Duna el nem rontja, FejősTeheneink és Lovaink rajta legelhetnek... Laczháza bírja Moriczgattyát, Csókát, Katót, és Jakabházában egy kevés részt. Moriczgáttyán legelhet két Falka Barom. Csókán minden Lakosunkk egy egy osztály szántó Föld tellik. Katón exscindálhatik minden Lakosunk számára kél Osztály Föld, itt vagyon azon kevés Kaszálónk is... Jakabházán egy kevés tövises és veszszős berketske nőt fel." (l.kép) ST . A kerületi vicekapitányhoz 1811-ben írott levelükben ismét a határ szűk kiterjedését panaszolták a lacháziak: „Lacházi Terrénumai in contiguitate lévő Jakabháza nevezetű redimált Pusztánk a' szomszéd Vármegyei határok által el-nyelettetvén, tőllünk el-vétetett, és annak tsak tsekély részét bitjük. A' mely Csókás, és Kató nevű Pusztátskát birunk pedig, az is tsak nevezettel különbőz egymástól, mert a' kettő sem tesz edgyet, ezt is pedig hol föld árja, hol a' Duna kiöntési rongálván, tsak imitt amott lehet használni." w Egy évtized múltán is hasonlóképpen nyilatkoztak, hangsúlyozván, hogy teherbíró képességüket a mostoha határ viszonyok korlátozzák: „Ezen Helységk' tulajdon képpen való Hatarja igen csekély ugy hogy 1/ 3 П mért földet nehezen tenne: és azt is a Határnak Nap kelet felül a' Szérüs Kertek lábjában lévő 's mint egy 500 Holdakra menő szántassál használni lehetséges. Itt találhatók a szőlőkertek is, amelyeknek fele részét a Duna áradása veszélyezteti. A határhoz tartozik „Pusztai Jakab Háza, melly 200 hold Erdőből és mint egy 400 hold Legelőből a Helység Határja, és Szent Király Puszta között a' Duna partra nyúlik el. Kató és Csóka már mint összve szakasztva a Helységtől közben eső Bankházi puszta által külön szakasztva... Ebből a két pusztából telik ki Laczházának kenyerének nagy része... ki terjedése 6000 holdat tesz. Ezen két pusztácskában telik ki leg inkább a' lakosoknak mind kenyerek, mint szenájok. Három nyomásokban, minden nyomásokon ismét két darabban használják a' Lakosok. Földjök tulajdonsága középszerű, de a föld fakadásos időben minthogy 1/4 része ezen két pusztának használhatatlan. Van ezen pusztában egy újj ültetés szöllőjek, mely szép eredményeséggel birhattya a jövendőre a' Lakosokat." v> Tehát, a lacháziak szántóföldi művelést a „faluföldén" és a Kátó-Csóka pusztán folytattak, s kaszálásra is adódott lehetőség. Gubody Sándor földmérő 1825-ben mérte fel a két pusztát, s ez alapján a földhasználat módja megállapítható. Csóka és Kató puszták kiterjedését l600 doles holdakban számítva, így állapította meg: 60 156
