Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Csoma Zsigmond: Kertészeti vásártípusok a Kárpát-medencében (XVIII–XIX. század)
és városkörüli kertészeti gazdálkodás tömegvására, amelyet egy-egy féle zöldség vagy gyümölcs értékesítésére rendeztek meg. így bár sokszor együtt élt ez a két típusú vásár, az a fogalom, hogy kertészeti terményvásár, más-más termelőkultúra hátteret jelent a különböző kertészeti növény félék vásárai esetében. A Kárpát-medence a török hódoltság után relatíve kertészeti terményekben szegényebb terület lett, amit csak tovább fokozott a XVIII— XIX. sz.-i egyoldalú gabonacentrikus szántóföldi növénytermesztés és a kedvezőtlen közlekedési^kereskedelmi lehetőség. Relatív a kertészeti áruk szegénysége, mert pl. hagyásfákról, határ jelölő famatuzsálemekről, erdőkben nemesített, oltogatott vad gyümölcsfákról, ártéri gyümölcserdőkről, szőlőhegyeken álló gyümölcsfákról ugyan van tudomásunk, de ezeknek termése általában csak egy-egy család vagy kisebb közösség igényeit elégítette ki, miközben a nagy termés nagymértékű elpocséklása mellett más területek, pl. ezekből a gyümölcsökből nagy hiányt szenvedtek. Ezért alakulhatott ki a kertészeti növények és termények értékesítéséről az a képem, hogy a helyi termesztés ellenére Magyarország belső területein, hiány mutatkozott ezekből a terményekből, amit a Kárpát-medencét övező hegyvidéki—folyóvölgyi zónák területéről tudtak mindig folyamatosan kielégíteni. Persze a nagyfokú hiány és igény mellett a hegyvidéki—folyóvölgyi termények megfelelő faj- és fajtája és minősége biztosította ezt a féle permanens cserét, áruközvetítést a gabona-bortermelő, és ezekből felesleget felkínáló területek között. 6 A XVIII— XIX. sz.-ban a vásárfunkció felerősödése a gazdasági-kereskedői központok kiválásához, kiemelkedéséhez vezetett, ugyanakkor az egykori egyházi búcsúk sokadalmából is terménycserére összpontosító helységek alakultak ki. A XIX. sz. folyamán az országos vásárokat tartó helységek száma megduplázódott, miközben ez még nem jelentette mindenhol a vásári áruforgalom gyarapodását. Az 1828-as országos összeírás feldolgozása megmutatta, hogy az igen erős piacközponti funkciót betöltő központok földrajzilag ott helyezkedtek el, ahol a mezőgazdasági termelés jelentős volt, így a Pest-Budától nyugatra eső Duna-szakasz mentén, a Dunántúlon elszórtan, és a Tisza—Maros vidéken. 7 A vásárokat, vásárközpontokat terményszállításra szakosodott falvak vették körül és szolgálták ki. Bár az 1828-as összeírás tanulsága szerint a szállítók (hajósok, fuvarosok, bérkocsisok) száma még csekély. Igaz, hogy az összeírás, mint fő kereseti foglalkozásúakat írta össze. Ugyanakkor az összeírás szöveges része mindig megemlítette, hogy a fogattal rendelkező gazdák a falvak többségében fuvarozást vállalt, mint alkalmi fuvaros. Nem lehet véletlen, hogy a szállítással foglalkozók 95%-át a fővárosban és az első- és másodrendű kereskedelmi központokban írták össze. A hajósok fizették ekkor a legnagyobb adót jövedelmük után. A fuvarozást végzők rangjára jellemző a városokban, hogy 18%-uk rendelkezett saját polgárjoggal, míg a kereskedők 35%-a. A városi fuvarosok 62%-a háztulajdonos volt, de többségük mind élelmiszerben, mind az állatok ellátásában is a piacra volt utalva. 8 A vásári szállításokban az 1848 utáni szabad fuvaros, árusgazda parasztság jelentősen kivette részét. A kertészeti termények szállításában a tutajozásnak óriási szerepe volt. A Duna és felvidéki mellékfolyóin (Vág, Garam) és a Tiszán, Kőrösökön, Be6 Vö. V. FROLEC, 1988. 26—32.; B. GUNDA, 1988. 32—39.; J. LISZKA, 1988. 64—69.; Zs. CSOMA, 1988. 184—188.; Zs. CSOMA, 1987. 287—291.; FÜR Lajos, 1983.; IKVAI Nándor, 1977.; PETERCSÁK Tivadar, 1983. 55—58.; SZTRINKÓ István, 1986.; NÓVÁK László, 1986.; VIGA Gyula, 1990. 100—110 7 BÁCSKAI Vera—NAGY Lajos, 1978. 224 8 BÁCSKAI Vera, 1988. 126 63
