Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

H. Bathó Edit: Adatok a Tápió-mente lakodalmi szokásaihoz

VIII. A LAKODALOM MÁSODIK NAPJA A katolikusoknál a lakodalmat követő napon került sor az új menyecske asszonnyá avatására. A vőlegény bérma- és édeskeresztanyja reggel elmentek a vőlegényes házhoz és elvitték az ünneplőbe öltözött ifjú menyecskét a templomba. Ott fátylat borítottak az arcára és a Máriához vezették. Ott gyertyát gyújtottak, imádkoztak az új asszonyért és a leendő gyermekáldásért. Az avatás után az új asszony szüleihez mentek, ahol reggelivel várták őket. Később ismét visszamentek a vőlegényes házhoz, ahol már újból gyülekeztek a közeli rokonok, s azok, akik a lakodalomban segédkeztek. Kókán a vőfély ment el az új asszony szüleié, testvéreié és elhívta őket a vőlegényes házhoz, ahol ettekittak, mulattak és estvélig táncoltak. Napjainkban az avatás már szervesen beépül az esküvői szertartás rendjébe. A rokonok és a segítők azonban ma is viszszamennek a lakodalmas házhoz összepakolni, mosogatni, rendet rakni. IX. AZ ÜJ PÁR HELYZETE A CSALÁDBAN A házasságkötést követően az új pár általában a férj szüleinél, velük közös háztartásban maradt. A Tápió mentén legnagyobb részben menynek kerültek a lányok. Ezt úgy mondták, „anyóskézen maradt". Nagyon ritkán, de előfordult, hogy a legény ment el vőnek. Ezt az állapotot azonban mindenki lenézte és megalázónak tartotta. A lány szülei irányították a fiatalok életét, s a vő helyzete kiszolgáltatott volt.

69 „Mindég mondta apám, hogy nagyon szegény gyerek vót, aki vőnek ment. A vő szarja az árvaganajt, mindig azt mondta az apám."

70 A legtöbb esetben az ifjú pár a szülőkkel, testvérekkel egy szobában lakott. Az asszonyok még ma is keserű szájízzel emlékeznek vissza ezekre az időkre. „Egy szobába aludtunk az anyósomékkal, vótunk vagy nyócan. Meg se mertem mozdulni, nehogy meghalljanak valamit." (Farmos). „Egy szobába két család lakott. Egyik fele az egyiké vót, a másik fele a másiké. Ennek is vót bőcső, asztal, meg amannak is. Hát nem vót kedves az élet." (Pánd). „Mink ketten vótunk menyecskék, mer kettő menyasszonyt vittek ahhoz a házhoz, ahová én mentem. Hát aztán mit csináljunk? Egy szoba vót, meg egy konyha vót, meg egy kamra. Hát mit tudtunk csinányi? Egyikünk az egyik ódalrul feküdt, a másik a másik ódalrul, az öregek meg ki vótak tolva a komrába." (Farmos) A szülőkkel való együttélés olykor csak néhány évig tartott, de a legtöbb esetben egész életre szólt. A gazda a házban továbbra is a szülő maradt, s ők irányították a fiatalokat. „Itt laktunk az anyósomékná, a semmié dógoztunk. Egy házra akkó vótunk tízen is." A menyecske sorsa sem volt könnyebb a családban, mint a vőnek ment legényé, ö is ki volt szolgáltatva az anyósnak, s becsülete sem igen volt. Az aszszonyok még ma is úgy vélekednek, hogy az „anyósok eléggé kacifántosak vótak." „Mindig hallgass vót a nevem, mer gyerek vótam. Azt hittem hallgatni köll." „Elég rossz vót a menyecske élete, legtöbbsző az anyóshó kerűt... Sokszor hús se jutott nekem. Az anyósom kacér asszon vót. Énekes asszon vót, de szíve-lelke nem vót." (Kóka) A sokszor összekényszerített házasságban a férj és a feleség egymáshoz való viszonya is keserves volt. Az asszony „tűrt, nagyon sokat tűrt. És mikor meg69 ÖRSI Julianna, 1985. II. 698. 70 Bánáti Illésné, Kurgyis Mária, 56 éves, r. k. Tápiósüly. 510