Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

H. Bathó Edit: Adatok a Tápió-mente lakodalmi szokásaihoz

Az egyházi esküvőre a vőlegényes és a menyasszonyos háztól is külön indult el a gyalogos lakodalmas menet, s rendszerint csak a templom előtt találkoztak. Ez a szokás a mai napig tartja magát. Az esküvői menet rendje a következő volt. Mindkét menet élén a vőfély haladt, egyik kezében a virágos bottal, a másik kezében egy fakulacsra vagy egy üveg borra tűzött kaláccsal, amelyet Kókán az esküvő után a harangozónak adtak. Utána következett az egyik menetben a vőlegény az első nyoszolyófánnyal, a másik menetben pedig a menyasszony az első koszorúslegénnyel, majd a násznagyok, szülők, testvérek, közeli rokonok, barátok, ismerősök. Előfordult azonban, hogy az örömszülők nem is mentek el az esküvőre (Kóka). A menet legvégén a zenekar haladt. Abban az esetben, ha a két lakodalmas ház közel volt egymáshoz, a lakodalmas menet akkor is külön állt fel és egymás után (elöl a vőlegényes, utána a menyasszonyos menet) haladtak a templomig. Ha a menyasszonyt más faluból hozták, vagy nagyon messze lakott, akkor a vendégsereg lőcsös vagy stráfos kocsikkal ment az esküvőre. Ilyenkor az első kocsin ült a vőlegény az első koszorúslánynyal, utánuk a két násznagy egy kocsin, majd a többi vendég. A menyasszony az első koszorúslegénnyel az utolsó előtti kocsin ült, s a menetet a zenekar zárta. A lovakat és a kocsikat erre az alkalomra szépen felszalagozták, feldíszítették. Ha esküvőre menet esett az eső, Farmoson úgy tartották, hogy rívós lesz lesz a menyasszony. Tápiósápon ez szerencsétlenséget jelentett. „Hát például az én bérmakeresztanyám olyan zivatarba ment esküvőre... és abbul a koszorúbul... olyan selem szálak, úgy be vótak tűzdelve, mint a kalász, olyan vót a kezdete. És azokat a selemszálakat leszaggatta a vihar és vót, aki szedett belőle. És bizon elég boldogtalan lett a keresztanyám. És meg is halt fiatalon."

49 Az esküvői szertartást követően a menyasszony vendégseregével együtt indult vissza a menyasszonyos házhoz. Esküvőre menet általában még nem szólt a zene, de az esketést követően a muzsikusok is rázendítettek, és énekelve, táncolva, tustolva

50 (Pánd, Tápiógyörgye) haladt a vendégsereg a lakodalmas házhoz. Menden régen már a templom előtt megkezdték a táncot.

51 Útközben többször — főleg az utcasarkokon — megálltak táncolni és amikor újból elindultak, különböző rigmusokat csuhajgattak, kiabáltak az utcán bámészkodóknak. Különösen Tápiósápon és Tápiószecsőn volt ez nagy divat. „Á menyasszony ámminő, á vőlegény semminő!" „Vőlegénynek kék á szeme, menyasszonyon jár áz esze!" „Aki kiáll á kápubá, kívánkozik á lágzibá!" 49 Kókai Jánosné, Nagy Ágnes, 77 éves, r. k. Tápiósáp. 50 Az egyszerű motívumokból álló táncot ma már főként indulózenére, lakodalmi menettáncként járják. A tánc neve a „tus" (zene) és „duska" (áldomás) szócsaládok jelentésköreinek keveredése útján keletkezhetett. In. Néprajzi Lexikon. V. 1982 372 373 51 FEJÉS Endre—FURUGLYÁS Géza, 1957. 1. 504