Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

H. Bathó Edit: Adatok a Tápió-mente lakodalmi szokásaihoz

laszt is legtöbbször a szülők adták meg a legénynek, anélkül, hogy a leányt megkérdezték volna. „Az uram nagyon sokszó égyött. A mamám a másik szobába vót, akkó szót éfélkor, hogy menjek, azt bocsássam el... Akkor aszongya, kislány, hozzám adott feleségül a mama. No, mondom, akkor menjen el ő."

33 Általános szokás volt, hogy a családokban a legidősebb lányt adták először férjhez, s csak utána mehetett a többi.

34 Az idős asszonyok még ma is emlékeznek olyan esetre, hogy hiába volt kérője a fiatalabbik lánynak, addig nem adták, még az idősebb el nem kelt. Előfordult olyan is, hogy a fiatalabbikat kérték meg és az öregebbet adták. „Az én anyám huszonegy vót, amikor férjhez ment. Ez is nagyon érdekes vót, mer a fiú ément megkéretni. Nem anyámot akarta, anyámnak más vót a szeretője, hanem a keresztanyámat. Te vagy az öregebb, neked kell menni, mire vársz ma, ma megöregsző... Anyám csak nem akart menni, no aztán a végin csak hozzáment."

35 Arra is volt példa, hogy egy családból két leánytestvért is feleségül vittek ugyanazon legényes házhoz. Bár ezt nem minden helyen szerették. Farmoson azt tartották: „ölég ö' sütetbül ö' cipó." A leendő házastársak anyagi ügyeinek feltárására már voltaképpen a komendálás során, a közvetítő asszony révén sor került, de a végleges megtárgyalása rendszerint a kérés alkalmával történt. Móring adására vidékünkön csak szórvány adatokat találtunk. Egy szentmártonkátai adat szerint a század elején a leány adott móringot a legény javára, amely 1 tehén, pár száz pengő, esetleg két hold föld volt.

36 Tápiószecsőn móringot adtak a szülők a legénynek, ha az nem akarta a lányukat feleségül venni. (Házat, földet Írattak rá.) Tápióságon csak a második házasság esetében emlegetik a móring adását.

37 A móring egykori meglétére utaló szórvány adatok arra mutatnak, hogy a Tápió menti falvakban a móring — mint az Alföldön általában — a házasságkötési szándék anyagi megerősítését szolgálta.

38 A század elején a paraszti háztartásokban még szőttek, fontak, így a lányok stafírungja, staférungja (Kóka), kelengyéje (Pánd), móringja (Nagykáta)

39 általában házilag készült. Csupán Farmosról van adatunk, hogy a vászonféléket Jászberényben szövették, de a ruhadarabokat már otthon, saját maguk készítették el belőle. Úriban a lányok addig nem mehettek férjhez, amíg el nem mentek cselédnek. Ugyanis azt a lányt, aki nem dolgozott, nem tartották élelmesnek, mert nem kereste meg a stafírungját. De a többi községben is „... a stafírungot igencsak úgy szödte össze egy szögíny jány, hogy émönt szógáni". A stafírung mennyisége mindig a család anyagi helyzetétől függött. A tehetősebb családoknál a leány 2 ágyat, 1 fennállót, sifonyt vagy sublótot (korábban ládát), 1 asztalt, 4 széket és egy lócát kapott. Mellé 2 dunnát, 8 vánkost, 2 kis vánkost, „... mer hát párna mög ögy nagy dunna áz csak dísznek vót, áz csak kivetött ágynak vót. Egy párna mög ögy kisebb dunna áz ász avvót á háló..." Továbbá 1 derékaljat, 1—2 szalmaruhát, szalmatakarót, 8—10 hímzett lepedőt, 2 fehér damaszt vagy slingölt sifon ágyhuzatot, 2—3 csikós vagy kockás ágyhuzatot, 1—2 ágyterítőt, 4—6 vászony és pamukos törülközőt, 1 sütőabroszt, 33 Szűcs Nagy IstVánné, Pataki Mária, 71 éves, r .k. Kóka. 34 A Tápió menti családokban a század elejéig általában 7—12 gyerek született, s ez a számarány csak a század közepétől csökken. 35 Kenyó Istvánné, Varga Mária, 80 éves, r. k. Farmos. 36 FODOR Margit, 1962—63. 2. 37 ÖRSI Julianna, 1985. II. 698. 38 TARKÁN Y SZŰCS Ernő, 1981. 366. 39 KERÉKGYÁRTÓ Adrien, 1985. I. 565. 498