Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvainé Sándor Ildikó: A lakodalom előkészületei Petőházán

Az italokról szintén a házigazda gondoskodott.

47 Már az előkészületek során végzett társasmunkák „porát" fáradságát időnként „le kellett öblíteni", de a munka is vidámabban haladt tőle. Ha számítottak előre a lakodalomra, a gazda a legjobb borát már korábban külön hordókba félretette. Az 1961-es lakodalomban pálinkából, likőrből csak néhány üveg fogyott el. Sört 10 ládával (250 üveg) hoztak. De borból 300 liter volt a lakodalomra számítva. „Hordták is, boldog-boldogtalan"! Az utcára is kihordták több literrel a lesőknek.

48 (21. kép) A nagykapu egész idő alatt nyitva állott, s a lesők a fűben hasalva nézték, hallgatták a lakodalmi rigmusokat az ételek felszolgálásánál, majd az azt követő zenét, táncot, éneklést.) Másnap, mikor lefejtették a megkezdett boroshordókat, 2 db 30 l-es kishordó val maradt. De még ez is elfogyott a következő napokban a levélszínbontás és a kölcsönkért dolgok visszaszállítása alkalmával végzett munkák idején. A zenéről, a cigányokról ugyancsak a vőlegény apja gondoskodott. A férfiakkal, akik a levélszínt állították fel, elkészítették a zenészek pódiumát is, melyet szintén zöld gallyakkal vettek körül (13. kép). 1961-ben a muzsikusokat Peresztegről hozták, nekik volt a legjobb hírük a környéken. Szekérrel hozatták őket, s azzal is szállították vissza, de csak másnap este, mert a vendégek jól érezték magukat, nem mentek haza, illetve kevés pihenés után többen viszszajöttek. Így másnap egész nap állt még a lakodalom a fiatalok nélkül is, mivel ők elutaztak. A lakodalom előtti napon szekerekkel el kellett hozni a kölcsönkért padokat, asztalokat. Ezek elrendezése a levélszín alatt ismét a férfiak dolga volt. Hogy pontosan hová, milyen távolságra helyezzék egymástól az asztalokat, abban az asszonyok szava volt a döntő. Az utolsó nap elhozták a cukorgyárból kölcsönkért edényeket is: tányérokat, tálakat, poharakat, evőeszközöket és asztalterítőket, hogy egyformák legyenek. Az edényeket az asszonyok mind átmosták, mivel az úton megporosodhattak, de különben is úgy illett. Estefelé a gazdasszony előkészítette a menyasszonyok és vőlegények közös poharát is, nehogy másnap a terítésnél megfeledkezzenek róla. Régebben az volt a szokás, hogy a menyasszony és vőlegény közös tányérból evett és közös pohárból ivott az esküvői vacsorán azért, hogy egy életen át kitartsanak egymás mellett.

49 1961-ben tányért külön-külön kaptak, de a pohár közös volt páronként (22. kép). Erre a célra a család múlt századi, üveghutában készült piros talpaspoharát és borsószemes füleskancsóját kapta meg a két fiatal pár. ROZMARING A rozmaringágakat is a lakodalmat megelőző estefelé szokták elkészíteni. Régen minden lakodalmas, aki hivatalos volt, kapott rozmaringot. A násznép is, a lakodalmi nép is. Petőházán a násznép a tisztségviselők együttes neve, a többiek a lakodalmi nép. A rozmaringot mindenkinek a lakodalmas házhoz való érkezési sorrendben (esetleg mielőtt a menethez sorbaálltak volna) tűzték ki, egy kis csokorra kötött szalag kíséretében, gombostűvel. Pénzt nem kellett adni érte. Egy asszony tűzte ki a rozmaringot, aki a háznál rendező, vagy sütőasszon 47 Más vidékeken is így volt: vö. BATHÓ Edit, 1983. 159., SZILÁGYI Miklós, 1983. 92. 48 Lesők a hívatlan vendégek, más vidékeken is juttattak nekik az ételből, néha az italból is. Vö: NYITRAI D. 1976. 137. 49 Vö. GUNDA Béla, 1983. 9., MÁRKUS Miklós, 238—239. 488