Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvai Enikő: Petőháza népéletéből és hagyományvilágából

egymaga lekaszált, avatható lett. A nagylegények közül választott magának keresztapát (védnököt) és az jelentette be a kocsmába rendszerint búcsú napkor (Szt. Háromság vasárnapján délután), hogy ez és ez a gyerek, legény akar lenni. Megjelent a kocsmába, fizetett bizonyos mennyiségű (5 liter) bort a legényeknek. Iszogatás közben egyszer csak elkapták, lenyomták a fejét, mindegyik egy nagyot húzott a fenekére, majd felemelve bele veregették többször is a fejét a kocsma „mestergerendájába". Utána az elsőleginy mondta: „Na most má leginy vagy, ezutá uccárul is eljárhocc a leányokho, nem csak kertrül." Tenyerébe csapott és a lihegő, piruló, ülni alig tudó fiú legény lett, a legénycéhnek tagja lett. Egy alkalommal 3—i fiút is legénnyé avattak. Az járt jól, aki a végére maradt, mert a kapatos legények már nem tudtak akkorákat ütni.

56 c) Leányjátékok A felcseperedett, iskoláskorú lányok játékainak is az utca volt a színtere. (A téli idők játékairól a fiúk példáján már szóltunk.) Mindig elkülönülve játszottak a fiúktól. Egyetlen alkalmat sem ismerünk a korábbi, hagyományok irányította időben, amikor közösen játszottak volna. A lányoknál nagyon sok kézügyesség-fejlesztő játék volt. Ezek egyike a kövecsezés. Kiültek az utcára, a kézfejükre raktak kövecseket, feldobták és a tenyerükbe kapták el. Ezek válogatott színes szép kavicsok, különböző színű tarkababok, sőt faragott, formált állat csontocskák is lehettek. A kavicsok számát növelték minden dobás után. Akinek nem sikerült elkapni, az kiesett és csak a következő menetben folytathatta. Olyan változata is volt, hogy néhány szem kavics a földön van, ugyanakkor a kézfejen is. A kézfejen lévőket a levegőbe röpíti, eközben felmarkolja a földönlévőket és a levegőből visszaesőket az időközben megfordított tenyerében elkapja. Itt is növelték a kavicsszámot saját maguk meghatározta törvények között. (Pl. „nyócig megyünk") Tejesköcsögözés. Eszköze egy másfél literes (rendszerint fületlen vagy csorba) tejesköcsög, valamint a köcsögbe tett kövecsek. Gömbölyű karéiba álltak a ház előtti füves részre. Kizárólag böjti játék volt, mert nem lehetett hangoskodni, nem is énekeltek hozzá, csak a kövecsek zörögtek, ahogy dobták egymásnak körbe-körbe. Ha elejtette valaki akkor kiállt a körből. Ha össze is tört, akkor újat hozott.

57 Pacsozás vagy szunyózás. A játéktér általában a gazdasági udvar volt (pajta, színek, ólak, kazlak, rakodók környéke). A fiújátékoknál már bemutatott módon kiszámolták, hogy ki lesz a hunyó és abban is megállapodtak, meddig fog számolni, mialatt mindenki rejtekhelyet kereshet. Amikor a hunyó a számolás végére ért azt mondta: „Mehet a bokter". Ahonnan indult az volt az apacsolóhely. Ahogy kereste a hunyó a társait, ha meglátott valakit, mindketten szaladtak az apacsoZdheZre, és aki előbb odaért az a falat (fát stb.) ütögetve mondta: „Ipiapacs megvagy". Akit a hunyó legelőször le tudott apacsolni a következő játékban az lett a hunyó. Ha senkit se tudott, akkor újra ismét б hunyt.

58 56 Vö. Iváncsics N., 1959. 169—174. Itt a legénycéh nyomait elemzi a szerző a petőházi lakodalmi pimborkérés példáján. 57 Vö. HAJDÚ Gyula, 1971. 32.; BARSI Ernő, 1983. Adattár 37—39. 58 Németh Istvánné 64 és többen, Hajdú Gy., 1971. 75—76. 437