Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvai Enikő: Petőháza népéletéből és hagyományvilágából

tisztségviselő réteg különült el, „urizált", akit sem a paraszt és munkásfiúk, sem a lányok nem nagyon követtek. A hagyományok, szokások éppúgy éltek és fakultak lassan a parasztok körében, mint a parasztból munkássá lett családokban. A modernizálódás és átformálódás — a környező falvakban, főleg a fertőszentmiklósi öregek napközi otthonában — szerzett megfigyeléseink szerint — azért csak gyorsabban zajlott Petőházán, mintegy 5—10 évvel megelőzve a környezetét. Ami érdekes viszont, hogy a parasztoknál és munkáscsaládoknál egységes volt ez a leépülési folyamat. Az iskolában, a szabad időben, az ünnepeken együtt volt az ifjúság és a legutóbbi időkig munkás- és parasztházakhoz egyformán bejártak a „pünkösdi királyné-járók". Ethnográfiailag nem hagyható ki, a török utáni betelepülés (1710 után) hatása. A témát részletesen kutatóknak bizonyára érdekes lesz, hogy a falu jó 1/3-a délszláv (pontosabban horvát) családnevű. Ilyenek a Hadarics, Bencsics, Jagadics, Juronics, Ivancsics, Radies családok. Mellettük sorakoznak a Németh, Horváth, Kiss, Varga, Molnár, Szűcs, Pogácsa, Márk stb. nevek. Az elmagyarosodás korán megtörténhetett, mert halvány emléke sincs (sem a temetőben, sem másutt) a horvát nyelvnek. A falu művelődése évszázadokig a hagyományokból táplálkozott. Az 1817-es községi számadás említi a „mesterfogadást". Az iskola egyszerű nádfedeles parasztház volt a süttöri út torkolatában. Ez időtől folyamatosan van iskola. A templom a szomszédos Fertőszentmiklósnak volt íiliáléja és csak 1940-től van papja.

11 Az iskolán és a templomon kívül a falu egyetlen kocsmája, majd az 1920-as évek végén épült községháza nagyterme jelentette a művelődés színterét. III. SZÓRAKOZÁSI, MŰVELŐDÉSI ALKALMAK Adatgyűjtő munkám során tapasztaltam, hogy milyen érdekes feladatot jelent annak keresgélése, hogyan is játszottak apáink, nagyapáink egy faluban. A nagy pedagógusok azt tartják, hogy a játék a gyerek munkája, amely nem csak szórakoztatja, leköti, de tanítja is. Gorkij mondta: „A játék a gyermek útja annak a világnak megismeréséhez, amelyben él, és amelyet továbbalakítani hivatott."

12 Persze ma már inkább futballoznak, kergetőznek, labdáznak a gyerekek, azonban néha előkerül egy-egy régebbi játék is, anélkül, hogy arról a szünetben cigarettázó pedagógus tudomást venne. Az erősebb fizikumú, ügyesebb gyerekek a csapatvezérek, akik uralják a nagyszünetben az udvart, vagy az utcát (1. 25. kép) és felosztják maguk között a játszótársakat. A felnőttek ritkán avatkoznak bele a gyerekek játékába. Nagy ritkán mint nézők vettek azon részt, avagy a veszekedéseknek vetettek véget. Régebben az öregek egy-egy eszköz (pl. szőrlabda) készítésével segítették a gyerekek játékát. A rendszeres testnevelés oktatás sokat kitörölt a hagyományos játékok közül. Éppen ideje lenne, hogy újra sor kerüljön ezek felelevenítésére. Ezért is tartjuk fontosnak a játékok és alkalmaik összegyűjtését, számbavételét, hogy azoknak legalább egy része felhasználható legyen az általános iskolai tanulók nevelésében, testi-lelki jellemalakításában. A játszóalkalom és -hely régebben nem csak az iskolához kapcsolódott. Un11 IVANCSICS Nándor, 1954. Kézirat 6. 12 In: KATONA Imre, 1971. 3. 417