Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabadfalvi József: A tudós méhész alakja a magyar néphagyományban

ben pedig az fogták rá, hogy a mák azért pondrós, mert a méhei beköpik. Az 1930-as évektől már az ugyancsak szakszerűen méhészkedő vizsolyi Fazekas Andrásnak nem szívesen adtak el méheket. Árkán és Boldogkőváralján még az; udvarba sem szerették beengedni, azt mondták, hogy elviszi a méhek hasznát. Mondták még azt is, hogy megigézi azokat és elmennek utána.

2 À tudós (boszorkányos) méhész alakja a magyarság körében másutt is ismeretes. Figurája felsejlik pl. a nyugat-dunántúli Rábagyarmaton, tudása itt' is a rablóméhek küldésére szorítkozott. Ez a méhész olyan erővel rendelkezett,^ hogy rá tudta küldeni méheit таз ember méhesére. Akik azután elrabolták azok j gyűjtött mézét és azt haza szállították.

3 Az erdélyi Domokoson — ugyancsak az 1930-as években — GUNDA Béla a következőket rögzítette: Egyesek tudnak olyan babonás eljárást is, hogy ha valaki el akarná lopni a méheket, ottan marad az ember a kasok mellett, nem tud elmenni. Ha a tulajdonos oda ment az tudta csak elszabadítani. Ha a méhekből ellopnak, akkor azokhoz nincs szerencséje annak, aki lopta. A méheket ajándékozni jó, eladni azonban nem — tartották.

4 Az erdélyi Mezőség falvaiban egyes „tudós" méhészek farkas kipreparált és megszárított gégéjét helyezték a méhkasok kirepülő nyílásába. Ezen át engedték ki a méheket, akik ettől bátrak lettek és hajlandók voltak más méheseket megrabolni. Elhordták haza azok gyűjtött mézét.

5 A Somogy megyei Nemespátrón is volt ún. boszorkányos méhész. HOFEK Tamás 1951-ben a következőket jegyezte le: „Öreg Jóska bátyám egy kicsit boszorkányos vót, boszorkányos bácsi vót, annak a méhesibe vóták mindenféle csontok berakva. 8—10 m hosszú, 3 m széles. Ott voltak elhelezve régi állatok csontjai, hogy el ne tudják rabolni a méheit, meg el se menjen a háztól a raj. Nagy lófejek voltak, de csak tisztán a csontja, marhafej, kutyafej, macskafej, csak a vázlatját tartotta ott. — Asszony ne gazdálkodjon a méhekkel, azt mondta. Ez az öreg Jóska bácsi azt is megmondta, hogy halála után se gazdálkodjon a felesége a méhekkel, mert el fognak pusztulni. El is pusztultak, nem sokkal, hogy meghalt." A hagyomány szerint ez a méhész is rá tudta méheit küldeni mások méhházaira. Mások méheit azzal is meg tudta rontani, ha az illető méhesének négy sarkából húzott egy-egy zsupszalmát, majd ezt otthon me

Sgyújtotta és megfüstölte vele a méheit.

6 Az ugyancsak Somogy megyei Hedrehelyen a következőt jegyezte le: „Az öreg Olsvaynak, annak olyan hatalma volt, öregapám méheit meglopatta. De öregapám is értett hozzá, elpörkölte Olsvaynak a méheit. De látja, hogy még mindig jönnek a méhek... Átment az öreghez, mondta neki... agyonverlek, ha 'küldöd a méheket tovább ... Mikor eljött a méznyerés ideje, 5—6 akós hordó megtelt, annyi méze lett. Öntötték azok a bodonyos a mézet. De mikor öregapám meghalt, a méhei is elszeleltek."

7 Dunántúl délnyugati sarkában, a Dráva mentén a vend méhészek a katolikusok miséjén áldozáskor nem nyelték le a szentostyát, hazavitték és a méhesben elrejtették. Ügy tartották, hogy ezek a méheit nem tudták megrabolni, sőt ő tudta méheit a másik ember méhcsaládjaira rabolni ráküldeni.

8 2 SZABADFALVI József, 1967.; SZABADFALVI József, 1992. 3 MOÓR Elemér, 1933. 64. 4 GUNDA Béla, é. n. 16—17. 5 KÓS Károly, 1949. 163—164. A „farkasgégén eresztés" széles körben ismert eljárás volt. Annak nagy néprajzi irodalma van. 6 HOFER Tamás, é. n. NO. 3523. 16. 7 HOFER Tamás, é. n. 5886. 382