Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ujváry Zoltán: Interetnikus kapcsolat vagy asszimiláció?

fultó). Az eredetileg szász Selmec a múlt század közepén elszlovákosodott, a századvégre magyarosodott, majd újra elszlovákosodott. A magyar falvak közül a századfordulóra elszlovákosodott: Alsóterény, Felsőterény — Terany; Udvarnok — Dvorníky; Teszér — Hontianske Tesare; Gyügy — Dudince; Mere — Merovce; Apátmarót, Egyházasmarót — Hontianske Moravce, (Egyházasmarót — Kostolné Moravce); Dalmad — Dalmadice; Szántó — Santovka; Kálnaborfő — Brhlovce; Százd — Sazdice; Bori — Bory; Csánk — Cankov; Horhi — Horsa; Alsózsember, Felsőzsember — Zemberovce; Nagykereskény — Vel'ké Krskany. A szlovák falvak közül századfordulóra elmagyarosodott: Szelestény — Záhorce; Haraszti — Chrastince; Csáb — Cebovce; Zahora — Záhorce; Dacsókeszi — Kosihovce; Nagycsalomia — Vel'ká Calomija; Ipoly szakállas — Ipel'sky Sokolec; Bél — Bielovce; Zalába (a magyar és a szlovák neve azonos); Ipolyvece (Nógrád m. Magyarország); Szob (Pest m. Magyarország); Varsány (Nógrád m. Magyarország). Ez utóbbi magyar volt, azután elszlovákosodott, majd ismét magyarosodott.

9 A felsorolt falvak majd mindegyikéről elmondható részint a néphullámzás, az oda-vissza nyelvcsere és a bizonytalan statisztikai felmérés. Ez megerősít bennünket abban a véleményünkben, hogy az interetnikus kapcsolatok vizsgálata során, illetőleg ettől függetlenül is, a lakosság összetétele, eredete, a településtörténet nem hagyható figyelmen kívül. A populációtörténet irányt mutat a hagyomány történethez : a kulturális elemek eredetének, mozgási irányának és kapcsolatainak a megismeréséhez. Egyszersmint megbízhatóbb hátteret ad az interetnikus kapcsolat megállapításához. Vagy éppen azt bizonyítja, hogy nem interetnikus kapcsolatról, hanem a kulturális elemek ugyanazon élettérben való mozgásáról van szó. A települések lakosságának összetétele többnyire pontos választ nyújt egy kulturális elem magyar, szlovák vagy német eredetére. A vizsgálatok jól bizonyítják, hogy a történeti Magyarország területén az elmúlt századok folyamán nagyszámú idegen településű, vagy eredendően más nemzetiségű falu magyarrá lett, illetőleg a peremterületeken magyar falvak váltak szlovákká, hasonlóan ruszin falvak is, de bőséggel vannak példák a német eredetű falvak szlovákká válására is. A nyelvi váltás után azonban a kulturális elemek — elsősorban a szokások, hiedelmek jelenségei — hosszú ideig, — akár századokig is — fennmaradnak a néphagyományban. Ezeket nagy hiba lenne átvétellel, interetnikus kapcsolattal magyarázni. A vizsgálatok szempontjait még tovább bővíthetjük és finomíthatjuk. Az általános elvek figyelembevételén kívül mindig a kérdéses kulturális elem által indikált elemzésre van szükség ahhoz, hogy az eredet, a származás, az interetnikus kapcsolat, a kölcsönhatás stb. szövevényes folyamatára többé-kevésbé megnyugtató választ kapjunk. Több évtizedes vizsgálódásaim és megfigyeléseim nyomán jutottam arra a következtetésre, hogy a folklór területén a klasszikus értelemben vett interetnikus kapcsolatról nem beszélhetünk. A klasszikus megfogalmazás alatt a néptől néphez való áramlást, az egymástól való szellemi javak közvetlen átvételét értem. Mindazok a példák, amelyeket a szakirodalom említ, a hagyományhordozókkal vált magyarrá, szlovákká vagy németté stb. Az asszimiláció azonban végső soron két nép közötti kapcsolat nyomán alakul ki és hoz létre integrációt. 9 KÖRÖSI, 1896. 384—418. 366