Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Flórián Mária: Halóruha – gyászruha

rében ismeretlen volt, és a temetéseken mindenki megszokott öltözetében jelent meg, a ruhaanyagok festetlen alapszíne a fehér és a szürke volt, és ezek voltak a gyászban használt színek is. A föld- és növényi festékek használata, ill. az import festékanyagok, a külföldi színes kelmék csak fokozatosan épültek be a hazai társadalom alsóbb rétegeinek öltözködésébe. Egy-egy új szín birtokbavételével azonban a magyar paraszti gyászszimbolika is egyre bővült, és igazodott az egyház által befolyásolt, majd a polgári ízlés hatására kimódolt gyászszokásokhoz. A fehér, amellett, hogy a leghozzáférhetőbb, mindenki által viselt szín volt, már Trajanusz császár idején mint az őskeresztények ruhájának színe, egyházi jelentést is kapott. A fehér a 4. századtól — az arany, a lila, a kék és a vörös mellett — bevonult az egyházi színszimbolikába is a lélek ártatlanságának, tisztaságának jelzésére. Ilyen értelemben szerepelt az ószlávok és pl. a bizánci udvar gyászában,

64 valamint a nyugat-európai népek gyászos alkalmain is. BÁTKY Zsigmond a német és francia példák sorában említi, hogy a megözvegyült francia királynék, egészen a francia forradalomig fehérbe öltöztek, ezzel elnyerve a „fehér királyné" elnevezést.

65 Európa egyes tájain a fehér gyász a 20. századig nyomokban megmaradt, így pl. Angliában és történetesen hazánkban is.

66 A gyermekeket, hajadonokat, fiatalasszonyokat gyászolták fehérben, és a siratóasszonyok is sok helyen fehérbe öltöztek. A fehér a polgári színszimbolikában a 19. században új jelentéssel újra divatossá vált, és a fehér elsőáldozó, bérmálási, konfirmációs és esküvői ruhák, valamint a Mária-lányok fehér öltözete hatással voltak különösen a fiatalokat érintő fehér gyász megújulására. A fehér gyász főleg a szláv népek, szorosabban a szlovének, szorbok és általában a német nyelvterület közelében élő szláv csoportok között élt legszívósabban. A szláv népeknél a halál jelképe is a „fehér asszony".

67 De, már korábban idézett példánk szerint, a 19. század eleji nápolyi, sőt angliai temetést is a fehér gyász jellemezte, ami általában a nők gyászához kapcsolódott. Hazai példáink zöme Dél- és Nyugat-Magyarországról származik. Somogy megyében és az Ormánságban az idősödő asszony egyre inkább elhagyta a korábban, fiatalon használt színeket, és végül fehérben járt. Gyász idején a finom gyolcs, patyolat helyett fehérítetlen vásznat, vagyis ugyancsak fehér, de durvább ruhát vett magára.

68 Hetesben ugyanígy tiszta fehérben jártak az asszonyok, abban is ünnepeltek, abban is gyászoltak, a fejüket beburkoló lepel, a pacsa is fehér volt.

69 A múlt században még a Sárközben is általános volt a fehér gyász.

70 A bőközi asszonyok gyászukban színes kötényüket és főkötőjüket fehérre cserélték, a színes pruszlikot és szalagokat elhagyták. A gyászoló faluban csak a férfiak kalapja volt fekete.

71 Az egykor általánosan viselt fehér gyász emléke mintegy zárványként maradt meg a torockói fehér gyászruhás asszonyok körében.

72 A feketét, mint gyászszínt az egyház terjesztette el. A 6. századtól szerveződő szerzetesrendek darócruháik színeiben századokig továbbörökítették a sze64 TAYLOR, Lou, 1983. 248—250. 65 BÁTKY Zsigmond, 1911. 35—36. 66 TAYLOR, Lou, 1983. 248—250. 67 BÁTKY Zsigmond, 1911. 38. 68 BÁTKY Zsigmond, 1911. 33. 69 BÁTKY Zsigmond, 1911. 101. 70 KOVÁCH Aladár, 1907. 212. 71 MUNKÁCSY Dániel, 1985. 83. 72 SZENDREY Zsigmond, 1938a. 421. 349