Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Flórián Mária: Halóruha – gyászruha
FLÓRIÁN MÁRIA HALÓRUHA — GYÁSZRUHA Az emberi élet nagy fordulói közül a halál az, amelynek megünneplését talán a legtöbb szempont szabályozta, különösen azokban a századokban, amelyekben a pogány lélekhit keresztény szokásokba és a halállal járó praktikus teendőkbe bújtatott elemei is színezték a ravatal, a temetés és a gyász szertartását. Ez a szertartás egyrészt a halottnak szólt, akinek emberi, társadalmi rangjához méltó végtisztesség járt, másrészt az ittmaradóknak, akik a végtisztességgel igyekeztek jóvátenni, pótolni a halottal szembeni, immár helyrehozhatatlan mulasztásaikat. Az ittmaradókat azonban saját további létük szempontjából is érinti a haláleset, esetleg családon — szűkebb vagy tágabb értelemben .— társadalmon belüli helyzetüket is megváltoztatja, életlehetőségeiket befolyásolja. Más súlya van egy csecsemő, kisgyermek vagy az élete delelőjén elhunyt fiatal ember halálának, a családját itthagyó családfő távozása nagyobb veszteség mint azé, aki felett már aggastyán korban győzött a halál. S a család vagy egy nagyobb közösség tagjai helyzetükből adódóan más és más mélységben voltak érintettek, így másként is fejezték ki gyászukat a haláleset alkalmával. A halott és a gyászolók öltözete ezektől a szempontoktól függően számtalan jelzést sűríthetett magába az öltözetdarabok és főleg azok színeinek megválasztásával. 1. HIDEGÁGY ÉS HALÓRUHA ; A halállal kapcsolatos teendők — a halott felkészítése és a ravatal felöltöztetése — évszázadok folyamán magának a temetésnek, a temetés módjának voltak alávetve. Bár a nem egyházi jellegű művészettörténeti emlékeink között éppen a különféle síremlékek maradtak fenn jelentősebb számban, ezek à legfelső társadalmi elit temetkezési szokásait és lehetőségeit tükrözik, s a köznép szokásaira vonatkozóan csak a legújabb régészeti ásatások derítenek fényt. Szempontunkból talán a legfontosabb eltérés a különböző rangú temetések 'között, hogy a közembereket a 17. századig koporsó nélkül temették, s csak a 18. szazadban vált általánossá a koporsós temetés. A kétféle temetkezési formánál eltérő volt a halotti ruha szerepe. Azt a középkori szokást, hogy a halottat körülfáslizták, a 16—18. században felváltotta a halotti lepel újféle alkalmazása: a tetemet durva gyapjúszövetből készült lepelbe burkolták, melynek végeit zsákszáj szerűen öszszekötözték. A ravatalon a halotti lepel fejfelőli része — még nyitottan — láttatni engedte a halott orcatakaróval fedett fejét. A férfiakat fejfedővel, az aszszonyokat homloktakaróval látták el, s e fejrevaló kendők minősége társadalmi rangtól függhetett. 1 1 Cunnington, Phillis— Lucas Catherine 1972. 156—163. A koporsó nélküli temetés emlékét őrzi a kolozsvári Hóstátról K. KOVÁCS László (1944. 160.) által idézett szokás, miszerint a szegények temetésére kölcsönadott koporsót a temetés után vissza kellett vinni a községházára. Hasonló jelenséget írt le TÁRKÁN Y SZŰCS Ernő (1961. 132.) Hódmezővásárhelyről. 341
