Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények

Az új kötényt ünnepre, templomba és a legények vasárnapi korzójára

18 is felvették. Ilyenkor a kötény bal sarkát a jobb csípő táján betűzték a megkötőbe. Ha többször kimosták, már csak munkára tartották alkalmasnak, amikor nem díszül, hanem a ruha kímélésére szolgált. Â férfiak ragaszkodtak legrövidebb ideig népviseletes öltözetükhöz. Elhagyták a szélesgatyát, a hímzett inget, a zsinóros nadrágot, majd ezekkel együtt a mellyes kötényt is. Fényes István bácsit még 1955-ben tehetett gatyában látni az udvarukon, de mindenki tudta, hogy rajta kívül már senki sem ölti azt magára. Napjainkban csak munkára, a ruha kímélésére kötik fel az idősebbek a már hímezetlen kötényeket. 1940—50 között a kicsik sem, az iskolás fiúk sem hordtak már népviseletes kötényt. A kötények tárolása Mind a női, mind a férfi kötények helye a sublót fiókban volt, ahol a következőképpen helyezték el: Hosszában elfelezve kezdték hajtogatni addig, amíg kb. 4 ujjnyi széles lett. Majd keresztben felezték meg, úgy hajtották egymásra és a kötőjével áttekerték vigyázva, hogy a kötő se gyűrődjön. Szokások, babonák, varázslások a köténnyel kapcsolatban Kötény nélkül öltözetlennek tartották a lányokat, az asszonyokat. Nem tette meg senki, hogy akár otthon is kötény nélkül legyen. E ruhadarab hiánya a fésületlenséggel egyenlő rendetlenségnek számított. A nagytarcsai nők mindig komolyan vették a takarosságot, ezért ruházatukra különös gondot fordítottak. Ehhez a szép és fontos ruhadarabhoz babonák is fűződnek. Például: Ha teknőben mosott a lány, ügyelt arra, hogy ne vizesedjen össze a köténye, mert különben biztos, hogy részeges férjet kap.

19 A szerelmi varázslásnál is volt szerepe a köténynek. A „magához láncolásnak", azaz az udvarló biztosításának volt a módja az, hogy éjfélkor kiment a lány a rétre „omám" virágot szedni.

20 A szedéskor a virágot a kötényébe tette és azt ismételgette, hogy ahogyan az öt ujja a tenyere és a kötény felé megy amikor a virágot szedi, úgy menjen utána a falu összes legénye. „Tótul" ez így hangzott: Omami, omami, zvez dvanac hogyini tya kopam szpjatyima prsztami tya kopam a zosijesztov dia nyo v Abi secka mlada cselaty bola omamena zamnyo. 18 Vasárnap, vecsernye után, a legények a falu főutcájának kocsiútján négyen—hatan egymás vállát átkarolva, összekapaszkodva, dalolva sétáltak. 19 MOLNÁR Lajos—MOLN ARNÉ HAJDÜ Margit: Tanulmányok Nagy tárcsa múltjából, Szentendre, 1988. — 265. oldal. 20 Senki sem tudta megmondani, milyen ez a virág. 338