Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények

formája az idők folyamán semmit sem változott. Legfeljebb a hossza követte a mindenkori szoknya hosszát. Ennek széléből korábban négy ujjnyi, az utóbbi ötven évben pedig semmi sem látszik ki. A díszítése viszont az egyszerű gépöltéstől a steppelésen át a kézi- majd gépi laposöltésig és lyukashímzésig, az egyszínűtől a sokszínűig fejlődött. A színes kötény

8 kivarrásához használt színek fehérrel kezdődtek, majd az egyszínű színesek következtek. Kedvelt volt a lila, a rózsaszín. Majd a fehér a libuskazölddel,

9 a középkék a világoskékkel, a lila a világos lilával, a kék a fehérrel, a piros a kékkel, rózsaszínnel és fehérrel, amelyekkel már általános lett a tarka hímzés. A fehér sifon alapanyagú „sata" pedig a 4—6—8 „szám"

10 díszétől a mindinkább szélesedő, majd az egész kötényt betöltő lyukhímzésig fejlődött. Mindezekkel együtt tény, hogy ennek a ruhadarabnak a díszítési módja változott, gazdagodott, de a formája 100 év óta ugyanaz maradt. A legkisebbek köténye A pólyából kinőtt, de még a 3 éves kort el nem ért gyermekek is kaptak kötényt. Mivel körülfogta, takarta az egész testet, ez volt a „körbekötény" (13. kép). A karonülő kicsi gyerekek derekán nem állt volna meg a kötős félkötény, ezért számukra ezt az alkalmasabb formát tervezték. Anyaga lehetett fehér alapon kék vagy zöld selyem vonalmintás karton, fehér alapon fehér selyemcsíkos karton, esetleg apró virágmintás karton, fehér brokát vagy fehér damaszt. E két utóbbit ünnepi kötényként használták. Az anyag hosszából levágták azt a hosszúságot, amely a gyerek derekától a zobonyka

11 aljáig leért. Apróra beráncolták és hozzáerősítették a mellény-szerű részhez, amelyet hátul végig gombokkal zártak. A mellény-rész nyakban teljesen zárt volt, a két karlyuk is akkora, amekkorán éppen kifértek a gyerek karjai. Ezeket húzott csipkefodorral vették körül, amely ráborult viselőjének vállára. A kötény elkészítése a következőképpen történt: Az elejét középen nyaktól derékig 3—3 vagy 4—4, függőlegesen, az alsó szélét vízszintesen futó ugyanennyi „szám", „számiko" díszítette. A mellen lévő „számiko" csoportok között hímzéscsík vagy furmicska

12 volt nyaktól a derékig. A nyakkivágás csak szegett, de alatta 4—5 cm-rel 2—3 ujjnyi széles csipkéből ráncolt, gallért utánzó fodor fut körbe. Ha furmicskát is, margitdíszt is varrnak a köténykére, ezeknek színe a kötény anyagának esetleges színes csíkmintájához, vagy vékony vonalakból alkotott virágmintájának színéhez alkalmazkodott. Előfordul azonban, hogy egy kötényen kék furmicska fut körbe az alsó szélén lévő „számiko" között, de a legalját piros margitdísz zárja. 8 A színes alatt a már többször említett kék, ultramarinkék, indigókék, indigólila és fekete egyszínű, nem mintás anyagot kell érteni. A felnőttek mintás anyagot nem használtak. Mintás karton anyagból csak a kicsi gyermekek kötényei készültek, amelyeket nemre való tekintet nélkül bármelyik gyermek zobonykájára feladtak. 9 A libuskazöld olyan világos zöld, mint a kora tavaszi fű, amit a kislibák legelnek. 10 „Szám" — „számiko", a sváboknál „számedli" az anyag összetűzése úgy, hogy kb. 2 milliméternyi darabot egymásra hajtva legépelünk. 11 Zobonyka, az a szoknyaszerű ruhadarab, amelyet fiúk, lányok kb. 3 éves korig egyaránt hordtak. 12 Furmicska = Margitdísz. 328