Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Gulyás Éva: A nagykunsági református eklézsiák XVIII. századi anyakönyveinek ábrázolásai

és később itthon is szerepük volt ennek szélesebb körű elterjesztésében. Valójában a könyvillusztráció kezdetleges és naiv formájának tekinthetjük ezeket az anyakönyvi rajzokat A kérdést érdemes abból a szempontból is megvizsgálni, hogy milyen rokon emlékek állíthatók mellé a magyar néprajzi és történeti anyagból? Hasonló funkciójú, rendeltetésű ábrázolásokat tartalmaznak régi illusztrált térképeink, figurális díszítésű céhleveleink, mesterember rajzok, virágábrás céhmintakönyvek. Hogy ezek stílusukat, technikájukat tekintve egy tőről fakadnak, arra már CSILLÉRY Klára is rámutatott kitűnő, magyar népi grafikát összegző tanulmányában.

21 Már GYÖRFFY István is felhívta a figyelmet a régi térképek ábráinak fontosságára, néprajzi és viselettörténeti vonatkozásaira.

22 Érdemes itt megemlíteni a budapesti Néprajzi Múzeum Régi kalendáriumokból, illusztrált térképekből 1983-ban rendezett kiállítását, amely ismételten ráirányította a figyelmet ezekre a régi rajzos ábrákra, színes, gyakran szimbolikus jelentésű kompozíciókra.

23 A Szolnok Megyei Levéltár rendezésében is néhány éve hasonló kiállítást láthattunk a Damjanich Múzeumban. Régi céhleveleinkre is egyedi megformálású, figurális ábrázolásokat festettek a térképrajzolók díszítésként. Pl.: hiteles városképet, az illető mesterség szerszámait, vagy pl. egy 1808. évi Csongrád megyei térképre ráfestették a tápéi gyékényszövő asszonyt.

24 A különböző mesterségekhez tartozó mintakönyvek (asztalos, szűcs, fazekas, később szűrszabó) rendkívül gazdag variánsokban tárják elénk a virágmesterség ornamentikát, amelyek később bútorokon, ruhákon jelentek meg és közvetlenül is formálták a paraszti gondolat- és ízlésvilágot. Hasonló szerkezetű ornamentikát láthatunk régi térképeink, céhleveleink, valamint az anyakönyvi címfeliratok keretdíszítményeként. Ezekből a népi-paraszti ornamensekből merítenek festőink, térképrajzolóink, mint természetes, hagyományos népi mintakincsből, amikor díszítenek. VEREBÉLYI Kincső azt írja, hogy az anyakönyvi ábrázolások kialakulására a Nyugat-Európában népszerű névnapi és üdvözlő kártyák is hatottak, amelyeket keresztelő, házasság és temetés alkalmával küldtek egymásnak az emberek.

25 Ez később a XIX. században nálunk is divatba jött, Debrecenben is készültek színes, kézzel festett üdvözlőlapok, amelyeket a néprajz viselettörténeti szempontból szokott idézni. KRESZ Mária hívta fel a figyelmet a debreceni köszöntő lapokra, amelyekre jellemző a központba állított, népviseletbe öltöztetett nő, vagy férfialak és a szimmetrikus felépítésű gazdag virágkeret a korai szűcsmintakönyvek széllemében.

26 Mindezek ismeretében az anyakönyvi rajzokat a korabeli kézi díszítő és illusztráló tevékenység, festés egyik válfajának tekinthetjük, hiszen hasonló jellegű akvarelleket, tusrajzokat a térképrajzolók, céhlevélírók, díszítők és a mesteremberek is alkalmaztak. Valójában a XVIII. században Magyarországon, de Európa-szerte is szokás volt ez a fajta díszítésmód. S az is természetes, hogy a díszítő elemeket a hagyományos népi mintakincsből merítették, s az egykorú könyvnyomtatás és címlapkészítés szellemében használták fel. Később Magyarországon is kezd terjedni szélesebb körben a nyomdai könyvillusztráció, amely háttérbe szorítja a naiv jellegű kézi festést, illusztrálást. Debrecenben a XVIII. század végén a rézmetsző diákok fellépése vetett véget ennek a műfajnak. 21 CSILLÉRY Klára, 1971. 63—65. 22 GYÖRFFY István, 1985. 23 Cserbak András rendezése, 1983. 24 Ld. Csongrád megye népművészete, 1990. 582. kép 25 VEREBÉLYI Kincső, 1987/3. 26 KRESZ Mária, 1956. ..„,.,.,-j 317