Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Zakariás Erzsébet: Asszonymunkák Erdőfülében

az úgy megmarad, az úgy kel magába, s àz a kovász. Na, s akkor azt a kovászt megáztattuk, vízbe összemorzsoltuk s ez vót a kovász. Reggel hideg vízzel kovászoltunk, elmentünk a mezőre s egész estig kapáltunk s mikor este fejtünk, úgy mikor mán akartunk lefeküdni, akkor nekiálltunk s megdagasztottuk a tésztát megin hideg vízzel, s az hajnalra megkelt, legalább 4 órára, s akkor gyújtottunk bé — vagy hamarabb. Sokszor megnéztük, hogy nem-e folyik ki, s akkor hamar keltünk fel, a fa mán bé vót a kemencébe rakva, csak gyújtottuk meg a tüzet s hevítöttünk s amikor a csorda ment, mán bé vót rakva a kenyér. — Mikor szedték ki? •*- Két óra múlva. Cipót 1 óráig, ha kisebbet vettünk, annak azt mondtuk, cipó, ha nagyobbat vettünk annak kenyér, s azt 2 óra múlva szedtük ki. (F. A. F. J.) 5 Belecsongolyították a háziszőttesbe, azt leterítették, arra a kenyeret letették s mindenki vágott, amennyi kellett, senki fel nem vágta. A gyermeknek levágta az anyja, de az urának nem. (K. Zs. B. E.) 6 Az anyós megfőzte, s a meny ment, vitte a fazékban. De pont dél ott kellett kapja a munkásoknál. Főztek krumplilevest, kaszáslevest, a tojást megsütötték zsírba, s azt belefőzték a levesbe, rántást belé, ecetet, sót, cukrot, hogy legyen jó íze. Régen kantáros fazék volt, 2—3 literes. Ha csak az asszony vót, magának töltött a fedőbe, onnan megette, s az urának rendesen tányérba. A tányérokat kiosztották a munkásoknak, s azok úgy körbeültek s ettek. Fuszulykát nagyon sokat ettek. S túrós puliszkát. (K. Zs. B. E.) 7 Egy asszonynak nem kell elmenjen suhuva, ha van állatja s embere, kinek főzzön. Van mibe gondolkozni. Meg kell gondolkozni előző napokra mind: mit főzök. S akkor mán, ha nem segítesz azon a főzésen, nem érsz el egy délelőtt a főzéssel. Pl. egy húslevest nem tudsz megfőzni, hogy kész legyen 11-re, hogy 12-re vidd ki a mezőre. Ügy szokták itt nálunk, délre ott kel legyen az ebéd. Ha viszed. S ha nem viszed, mire hazajön, arra megfőzöd. Kell tudjam, hónap mit főzök, mit eszünk. S ez a gond. (K. Zs. B. E.) 8 Anyám sokszor gyúrt pogácsát. Beletette fazakacskába, s felkűdte nekünk a mezőre jó lisztesen, hogy ne ragadjon belé, hogy szedjünk cserépdarabokot, s arra rakjuk rea s sütöttük meg. Olyan ropogósra megsült a parázson, finom vót. Zsíros es, poronyó es, jó ízletes. (K. Zs. B. E.) 9 Hát azt ki sem lehet mondani, hogy mi mennyit dolgoztunk! Ilyenkor a férfiak nyírik a juhot. Azt meg kellett mosni, azt meg kellett fésülgetni. Ugye azt szöszösen nem hagytuk... Az az asszonyoknak vót a bajik. (S. J. Sz. A.) 10 A gyapjút először megfésülték. Baróton vót fésűgép. Mielőtt fésűgép nem volt, még kézifésű is volt. Az gereblyélte szépen, míg a szálat megkaptak, s tűrték guzsalyba, s akkor fel a guzsalyra s úgy fonták. Szálára. Milyenre akarták. Mit akartak szőni belőle. (K. Zs. B. E.) 11 Van kétféle kender: van virágos, amelyik virágzik az porzik is, s van magos, amelyik a magot termeli. A virágos kendert kinyőjjük június-júliusban, a magos kendert augusztusban. Abból szárat is veszünk, szálakot. Körülbelül minden három szálból egy virágos s kettő magos. Régen sokat szőttünk. Ágyneműket őtöztettünk vele, magunkot őtöztettük belőle, szőnyegeket szőttünk, zsákokot szőttünk belőle, törülközőket. Nagyon egészséges törülközők lettek, szerettük nagyon, met az olyan jó egészséges vele törülközni. A virágos kendert kinyőttük s vittük a vízre. Megáztattuk. Jól meg kellett ázzon, me a megázás összetöri a pozdorját benne s megmarad a szép szál, amit ki akarunk dolgozni. Körülbelül 30 cm átmérővel át lehet kötni — olyan vastagságban kötjük. Beletesszük a folyóvízbe, hogy ázzon meg puhára. Amikor az két hetet ázott, két hét, 14—15 nap, kiszedtük és kimostuk, me maradt neki ott szennye, amit a víz nem vitt ki. A kötelet nem szakítottuk el, úgy kiráztuk, kimostuk, ki270