Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Halász Péter: A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentősége a moldvai magyaroknál

marha-állomány túlsúlyában elsősorban annak többszörös hasznosítása játszott szerepet, mivel akkor még nem érvényesültek igazán az ökrök és a tehenek igázásával járó hátrányok. A szarvasmarha ugyanis a hagyományos parasztgazdaságban „elsősorban igaerő, azontúl élelmiszer, s nem utolsósorban jövedelemforrás".

4 Az ökörnek a tartása is olcsóbb volt, a kimustrált ökröt pedig meghízlalva jó áron értékesíthették, és a hízott ökör ára majdhogynem fedezte az új igások beszerzési költségét.

5 Ez a szempont 1848 előtt különösen fontos volt, hiszen a robot miatt a jobbágy arra kényszerült, hogy nagyobb igaerőt tartson, mint amit saját földjének megművelése igényelt, s a robot tekintetében igazán nem volt elsődleges szempont a gyorsaság sem a szállítás során, sem pedig a szántáskor. Az igaerő szerkezetében a jobbágyfelszabadítás, még inkább a paraszti árutermelés kiszélesedése hozott számottevő változást. A legelők feltörésével növekedett a művelt területek nagysága, s egyre inkább előtérbe került a napi munkaidő minél célszerűbb kihasználásának jelentősége. A tagosítatlan területeken a lassú ökörrel aligha lehetett a munkákat kellő időben elvégezni.

6 Nem véletlen, hogy a múlt század végén a Kárpát-medence középső részén, különösen pedig az Alföld nagyhatárú, tanyás településszerkezetű vidékem a ló igázása vált uralkodóvá. Ezzel szemben a Dunántúl nyugati részén, Felvidék néhány megyéjében és Erdélyben a szarvasmarha igázásának túlsúlya volt jellemző.

7 Ezek mellett a nagy térségi jellegzetességek mellett számos egyéb tényező befolyásolta a ló- és a szarvasmarhatartás gazdasági jelentőségének alakulását. Ezek közül talán a legfontosabb a birtoknagyság. Általában a kisebb birtokkal rendelkező gazdák tartottak inkább lovat, mert azoknak fontos volt, hogy fuvarozással, erdőmunkával kiegészítsék a mezőgazdaságból származó jövedelmüket. A lovat ugyanis nemcsak szántásnál, vetésnél és a betakarításnál hasznosították, de nélkülözhetetlen volt az erdei munkáknál, a bányákban, a mész, faszén kereskedelmében s a mezőgazdasági termékek értékesítéséhez.

8 Ugyanakkor a nagyon apró birtokkal rendelkezők még lovat sem tudtak tartani, mert nem tudták megtermelni számára a takarmányt: nekik le kellett mondaniuk a fuvarozásról, s a szántást, szállítást esetleg tehénnel végezték el.

9 Tehenet ugyanis erdőszéleken, tarlókon, utak mentén is el lehetett legeltetni, s gyöngébb takarmányon is kitelelt. Az Ung-vidéki falvakból tudjuk, hogy „vót olyan ember, akinek nem volt egy hold földje sem, mégis nyolc darab marhát tudott tartani".

10 Természetesen a nagyobb gazdák azt is megengedhették maguknak, hogy a lóiga mellett ökörigát is tartsanak. Debrecenben például az 1935-ös felmérés szerint a 100 holdon aluli gazdaságok átlagában 1 ökörre 42 ló jutott, a 100 holdasnál nagyobbakban pedig l.

11 De a birtokméreten belül még további tényezők is befolyásolták az igaerő összetételét, mert a homokos talajon nehezen jár a ló, ott inkább ökröt tartották, míg a kemény fekete földön inkább lovat.

12 Nem elhanyagolható szempont továbbá a szarvasmarha-állományban bekövet4 VARGA Gyula 1985. 310. 5 VÖRÖS Antal 1976. 128. 6 TÁLASI István 1942 204 7 BENCSIK János 1972. 31; BODÓ Sándor 1990. 69; HOFFMANN Tamás 1963. 188. 8 DOBROSSY István—FÜGEDI Márta 1983. 74. 9 IKVAI Nándor 1967. 59. 10 MAGYAR Márta 1983. 128. 11 BALOGH István 1965. 165. 12 BODÓ Sándor 1972—1974. 47. ... 26