Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Halász Péter: A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentősége a moldvai magyaroknál

HALÁSZ PÉTER A LÖ ÉS A SZARVASMARHA GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE A MOLDVAI MAGYAROKNÁL A Magyar Néprajzi Atlasz 9. számú térképén a moldvai csángómagyarokra vonatkozó jelek azt mutatják, hogy a századforduló idején a szántás során alkalmazott igaerő tekintetében a lónak és a szarvasmarhának a népi emlékezet szerint hozzávetőlegesen azonos jelentősége volt.

1 Ezen belül olyan eltérést találunk, hogy Balusesten (Baluçeçti), Ploszkucéban (Ploscujeni) és Tatroson Tírgu Trotuç) az ökör és a ló ; Bogdánfalván (Valea Seaca) az ökör és a tehén, Külsőrekecsinben (Fundu Räcäciuni) és Gajcsána-Magyarfaluban (Arini) pedig az ökör, a tehén és a ló egyaránt használatos volt. A térképet tanulmányozva láthatjuk, hogy a magyar nyelvterület Moldvától nyugatra eső részén, vagyis Erdélyben, a szarvasmarhának a századfordulón általában nagyobb volt a jelentősége a szántáskor használt igaerő tekintetében, mint a lónak, ettől az összképtől tehát Moldva — legalábbis az Atlasz tanúsága szerint — bizonyos mértékben eltér. Természetesen a századfordulón uralkodó állapotokra visszatekintő népi emlékezet bizonyára nem, vagy csak hiányosan súlyozza a jelenségeket, így kevéssé alkalmas arra, hogy egy állapot belső arányait híven tükrözze. Ha ugyanis kiterjedtebb alapokra helyezve vizsgáljuk Moldvában a ló és a szarvasmarha igázásban betöltött jelentőségét, olyan képet kapunk, amely már korántsem tér el ilyen mértékben a Kárpátok túlsó oldalán élő magyarságra jellemző helyzettől. Mivel pedig a Néprajzi Atlasz moldvai kutatópontjainak legalábbis egy részén magam gyűjtöttem, kötelességemnek is érzem a témáról alkotott kép finomítását és pontosítását. AZ IGAERÖ SZERKEZETÉNEK VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON A ló és a szarvasmarha parasztgazdaságban betöltött jelentősége előnyeik és hátrányaik időben és térben folyamatosan változó egyensúlyának függvényében alakult. Az igázásra használt állatok arányában az utóbbi évszázadokban folyamatos változás következett be, amelynek során a ló lassan, de biztosan visszaszorította a korábban egyértelműen túlsúlyban lévő ökröt.

2 Ez a folyamat számos tényező hatására és ennek következtében — különösen területileg — igen differenciált módon ment végbe. Magyarországon a XIX. század első felében a lóállomány még eltörpült az igavonó szarvasmarha-állomány mellett, még akkor is, ha csak az ökröket tekintjük, de abban az időben a tehenek számottevő részét is igázták.

3 A szarvas1 Magyar Néprajzi Atlasz 1987. 9. sz. térkép. 2 BODÓ Sándor 1990; GAÁL László 1966; HOFFMANN Tamás 1963. 186—191; TÁLASI István 1942. 203—220; VARGA Gyula 1985. 272—332; VÖRÖS Antal 1976. 128 129. 3 GAÁL László 1966. 251. 25