Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Szabó István: Egy alföldi falu – Kecel – társadalmának rétegződése a XX. században a népi megítélések tükrében
A táblázatban feltüntetett „ellátással" kiegészített munkabér Kis-K6rÖs vidékén pedig azt jelentette, hogy reggel kenyér és szalonna, vagy túró, sajt, hagyma, nyáron leginkább gyümölcs, zöld paprika, ritkábban tej, — csépléskor és aratáskor, valamint szőlőmunkáknál 1—2 pohárka pálinka volt a koszt. Délben vagy tésztaleves és főzelék hússal, vagy a levesben (bab, burgonya, kása) főztek húst és emellé (második fogásként adták a főt tésztát, este pedig leves volt ismét hússal, vagy tészta, illetve május l-jétől szeptember végéig a vacsora megegyezett a reggelivel. Ha valaki igényelte, az étkezéseket, azaz az ellátást megválthatta, kaphatott helyette konvenciót is ami egy hétre 2 nagy kenyeret, 6 icce főzeléket (ez lehetett kása, lencse, bab, tarhonya, szárított tészta), 3 font szalonnát, 2 font füstölt húst, fél font sót, 2 icce lisztet jelentett, amit aztán tetszés szerint beoszthatott magának. Ilyen esetben természetesen a közös étkezésékből nem részesült, magának kellett a mindennapos kosztját kiállítania. 7 Ebből legfeljebb szűkös megélhetésre futotta, ám földet, szőlőt szerezni belőle aligha lehetett. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a munkák alkalmi jellegűek voltak, nem egész esztendőre jelentettek rendszeres fizetséget. Ezért aztán minden pénzszerzési alkalmat megragadtak, s így a kiegészítő foglalkozások meglehetősen változatos képet mutatnak. Az egyik esetben a férj kapás volt, ez azt jelentette, hogy bérbe vállalt szőlőt a nagygazdától megmunkálásra. Általában 6—8 holdat vállaltak, mert a nagyobb munkáknál a férj a feleség munkáját, segítségét is bekalkulálta. A teljes szőlőbeli munkasort el kellett végeznie a kialkudott bérért: azaz a négy mázsa gabonáért holdankint, vagyis kapálni, kötözni, permetezni, tölteni kellett. Ebből tudtak úgy-valahogy egy esztendőn át megélni. Nem használták föl az összes keresményt saját szükséglet kielégítésére, hanem adtak is el belőle, a kapott nagyobb összegű pénzből ruházkodtak, rendezték kis szőlőjük után a fizetendő éves adót. Meglehetősen sok volt a vállalt megművelni való terület ezért a fizetségért még akkor is, ha az igazi nagy munka, a szüret alkalmával egyrészt ők maguk is, — a bérleti viszonytól függetlenül — napszámot, külön díjat kaptak, másrészt ilyenkor más, felfogadott napszámosok is segítettek a termés betakarításában. Kiegészítő, jövedelemgyarapító alkalmi munkának számított a férfiak számára a fairtás is. A gazdáktól erdőt fogadtak fel a téli időszakban és munkájuk ellenértékeként az ágat, gallyat és a tuskót kapták meg. Ebből összejött a család számára a téli tüzelő úgy, hogy nem kellett érte külön pénzt fizetni, kiadni. A polgárdi erdőben volt több alkalommal ilyen munkalehetőség a két világháború között, s minden kocsi fuvarért másfél napot kellett ledolgozni. Az első világháború után Kecelen több gondot fordítottak a szőlőre. Akkor már rendszeresen rigolíroztak. Ez a napszámos embereknek egy meglehetősen jó kereseti forrást jelentett, mert ősszel, amikor megvolt a szüret és a fagyok még nem álltak be, (sokszor ugyan még akkor is, amikor kis, vékony fagyréteg is volt rnár), a szőlő alá rigolíroztak. Egy olyan 60—70 cm-nyi volt az átlag, a tehetősebbek, alkik jobb alapokat akartak, 80 centiméter mélyre is rigolíroztattak. Ennek megvolt a hivatalos díjszabása, s elég szépen lehetett vele keresni. A másik — ugyancsak a szőlőmunkások számára kínálkozó pénzkereseti lehetőség — a kukacszedés volt, amiért kukacpénzt fizettek. Ez azt jelentette, hogy ki kellett a cserebogár pajorját, kukacát szedni a földből, mert az a szőlőnek az egyik legveszedelmesebb ellensége. Elrágja a gyökeresedő szőlőt és már sok6 Magyarország földbirtokviszonyai... 1936. 7 Mezőgazdasági munkabérek... 1899. 247
