Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején
rosszul leszek, hogy egy ekfcorkát sem hagyott a húslevesbe... Pedig arattunk. Egész nap. Szedtem a markot a gazdám után...". A napszámos munka leginkább a szőlőben volt, oda még szüretre is mindenki napszámost fogadott, s nem pedig összesegítettek a szomszédok, rokonok. Volt gazda, aki annyira vigyázott a termésre, hogy még aratni sem részébe, hanem napszámba fogadta a munkásokat. „Miikor a nap felkelt, alkkor már kint kellett lenni ott, ahol a tanya volt. így sokszor hajnali kettőkor, félkettőkor keltünk, mert míg oda kigyalogoltunk, másfél óra is kellett. Na a gazda már ott várt. Olyan egy se volt, hogy ne ő fogadott volna: 'Csakhogy itt vagytok már. Mindjárt felszárítja a harmatot a nap.' Kizsigerelt bennünket." Ugyanígy volt a részes munkáknál, a gépnél, s másutt is. Általában Kecelen a tiszta bér- vagy részes munka — még ha ez volt a leglényegesebb munkaszervezeti forma a családi munka mellett — sohasem tisztán fordult elő. A munkavállalást Zedoígrozáshoz, részes műveléshez kötötték, így biztosították, hogy a munkaerő mindig rendelkezésre álljon. „Az uram úgy kapott csak a cséplőgépnél munkát, hogy hat napot köllött neki ingyen dolgozni a tulajdonosnak, hogy bejusson a géphöz etetőnek. És azért a hat napért nem kaptunk egy tányér levest sem." „Robotnak azt nevezték, amit ingyen kellett a gazdának csinálni. Például lakbért is dolgoztak le robotban. Vagy úgy kapott részes földet, hogy azért három-négy napot ingyen kellett dolgozni, mondjuk kaszálásba." „Akinek harmados földje volt, azt mindig behivta a gazda valamire. Ez jó is volt, mert volt munkája, azt napszámban fizették. Legfeljebb másutt több napszámot is kaphatott volna." A részes műveléshez, ledolgozáshoz kötött munkát robotnak nevezik, s igen gyakran emlegetik, mint a munkavállalás feltételét. A legtöbb gazda ezzel kötött le magának munkaerőt. De volt egy másik mód is: a fogatos és gyalog munka ledolgozásként való alkalmazása kölcsön munka esetén. „Általában kiszámították, hogy egy nap fogatos munkáért négy gyalogos napot kell adni." „A gazda azt mondta, ő száz forintért a lovát sem fogja be. Neki munka kell érte. És kiszámította, hogy az négy nap egy gyalogosnak." „A robot az az volt, amikor például kukoricát, szőlőt kapálni kellett a gazdának, amiért az aratást odaadta. 2—3 napot az aratásért. A mikor valaki fogatos munkát végez gyalogos munkáért, az kölcsönmunka. De az már túlzás volt, hogy négy napot is kellett azért az egy vagy nem is egy egész napért dolgozni. Ez nem igazi kölcsön." Kecelen és környékén a ledolgozáshoz és részes műveléshez kötött munkáknak egész skálája van. 43 Olyannyira, hogy tiszta bérmunka vagy részes munka alig fordul elő paraszti gazdaságokban. Ez csak a távolabbi uradalmakat (Káptalan uradalma, Fehér megye, Tolna megye uradalmai) jellemezte. A homoki földek igen rossz minősége, a gabonatermesztés vagy az igényes szőlőmunka munkacsúcsokon sok munkáskezet igényelt, megnövelte az élőmunka jelentőségét. Egy nagyobb gazda — ha rossz terméseredménnyel is — 60—70 holdat is bevetett gabonával. Számára az volt a lényeges, hogy ne állandó munkást foglalkoztasson (bérest), hanem a munkacsúcsokon elegendő munkáskéz legyen a nagy terület munkáinak elvégzésére. Ez kitűnő módszer volt a munkaerő lekötésére, s esetleges közben fellépő munkafolyamatok elvégzésére (kukorica kapálás, kaszálás). Jobb földű helyeken ez nem volt ilyen általános, s inkább egy 43 Ua. — Szeremlén, Bátmonostoron, Nagybaracskán 1965-ben végzett nem publikált gyűjtéseim. 226