Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején
nemhez, tudáshoz és fizikai erőhöz. A tanyán a gyermekek munkája nemüktől függetlenül az állatok pásztorolása volt. „Nem keltünk olyan nagyon korán. mert a harmaton nem lehetett legeltetni. De azért nem lehetett lustálkodni, mert a disznót már előbb kihajtottuk, hogy kiganézhassunk. Nekünk kellett a baromfi ólat is pucolni. Rendszerint nem otthon reggeliztünk, hanem vittünk egy darab kenyeret, szalonnát, de sokszor csak babos (kenyeret (a megfőtt babot két kenyér közzé tettük) és avval el voltunk kint itatásig." A gyermekek 12 éves korig mindig az állatokkal voltak. Nagyobb gazdák pásztorgyereket fo^gadtak, ha nem volt saját gyermekük, unokájuk, akire a munkát bízzák. Ezek a pásztorgyerekek szigorúbb munkarendet követtek, de szerepük a családi gazdaságban nagyjából azonos volt a saját gyerekével. A szigorúbb munkarend, kissé túlhajszolt munka azonban számos kislétszámú családnál ugyanúgy megvolt. „Kilenc éves koromban szegődtem el pásztornak, őrizni kellett egyszer a libákat, máskor a disznókat, aztán a teheneket. Egyiket becsuktam, a másikat kiengedtem... Amikor már világosodott, föl kellett kelni. Előbb a nagyjószágnak az alját köllött kiigazítani, szóval kiszedni alóla és tiszta szalmát alá tenni. Hát mán mikor fejős volt később meg is fejtem. A nagyjószág délig kinn volt. Akkor behajtottam és délben ki a libákat. Csak fordult vele egyet-kettőt az ember, az gyorsan legelt. Ebédre behajtottam. A tehenek addig be voltak csukva. Ebéd után kihajtottam a teheneket. Este vissza fejeshez. A libákat csak egyszer délben hajtottam ki. Nem pányván legeltek a tehenek, hanem szabadon ...". Erősebb, 12 évet meghaladó gyermeket aztán már az állatok körül, a lányokat a házi munkáknál mindenre befogták: „Miikor már úgy 12 éves voltam 8—10 tehénre való répát meg kellett tisztítani. Az ólakat kellett takarítani és az asszonyokkal kapálni a szőlőbe." A serdülő korú fiú és lány, s főként az eladó lány és nagy legény munkáját használták ki leginkább a családban. Nemsokára elmentek, s ki kellett használni azt az időszakot, amikor komoly gazdasági hasznuk volt. „Egy 15—16 éves legény ember már mindent csinált: kaszált, aratott, a jószággal minden munkát elvégzett, szántott, fuvarozott. Persze a piacra, vásárra nem egyedül ment, hanem az apjával vagy nagyapjával. Tapasztaltabb öreggel. A nagylány is elvégzett mindent a ház körül, a kukoricát, szőlőt kapálta, kötözött, ö bánt az aprólékkal is. Még akikor nem volt kerékpár, gyalog járt be az anyjával a piacra. Tejet, tojást, túrót, néhány csirkét bevitt. Bizony jó messziről kellett menni. Mi^ korra férjhöz ment, akkorra már mindenhez értett a legény meg a menyecske is." „Azt lehet mondani, hogy leszámítva a téli időket a legtöbbet dolgoztak az olyan nagy lányok, meg katonaság előtt álló legények. Mindent végeztek, amit csak kellett. Ma már nem tudják azt a fiatalok. Mikor például szőlő alá forgattunk. Az kemény munka volt még a téli időben is." Hogy milyen szigorú rendje volt mindennek, még ha mereven nem is különültek el egymástól a munkakörök, feladatok, jól mutatja az alábbi leírás, amely a munkát és az ünnepet, mint szigorú rendet kikényszerítő tevékenységet hangsúlyozza: „Megvolt minden tanyának a belső rendje. Látástól vakulásig ment a munka egész héten, főképp az állatállománnyal. Egész héten dolgoztak, szombat délig rendes munka volt. Szombat délben megebédeltek, általában pont 12 órakor. Az egész család asztalhoz ült. Utána a nők mostak, vasaltak, készültek a vasárnapi misére. A férfiak takarították az udvart, a tanya környékét. „Szombat estére kelve a tanya ragyogott a tisztaságtól, a rendtől. Persze maguk az épületek is: az asszonyok, a menyecskék általában kora tavasszal, húsvétra, mindig nagyon szépen kitakarítottak. Hófehér, ragyogó falak, minden kívülről, belülről. Nyáron Szent István környékén, aztán ősszel megint rendbe223