Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

belső, merev hatalmi rend oldódott) is. Ezért is vélekednek úgy a kèceliek a sárköziekről napjainkban, hogy ott szigorúbb rend, az öregek uralma érvényesült, s nem olyan a család rendszere, mint Kecelen. Mind az együtt-, mind a külön élő többgenerációs keceli kiscsaládot az örökölhető birtok, s az örökség késői, szülők halála utáni kiadása tartotta össze. Ez fontos kapocs volt mindenütt a kis- és nagycsaládok több generációjának együttmaradása szempontjából.

9 Itt azonban szinte ez az egyedüli kapocs, mert a gazdaság egysége nincs meg, vagy csak velejárója, s nem egyik életrehívója az együttélésnek. A vizsgált időszakban mindig jellemző volt az örökség halálig való visszatartása, az örökösödés módja azonban idők folyamán változott. A múlt században, sőt századunk első két évtizedében is előfordult, hogy a fiúkat és lányokat nem egyformán kezelték, s nem valósult meg az egyenlő örökösödés polgári elve. Az 1814-ben Soltvadkerten született, majd Kecelen hosszú ideig bírói tisztet is betöltő Szőke András családjában az öt fiú egyenlő részt kapott, míg a lány csak fele annyit, mint a fiúk. A Német családban egy fiú és három lány volt. A századfordulón, amikor felosztották a földeket, a fiú a birtok felét kapta, míg a másik felét a három lány között harmadolták. Az Orcsik családban a tízes években az apai részt a két fiú és egy lány egyenlően Örökölte, ám az anyai részből a lány csak fele annyit kapott, mint a fiúk. A Palásti családban négy testvér volt. Két fiú és két lány. Mikor örökségre jutották, az egyik lány már meghalL A két fiú többent kapott, mint a lány, bár nem sokkal. „A lány, ha beleegyez, akkor kevesebbe is beleegyez, a fiú az nem" — mondták a család tagjai. Az egyenlő örökösödés elve azonban már a múlt században kezd gyakorlattá válni, s az efféle esetek a századfordulón is ritkák. Hogy a föld együtt maradjon a fiúörökösök kezén, a lányt azonos értékű ingósággal vagy más módon igyekeztek kielégíteni. Az 1920-as években a Szőke családban már értékre egyenlően osztoztak meg. Az ingatlan mégis a fiúk kezén maradt: „Még jó nagyanyámnak két fia és két lánya volt. Az anyai vagyont egyenlően örökölték a gyerekek. De a nagymamának az volt az intenciója, hogy a lányok adják el az örökséget a fiúknak. Ügyhogy végeredményben a fiúknak a tulajdonába ment át a családi vagyon. A lányokat iparkodtak lehetőleg megfelelő értékben, de ingósággal, állatállománnyal vagy pénzzel kielégíteni, hogy ne aprózódjék a birtok." Általában a lány már férjhezmenetelekor örökölt, illetve kapott valamit, s ezt később beszámították a jussba: „A törvény szerint mindenki egyformán örökölt. De hát a szülőknek nem volt muszáj egyformán kiadni a kötelesrészt. Mert mikor a lány férjhez ment, az megkapta azt a bútort, kapott edényt is, meg egy fejős tehenet. Mikor meghaltak a szülők, akkor az is kapott még valamit. Kapott a birtokból is. Ez lehet hogy nem volt annyi, mint a fiúgyermeké ... Ha 10 hold földet elosztottak a lányok is kaptak, mondjuk hármat. Hármat kapott a két lány, a fiú meg négyet. Meg aztán a fiú kapta a tanyát: hogy maradjon a tanya a család nevén, mondjuk Flajsz tanya marad^ jon vagy Filus tanya maradjon. A lányok úgyis férjhez mentek másik családba..." A lány jussának ily módon való kiadása végig megmaradtodé már egyenlő alapokon. Sőt a harmincas években már ragaszkodni kezdtek a járandósághoz az ingatlanból is. Legfelejbb nem bontják meg az egy tagban lévő birtokot, hanem szőlővel, távolabbi földdel, de azonos értékű birtokkal elégítik ki. „Mondjuk ha a lány az Alsó-tanyákra ment férjhez, a Fölső-tanyán nem kapott földet, hanem szőlőt kapott helyette. A szőlő területe egyharmada volt 9 FÉL Edit, 1944. 38—45.; MORVAY Judit, 1956. 30.; TIMAFFY László, 1974.; SZABÓ László, 1973. 229.; FÉL Edit—HOFER Tamás, 1969. 113—114. 254—256. 207