Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

kilós kenyereket. Ugye egy kenyér egy nap nem volt elég." „Német Károly éknál az unokatestvérem férjénél is így volt. Az öreg Németéknél 3—4 menyecske volt, mert ottan 5—6 férfi volt." A vagyonosabbaknál és szegényebbeknél egyaránt megtalálható ez a nagy létszámú, húsz főt közelítő család, s az emlékezetből kivehető, hogy a hazavitt menyecskék, a családban maradt fiak a családfő igén erős kormányzása alatt állottak. „A menyecske mindig a fiúhoz ment, a lányok meg elmentek. Mostan egy tanyás helyen, 'ha volt ugye 3—4 fiú, sokszor azok is mind egyrakásba nősültek. Az öregek hosszú ideig tartották az uralmat, az irányítást, a birtokot, úgyhogy a család összedolgozott. A családanya és családapa az élelemről, ruházkodásról gondoskodott... Voltak menyecskék, akik nápamasszony mellett 20—25 évet is lehúztak, míg önálló gazdasszonyok lettek." „A birtok mindig az öreg nevin maradt, még ha ő maga már nem is dolgozott benne, csak a fiai. És ez azért volt, hogy (mondjuk az én nevemre): Béieczki gazda legyek. Mert ha már elosztom a földem, akkor én csak Béleczki bácsi vagyok, nem Béleczki gazda. De azért a gyerekek nagyon sokat szenvedtek, ők dolgoztak benne, ők fizették az adót, a nagypapának meg olyan tanácsadási joga volt benne. Ha nagyobb dolgot csináltak, bementek megkérdezni a papát, hogy mi a véleménye róla. A föld után, mikor használatra felosztotta az öreg, kommenciót kellett fizetniök. Megmondta: Jóska te fizetsz évente 20 q búzát; vagy 5 q búzát, 5 q rozsot, 5 q kukoricát, 1 hizót. Ilyen kommenciók voltak. A másiknak is ugyanannyit kellett fizetni... Nem emlékszem egyre se, aki el is irattá volna a földjét. Csak elosztotta. Mindig halála után kapták meg a gyerekek." Az idézett részekből kiderül, hogy Kecelen feltételezhető a nagycsalád mindkét Alföldön ismeretes formája: az együttélő és különélő nagycsalád. Egyik esetben a közös birtoklás mellett megvalósul a közös együttélés is, az „egy kenyéren" levés, „egy karra" dolgozás, míg a másik esetben tanyákon széttagolva élnek a családelemek, de a birtok összetartozik és a gazda irányítása alatt áll, a jövedelem egy helyre folyik be.

5 Ahhoz azonban, hogy a keceli családok egy részét ténylegesen nagycsaládnak minősítsük, alaposabb vizsgálat szükséges. TÓTH Zoltán a Kecel melletti Öregcsertő családszervezetét megvizsgálta, s összevetette az Észak-Magyarországon ismert nagycsaládi leírásokkal. A tipikusnak, külsődlegesen nagycsaládnak ítélhető öregcsertői Vén famíliát azonban ő sem tekinti valóságos nagycsaládnak. „Vénéknél — írja — nyilvánvalóan nem lehet nagycsaládról beszélni, legfeljebb Szabó István kifejezésével 'nagy kiscsaládróF. Az első világháború előtt ugyan néhány évre kialakult a nagycsaládszerkezet ... ez azonban már nem szilárd szervezet, kiscsaládból alakult — noha nem tudni, hogy lett volna, ha az öregapa, János nem 'egyfi' — és a világháború után ismét szétbomlik kiscsaládokra."

6 Bár az, hogy a nagycsalád kiscsaládból alakult ki, szerintünk nem cáfolja egy nagy családi rendszer meglétét, mégis egyet kell értenünk a cikkíróval. A Vén família nem nagycsalád, csupán többgenerációs, nagy létszámú kiscsalád, mert nem foglalja magába (csupán átmenetileg) az oldalágakat. A családfő halála után azonnal felbomlik a család egysége, s a testvérek a legidősebb vagy legalkalmasabb vezetése alatt nem maradnak együtt. Számunkra azért lényeges az idézett öregcsertői példa, mert ha5 Vö.: SZABÓ László, 1973.; SZABÓ László, 1977—78.; SZABÓ László, 1980. 99— 112.; SZABÓ István, 1974.; SZABÓ István—SZABÓ László, 1978.; Vö.: KOCSIS Gyula, 1984. 347—350.; ö a Kecel monográfiában hasonló eredményre jut, de más elnevezést használ. Az alacsony családlétszám, á több családmagot magába foglaló családok alacsony arányszáma (9,6%) jelzi, hogy a kis családok jellemezték a közösséget 1880 táján is. . 202