Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Kodolányi János: Uráli nyelvű vadászok Észak-Eurázsiában

Az aktív vadászat eszközei közé tartoztak a különféle vadak elejtésére alkalmazott hurkok is. Sarki rókát, vad rénszarvast, hollót, sőt medvét is fogtak olyan hurokkal, amelyet húzó zsinórral a lesben álló vadász működtetett. A medve hurkos vadászata hajtással is társult, a kifárasztott medve elfogására állítottak hurkot. Élt az a szokás, hogy rókakölyköt, farkaskölyköt élve fogtak el, egész nyáron át nevelték, akkor pedig megölték, a prémjét értékesítették. Olykor fogtak lúd vagy hattyú fiókát is, nevelték, ősszel, amikor már nem tudták mivel etetni, megölték. A passzív eszközök, illetve eljárások sorában főleg a hurkokat, csapdákat, valamint a vermet kell említeni. Már Olaus Magnus megemlékezik a csapda használatáról, Schefferustól pedig adatokat kapunk arról, hogy veremmel fogtak farkast, rókát, hurokkal pedig nyulat.

50 Hurokkal, hurkos csapdával főleg a szárnyas vadat, kivált a fajdot fogták. A hurkokat a bokrok közé, az ágakra kötötték, hogy a fajd beleszorulva megfagyjon. Erősítették a hurkot bokor lehúzott s abban a helyzetben rögzített ágára is. A visszahajló ág a levegőbe emelte a hurokba került vadat. Vidékenként sok száz hurkot is állítottak fel fajd fogásra, mivel a fajdot értékesíteni tudták. Az emelő hurkot olyan rögzítő-4rioldó szerkezettel látták el, amely rögzített helyzetéből kiszabadította az emelő ágat, tehát a hurok a levegőbe emelkedett. Efféle emelő hurokcsapdával fogtak nyulat, hermelint, sarki rókát, sőt farkast is. A ragadozók számára csalétket is tettek a hurokhoz. Gémeskútra emlékeztető szerkezetű emelő hurokkal pl. farkasra is vadásztak. A mintegy 2 m magas ágasfa ágai közé kb. 5 m hosszú gémet tettek, az egyik végén nehezékkel, a másikon hurokkal és rögzítő pecekkel. A csalétket megragadó állat maga mozdította el a rögzítő szerkezetet. Kifeszített kötéllel fogták meg a rénszarvast veszélyeztető sast. A ragadozó megtámadta a fiatal borjút, de ha megzavarták, nem röpült el vele, hanem később visszatért. A dög fölé kötelet feszítettek ki, erre rászállt a sas, azonban lebukott, ám a lába nem engedte el a kötelet. Ilyenkor tudták elfogni és megölni. Ugyanígy fogták el az ölyvet, valamint a macskabaglyot is, csalétket téve a kötél alá. A veremre emlékeztető volt a farkas fogására alkalmazott, fatörzsekből többszögű kerítésnek összeállított építmény. Az így elkerített helyre csalétek rénszarvast vagy birkát tettek. A kerítés felső szélének támasztott feljárón a farkas, igyekezvén elérni a csalétket, a kerítésről a földre esett. Ott, a kerítésen belül puskával végeztek vele. A gyalogos vadászkultúrát jellemző sajátosságok tehát megtalálhatók Eszak-Eurázsia valamennyi uráli nyelvű népénél, rajtuk kívül Észak-Szibériának tajga- és erdős tundra övezetében élő más népeinek a kultúrájában is. Szibéria más területein, tehát a Sark-vidék tenger mellékén, a rénszarvastartó taj gai népeknél, a tundra övezetében másféle vadászkultúra volt található. Az eltérések nem elsősorban az eszközállományban mutatkoznak meg, hanem inkább abban, hogy a tenger partján élő vadászok tengeri vadakra is vadásztak. Ismét más jellegű volt a nomadizáló vadászkultúra, hiszen a vadász a szálláshelyét is kénytelen volt megváltoztatni. A közlekedését és teherszállítását lehetővé tevő eszközökre és segítségre volt szüksége. A közlekedést és a szállítást elsősorban a rénszarvas fogatolásával tudták megoldani. Mindazokon a területeken, ahol erdei vadak alkották a vadászat célját, a 50 SCHEFFERUS, 315—6. 198