Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

N. Bereznai Ilona–Novák László: Nagykőrös népélete a századforduló idején

A nevezetes napon Márton bácsi, még alig pitymallott, megjelent a helyszínen teljes hadifelszerelésével: Pörgével a pulival, mint első hadsegédével, szájában az elmaradhatatlan cseréppipa, nadrágszíja alá beszorítva a dohányzacskója, hátán tarisznya, benne egy óriás karaj kenyér meg egy jókora darab füstölt szalonna, az elmaradhatatlan fából faragott só és paprika tartóval, a vállán szűr, karján a hatalmas karikás, friss lószőr csapóval, nyakában pedig ott lógott egy hosszú spárgán a legfontosabb fegyvere az ökörszarvból készült hatalmas tülök. Márton bácsi felszerelésének ez a tülök volt a legfontosabb része, mert ezzel adta tudtára kora hajnalban mikor elkezdte fújni, a város lakosságának, hogy őmár ott van gyülekezőn. Márton bácsi nagyon büszke volt zenei tudására. Valósággal kéjelgett a melódiák kiválasztásában és azokat fújta szívhez szólóan, vagy talán jobban mondom, ha azt mondom fülrepesztőén... de nem csak zenei tehetség dolgozott Márton bácsiban hajnali tülkölésnél, hanem az édes emlékek is fűtötték, mikor 48-ban, mint trombitás strázsamester lelkesítette rohamra Kossuth honvédéit... Elöl jött az öreg strázsamester az út közepén a kibontott karikását készen tartva, hogy ha valamely süldő kilép a sorból annak rácsaphasson az orrára, mert azoknak az egész utca szélességében kiigazodva, egy vonalban kellett őt követniök.. . Egész látványosság volt, mikor minden estenden bevonult a piactérig. Ott belefújt tülkébe, hogy figyelmeztesse a gazdákat, hogy készíthetik a vályúkban a moslékot, mert ő már mindjárt elbocsájtja a kondát. Ekkor egy akkorát pattintott karikásával, mintha puskát sütöttek volna el, amely jelre állatai felszabadulván a szigorú katonai fegyelem alól, óriási visítással szétrohanván, ki ki a maga udvarára a terített asztalhoz, azaz a moslékos vályúhoz. Az imént említett Gyümölcsoltó Boldogasszony reggelén valami pokoli lárma verte fel hajnali szendergéséből a szelid nagytiszteletű urat... oly rettenetes trombitálás, puskalövés szerű ostorpattogás, kiabálás, káromkodás, kutyaugatás és fülsiketítő visitas hallott be az utcáról. Nagy álmosan felcihelődik az öreg úr, kinéz az ablakon, akkor látja hogy a félváros ott nyüzsög az ablaka alatt és hadakozik disznaival, mert ezek még nem tudván az új rendet, valamennyi haza akart rohanni, vagy összeveszett ismeretlen társaival. Ezeket kellett sűrű ostorcsapásokkal szétválasztania. Természetesen itt Pörge tevékenykedett leghathatósabban, kíméletlenül beleragaszkodván a verekedő fülébe. Márton bácsi pedig tülkölt torka szákadtából, ahogyan csak győzte szusszal, hogy a város távoli lakói is meghallhassák, hogy ő a mai napon megkezdte újra hivatalos működését. Szegény öreg nagy tiszteletű tehetetlenül nézte ezt a pokoli zsivajt, de azzal vigasztalta magát, hogy csak az első napok ilyen mozgalmasak, később majd le fog csendesedni a hajnali zenebona. De nem egészen jól számított az öreg úr, mert noha Márton bácsi ügyfelei hamar megszokták a hivatalos rendet, összeszoktak, nem marakodtak, ámde hivatali főnökük, akár volt rá szükség, akár nem, egy fél órán belül abba nem hagyta a tülkölést, szigorúan ügyelve arra, hogy esetleg későbben ébredő gazdáknak is maradjon még idejük sertéseik kihajtására. így ment ez már egy jó hét óta. Szegény nagy tiszteletű uramnak nem volt kora hajnaltól kezdve többé nyugta .. J'

28 28 Megkérte a kanászt, hogy ne tülköljön annyira, de az megsértődött. A lelkipásztor ezért cselhez folyamodott. Dicsérte művészi tülkölését, s mondotta, nélküle nem tud nyugodtan aludni. Pálinkával jutalmazta játékát reggelente, majd egy bizonyos idő eltelte után nem rakta ki a pohár pálinkát az ablaka párkányára. Ezért úgy megsértődött a kanász, — mondván ő ingyen nem muzsikál a lelkésznek — a római katolikus paróchiához tette át székhelyét bízva abban, hogy a plébános úr bizonyára jobban fogja jutalmazni serénységét. 181