Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

N. Bereznai Ilona–Novák László: Nagykőrös népélete a századforduló idején

— ölég lesz azért négy is hallod-e. — No, nem bánom, bácsikának odaadom ötért is. — Jó van no, ögyön mög a fene, ehun az öt krajcár. Betöszöm majd a tengő végire a sasóka helyött, mer az kirázódott a küves úton, de ha ezt mögcsavarom, ez bent marad. Nem csúszik le a lőcs a tengő végirű. Hm! Ezt sem tudtam eddig. Megint tanultam valamit. Egy másik gazda a törött kaszahegyet nézegeti nagyon. Komájával nagy tanácskozásba kezdtek. Csinálok bele egy rövid nyelet, oszt evvel nyesöm le a zeller oldal gyükerit, hogy ne lögyön gubancos, hanem gömbölyű, mikó kiszöggyük ősszel. Mög mikó' a sárgarépát mög gyükeret szöggyük, möglazítjuk a főggyit, könnyebb kihúzgálni. Igön mögkiméjjük vele a bicskát. — Hát ezt hogy adod Samu? — Ez pompás acél penge. Ezt nem tudom olcsón adni, hanem magának gazd'uram megszámítom 10 krajcárért. — ölég lösz azé a kaszahögyé 6 krajcár is. Ideadod-e? — Nem adhatom gazd'uram, nekem is többe van. — Van a fene, aki mögösz! Hiszen a szemétdombon szödted. Nem adtál te azért pénzt. — Pénzt, azt igaz, nem adtam, de a fáradozás, meg az idő, az mind pénz. Két krajcárt kivételesen kiengedek az árából. — ögyön mög a fene, vidd a pénzöd. Szegény Samu! Ha az sok fene mind megette volna, amit minden üzlet megkötésénél kívántak neki a vevők, már rég elfogyott volna. Dehát, nem is volt ez komolyan gondolva, csak szavajárása ez már a magyarnak. Most jött aztán a legérdekesebb üzletkötés: A legélénkebb fantáziámmal sem tudtam elképzelni, hogy mire lehet a boros fiaskó letört nyakát használni. Egy öregebb forma bácsika nagyon nézegeti, forgatja, hozzáméri a párjához, annak a bizonyos 7 decis, zöld borosfiaskónak a dugós végétől kb. 10 cm-es nyakát odáig, ahol már kezd hasasodni az üveg. Itt szépen gömbölyűre volt reszelve. Gondolkodom, találgatom, mire lehet ezt használni, de nem tudtam sehogy sem rájönni. Megkérdem az öreg pógárt. — Mondja csak bácsika! Mire lehet ezt az üvegcserepet használni? — Hát nem tudja a... — itt megakadt egy pillanatra — mán engödelmöt kérők, de nem tudom, hogy tisztőjjem az urat, mert látom, hogy nem közülünk való, de azt látom, hogy oskolás a fiatalúr, hát tekintetes úrnak tisztölöm. — Ahogy jól bácsikám, szólítson úgy, de magyarázza meg, mit akar ezzel a két üvegnyakkal. Mire jó ez? Nohát ide hallgasson a tekintetes úr, majd mögm agy arázom. Mi itt körösiek valamennyien gazdák vagyunk, de nem lakunk a födünk ön, hanem itt bent lakunk a városban. Innen járunk dolog időben röggé a tanyára, oszt csak estve gyüvünk haza. De igaz-e, hogy egész nap nem lehet mög az embör evés nélkül, kivált ha dolgozik? Nohát, legkiadósabb, ha az embör könyeret, mög szallonnát visz ki magával. De nyáron nem lőhet disznót őni, mert rábüdösödik az emberre a hús, hát ezért leőjjük télen az egész esztendőre valót. Kettőt, de néha hármat is. Ezöknek a húsát, mög szalonnáját főfüstőjjük, oszt ezön élünk nyáron. No, kitanájja-e mán, hogy mire szógál ez a két üvegnyak? Borzasztóan szegy eltem magamat, de bizony sejtelmem sem volt róla. — Hejnye, még mindig nem gyütt rá? Nohát, mingyárt rávezetem. S füstöt húsokat, mög szalonnát a kamrába nem lőhet letönni mert nem járja a levegő, oszt mögpenészedik. Fő kő aggatni a padlásra, ahun jól szellőzik. Hanem az az átkozott féreg, az egér mögszagújja, egyszöribe föszerköszödik a pallásra, oszt ha hozzáfér, mind összerágja. Hát ez ellen kő nekünk az üveg nyaka. Érti-e? 176