Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Novák Lászó: A jószágállomány fajtaösszetételének változásai a XVIII–XIX. században és a XX. század első felében

pátens eredményezte, amelynek nyomán megtörténhetett a jobbágy felszabadulás, kibontakozhatott a szabad paraszti gazdálkodás. Ennek legszembetűnőbb jelensége a tanyás gazdaságok széles körű elterjedése, az intenzív földművelő gazdálkodás és belterjes állattenyésztés kibontakozása. A szántóföldi gazdálkodás kiteljesedése, a legelő feltörése, valamennyi tényező alapvetően meghatározta az állattenyésztés körülményeit, szerkezeti átalakulást idézett elő. A belterjes gazdálkodás más-más fajta jószág tartását tette szükségessé, mint amelyek korábban, évszázadokkal ezelőtt voltak. A tartás, takarmányozás módjának változása, a piaci viszonyok, a városiasodó életmód, gyáripari termelés térhódítása, s más fontos tényezők az álattenyésztésben bekövetkezett változásokra adnak magyarázatot. Az állatállomány fajtaösszetételének átalakulását a szarvasmarha, ló, juh, sertés és baromfifélék fajtái alapján tekintjük át. GALGÓCZY Károlynak a XIX. század végén, Nagykőrössel kapcsolatban megfogalmazott véleménye az egész Alföldre érvényes: „régibb időben kizárólag a magyar faj volt tenyésztés alatt; más faj még az úri tehenészetekben is csak kivételesen volt látható. Legelőfelosztás óta, mióta a friss tejre és egyéb gazdasági termékekre több figyelem fordíttatik, kivált a város körül levő és a városra bejáró tehéntartásokban még a kisebb gazdák kezén is szaporodik a svájczi, tiroli és egyéb külföldi tejelő tehén faj ; sőt néhol a távolabb fekvő tanyákra is kiterjed az, bár még mindig általában a magyar faj marha van túlnyomó számban."

6 A XIX. század közepéig Magyarország szarvasmarha-állományának nagyobb részét a szürkemarha fajta alkotta. A Kárpát-medence középső területén az alföldi szürkemarhát tenyésztették, amely a podóliai fajták közül a legértékesebb. A tehenek legtöbb esetben ezüstszürke, ritkán kormos vagy sötétszürke színűek, míg a bikák daru színűek, vagy darvas-rigószőrűek (1—3. kép). A magyar szürkemarha mellett megtalálható a riska fajta tehén is. A riska marha brachyceros eredetű, kis testű, gyengén tejelő szarvasmarha.

7 Ilyen fajtára vonatkozó adat bukkan elő Nagykőrösön a XIX. század elején. A város számadáskönyvében jegyezték fel 1815. december 10-én: „Àz ujj vágás erdőben a' közelebb múlt Nyáron az ott keresztül hajtott Göböly ökrök által tett kárért bizonyos Bukovinai Kereskedőktől elvett Riska ökröket Helybeli Szék Árendáns Kis Faragó Istvánnak Háromszáz negyven három forintokért el adván..." — s ílymódon térítette meg a kárt Nagykőrös városa.

8 A fenti adat szerint bukovinai kereskedők hajtottak Nagykőrösön keresztül riska marhákat, tehát nem e vidékről valók. Itt a szürkemarha fajtát tenyésztették. Az említett szürkemarha és riska marha mellett megtalálható még a XIX. század közepe előtt a szürkemarhával keresztezett, és Nyugat-Európából érkezett telepesek által behozott frontosus jellegű marhák egyedei. A XVIII. század végétől sokféle, nyugaton tenyésztett jószágot hozták be Magyarországra, amelyekkel a magyar szürkeállományt keresztezték, de tisztavérben is igyekeztek tenyészteni. Ezek között megtalálhatók voltak a mürztáli, mariahofi, tuxi, pinzgaui, berni, kuhlandi, szimmentáli, vörös és feketetarka lapájfajták, az alpesi borzderesek, a shortorn, ayrshire, sharolais, s más fajták. A nyugati fajták nem birkóztak meg a Kárpát-medence természeti viszonyaival, elpusztultak, csupán a borzderes fajta honosodott meg. Jóllelhet, a nyugati fajták kivesztek, ám vé6 GALGÖCZY Károly 1986. 519. 7 Mezőgazdasági Lexikon 2. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1958. 78, 355. 8 PML NkV SzK 1815/16. 13