Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Paládi Kovács Attila: Szlovák falvak szénagazdálkodása Pest megyében és az Északi-Középhegységben

tották e dűlők kaszálóit a lakosok között nyílhúzással, innen ered a dűlő és a rétparcella elnevezése, a Nyilas. Nagytarcsán (Pest m.) 1767-ben, amikor Mária Terézia úrbéri pátensét kiadták, magyar nyelven tették vallomásukat a helyi jobbágyok. Az 5. kérdésre, amely az egésztelkes jobbágy birtokhoz tartozó rét nagyságát és a sarjúkaszálás lehetőségét tudakolta, az alábbi választ adták: „Réttyeinket minden esztendőben 8 ölbül álló kötélyel osztani szoktuk; az egész ház helyes gazdára kimérettetik 3 kötélyel, vagyis 24 öllel; ákibül hol 3, hol 4, legjobb esztendőben pedig 5 szekér szénája vagyon. Sarjút sohasem szoktunk kaszálni, mivel kaszálás után [a rét] marha járásnak engedtetik."

8 A közeli Cinkotán szintén nyilas osztás lehetett, mert feljegyezték, hogy rétjeik „4 nyilasokban" vannak, de sarjút csak egy nyilasban kaszálhatnak. Egésztelkes gazda nedves esztendőben három szekér szénát és 4—5 petrence sarjút tud gyűjteni.

9 A Pest megyei és Nógrád megyei szlovák községek többségének fő gazdasági tevékenysége a földművelés és az állattartás volt. Ürbéri szolgáltatásaik között figyelmet érdemel a robot, amit uraik rétjein teljesítettek. Például a nagytarcsaiak 1767-ben megírták, hogy 3 napot tartoznak kaszálni a Grassalkovich-család kakucsi pusztáján, tartoznak a szénát felgyűjteni és a réten boglyába rakni.

10 Ugyanazon a pusztán 1848-ig a kerepesi és a csömöri szlovák jobbágyok együtt roboltoltak a tarcsaiákkal és a vidék magyar jobbágyaival.

11 Kerepes jobbágyai 1767-ben panaszolták, hogy rétjeik nincsenek és takarmányt pénzért kell más faluban venni. Sokkal szerencsésebbek voltak a Galga-patak völgyében élő szlovák parasztok. Püspökhatvan jobbágyai pl. azt jelentették, hogy az egésztelkes gazdának 8 szekér szénája szokott teremni. Ácsán szintén 8 szekér szénája volt az egésztelkesnek és a zsellér is begyűjtött 2 kocsival. Nedves időben sarjút is szoktak kaszálni, azonban gyakran inkább lelegeltették.

12 Megállapíthatjuk, hogy a pilisi, bükki, mátrai szlovák községekben a „jobb gazdák" álltak azon a szinten, a rétbirtok, a saját termésű takarmány és az állatállomány tekintetében, mint Pest és Nógrád agrárjellegű falvaiban a zsellérek. Ezt a „zsellérnívót" tükrözik a 19. század eleji feljegyzések a Zemplénihegység szlovák hutáiról. Hollóházáról például 1809-ben feljegyezték, hogy régente üveghuta volt, s amikor megszűnt, a lakosok ház körüli irtásföldjeikre szorultak. 1826-ban ismét működött az üveghuta, de a szlovák nemzetiségű lakosok szegények, a 75 zsellér közül csak 10-nek volt két-két vonómarhája.

13 Kishuta, amely 1792-ben tűnt fel először Nova Huta néven, kezdetben faszénégetéssel foglalkozott. Az uraság zsellérnek tekintette őket, s a robotot már 1826-ban sem tudta behajtani rajtuk, mert vándorüvegesként egész évben járták az országot. Kis irtványk aszalójuk at az erdőtől hódították el.

14 A rétek, kaszálók gondozására, javítására a gazdák nem sok figyelmet fordítottak. Általában nincs emléke a rétek körülkerítésének. Egyedül a Zemplénihegységből találunk utalást az egyéni birtoklású irtványrétek kerítéssel történő védelmére.

15 Pilisszentlászlón a kaszálóbirtok határát kis földkupac (kopec) je8 WELLMANN Imre 1967, 157. MOLNÁR L.—M. HAJDŰ M. 1974, 26. 9 WELLMANN Imre 1967, 154. 10 MOLNÁR Lajos—M. HAJDÜ Margit 1974, 26. 11 WELLMANN Imre 1967, 152, 159—160, 161. A széna kaszálása, gyűjtése és hordása Magyarországon a 14. századtól adatolható feduális munkajáradék. Vö. PALÁDIKOVÁCS Attila 1977, 105—109. 12 WELLMANN Imre 1967, 123, 188—89. 13 BALASSA Iván 1964, 21. 14 BALASSA Iván 1964, 22. 15 IKVAI Nándor 1962, 30. 615