Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban
randóságként kapott tűzifát szállították a dél-borsodi síkságra, de eljutottak a Tiszántúlra is. Cserépfalun az erdészettől felében vállaltak ritkítást, s az így kapott fát vitték Mezőkövesdre, Poroszlóra. A szekér fát egy szekér takarmányra cserélték. A fát főleg télen fuvarozták, kisebb volumenű volt a mezei munkák szüneteiben. Alkalmanként még a 30—40 holdas nagygazdák is kereskedtek fával. 25 A vevők általában a száraz fát keresték. Ezen a bükkzsérciek úgy segítettek, hogy a nyers dorongfa két végét sárral vagy marhaganajjal bekenték. A hasábfát 2—3 napra a trágyadombba ásták, ettől megbarnult és száraznak látszott. 26 A bükki fuvarosok a fát az otthoni vételár többszöröséért tudták értékesíteni, rendszerint 3—4-szeres haszonnal adták' el. Ezért több faluban alakult ki olyan fuvaros réteg, akiknek megérte a több fuvar fejében másokkal kitermeltetni a fát. Nem véletlen, hogy a Bükki vidéken a szegényebb népesség álma a fogat volt, és a fuvaros státusza elérendő cél és modell. 27 A Bükkben is volt egy igen szegény réteg, mely — főleg asszonyok — az erdőn gyűjtögetett hulladékfát háton, íracsfcába kötve vitte eladni, ezzel teremtve meg létfeltétele alapját. 28 A Zempléni-hegység és az alföldi jellegű peremterületei között fennálló fakereskedelem — mind az eladók, mind a vásárlók részéről — szorító gazdasági szükségleten alapult. A fában szegény Hernád-völgy, Bodrogköz és a Hegyalja közvetlen árucserekapcsolatban állt a zempléni falvakkal, s mezőgazdasági terményeket adtak cserébe a hegyvidéki erdők fájáért. 29 Debreczeni Ember András a Hegyalja 18. századi leírásában Makkoshotykáról és Végardóról írja: „Mind a kettő fát hord piacra, Patakra, úgy él, kereskedik, bejár szolgálatra." 30 A Zempléni hegyvidékről déli és nyugati irányba történt a fakereskedelem a hegyek közötti természetes útvonalaknak megfelelően. Mogyoróska, Regéc, Fony, Árka, Baskó lakói a Hernád-völgy falvaiba, a Harangod vidékre és a Hegyalja nyugati mezővárosaiba hordták a tűzifát. A háromhutaiak Erdőhorvátin és Tolcsván keresztül a Hegyaljára és a bodrogközi falvakba jártak. 31 A hegyközi Pusztafaluból, Füzérkomlósról, Nyíriből, Füzérkajatárói, Nagybózsváról és Kovácsvágásról Sátoraljaújhelybe hordták a fát a piaci napokon. A legtöbb lófogattal rendelkező kovácsvágásiak a bodrogközi falvakba is rendszeresen szállítottak tűzifát. 32 Az 1950-es évekig a tűzifát árusító szekeresek szervesen hozzátartoztak a hegyaljai városok piacaihoz. A szerencsiek az 1940-es években is inkább a hegyvidéki szekeresektől vették meg a tűzifát, s nem a fakereskedőktől, mert velük jobban lehetett alkudni, és a megegyezés után a házhoz is szállították a tüzelőt. így hosszú évekre szóló kereskedelmi és emberi kapcsolatok is kialakultak. A városi lakosság körében a tesífának, alfának volt keletje. A szekér megrakásánál igyekeztek a jobb fát tenni felülre, hogy hamarább megvegyék. A városókban pénzért adták a fát, a közvetlen termékcsere a falvakban volt gyakori. A bodrogközi Karcsán egy jó szekér ölfáért (kb. 2 m 3 ) a takarmányrépából szabad rakodás járt, amennyit elbír a szekér. A közvetlen termékcsere (tűzifa, takarmányrépa) még 1979-ben is előfordult. Az évek során minden gazdának ki25 VIGA Gyula 1986. 87—88. 26 BOZÓ József 1970. 139. 27 VIGA Gyula 1986. 89. 28 VIGA Gyula 1990. 36. 29 PETERCSÁK Tivadar 1982. 393., Ifj. BARTA János 1977. 85—86. 30 DEBRECZENI EMBER András 1987. 36. 31 Ifj. BARTA János 1977. 85—86. 32 PETERCSÁK Tivadar 1978. 25. 599
