Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Viga Gyula: A Felföld népi műveltségének ökológiai feltételeiről
17—18. századtól egyre inkább a tudatos tájátalakító tevékenység váltotta fel, 13 ami része volt az ország gazdaságát reorganizáló folyamatnak, 14 s ami az Északiközéphegység, Ш. az egész Felföld táji potenciálját — a korábbinál magasabb szinten szervezve — bekapcsolta a tájak közötti munkamegosztás rendjébe. „Minden történelmi korszak embere tudta, hogyan lehet a földrajzi környezet kedvező adottságait racionálisan hasznosítani. A termelési-gazdasági tér speciális vonásait a vele összefonódó természeti környezet és a társadalmi-gazdasági tényezők, politikai feltételek stb. együttesen határozták meg." 15 2. A különböző népcsoportok életmódja szempontjából alapvető jelentőségű a földművelésre alkalmas térszínek elrendeződése és alakulása, valamint a szántóföldek minősége. A Felföld domborzati viszonyai és a régió erdősültsége az agrártermelést nem, vagy csak igen alacsony színvonalon és hatékonysággal teszik lehetővé kiterjedt területéken. A mezőgazdálkodás és az azon kívül eső tevékenységek aránya olykor közeli kistájak esetében is jelentősen eltér, s — különösen a középhegységi zónában — számottevő különbségek vannak a mezőgazdálkodás ágazatainak struktúrájában is. A Nógrádi-medence, a Sajó-völgy és a Hernád-völgy területén, valamint a hegyvidék magasabb tagjai közti dombságokon, de különösen az Északi-hegyvidéknek a Magyar Alfölddel érintkező előterén nagy jelentőséggel bírt a földművelés. A növénytermesztés lehetőségei az Alföld felől a külső hegykeret felé csökkentek. A Vág- és a Hernád-völgyön messze felnyúlt az alföldi, ill. dombvidéki gazdálkodás, az Ipoly- és a Sajómedencéién pedig szinte mögé ért a Börzsöny—Cserhát—Mátra—Bükk középhegységi vonulatnak, az erdősült vidékeknek. Az Északi-középhegységet északról szegélyező medencesor területét egykor erdő borította; ezt a sávot fokozatosan hódította el az ember a természettől, ahogy a hegyvidék számos területén folyt az erdők rovására a szántóterületek előretörése még a 19. században is. A mostoha adottságú területeket a második, de főleg a harmadik „megszállási" hullám révén fogta hasznosításra az ember. 16 A régió kiterjedt részét azonban hegyek borítják, s a népesség egy része egyáltalán nem rendelkezik az önfenntartáshoz szükséges mezőgazdasági területtel. 17 Tovább rontják a mezőgazdálkodás táji feltételeit a talajviszonyok. Az Északi-középhegység területén a legalacsonyabb — a Nyírséget leszámítva — a földek aranykorona értéke (zömük 7, kisebb részük 5, ill. 3 aranykorona). Jellemzőek itt a kötöttebb, savanyú talajok, s az összes mezőgazdasági terület 3 Д része állandó talajjavításra szorul. Jellemzője emellett az Északi-középhegységnek a lejtők meredeksége (talajainak 50—80%-a lejtés), az egyes kistájakon belüli nagy magasságkülönbségek, a 18—19. századi nagy erdőirtások által előidézett nagyfokú erózió; vagyis az ökonómiai stabilitás hiánya, s a gazdálkodás alacsony színvonala, amit — a hegyes-dombos felszín ellenére — még kedvezőtlen csapadékviszonyok is tetéznek. 18 Ezek a tényezők a tradicionális mezőgazdasági kultúrában alacsony termelési színvonalat, extenzív növényfajtákat és eljárásmódokat konzerváltak, 19 s a hasonló ökológiai feltételek, a történeti sors 13 FRISNYÁK Sándor 1985. 12. 14 KOSA László 1982. 17. 15 FRISNYÁK Sándor 1985. 12. 16 ENYEDI György 1962. 54.; IKVAI Nándor 1988. 87. skk.; CHOLNOKY Jenő é. n. 59.; BULLA Béla — MENDÖL Tibor 1947. 62. 17 CSORBA Csaba 1984. 18—19. 18 LACZKÓ István 1973. 14—28. passim; FRISNYÁK Sándor 1985. 34. 19 BALASSA Iván 1964.; IKVAI Nándor 1967. 55
