Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Szilágyi Miklós: Az aratógépek az alföldi paraszt gazdaságokban
rabb végeztek [...] a gép mellett annyit kerestek, mintha kisikaszával arattak volna". 71 Ennyire pozitív vélekedés csak akkor alakulhat ki, ha minden érdekelt elfogadja — gondolatilag legalábbis — az újítást, s nem az elutasításhoz keres érveket a maga számára ! Az orosházi adatokat — ha máshonnan nincs is ennyire részletes ismertetésünk — a szomszédos települések nagyobb gazdaságaira is bízvást érvényesnek tekinthetjük. A hódmezővásárhelyiekre mindenképpen, hiszen NAGY Gyula (paraszt-társszerzővel írt újabb dolgozatában) maga terjesztette ki az orosháziak és vásárhelyiek lakta Vásárhelyi-pusztára a gépi aratás jó néhány jellemzőjének érvényességét. 72 S bár éppen arról a nagymezővárosról nincs részletes képünk, melyet a statisztika alapján a leginkább jellemzett az aratás gépesítése, annak csak van valamelyes információs értéke, hogy KISS Lajos szerint 1898ban került az első Kornick-f éle aratógép Vásárhelyre, 73 SZENTI Tibor pedig — alapos helyismerete birtokában — olyannyira természetesnek tekintette a két világháború közötti aratógép-vásárlást, hogy nem is tartotta indokoltnak ezt a tényt az érintett tanyai gazdaság újítás iránti fogékonysága példájaként külön is méltatni. 74 Ugyanezzel a térséggel szomszédos Tótkomlós is, ahol — ZÁVADA Pál jellemzése szerint — a következő évtizedben kulákká nyilvánított „közepesen módos" gazdák (22—25 holdtól 30—35 holdasig), és a „legmódosabb gazdák" (a 30—35 hold felettiek) között egyaránt voltak olyanok, akik — egyebek mellett — aratógép vásárlásával is igyekeztek korszerűbbé, hatékonyabbá tenni gazdálkodásukat. 75 6. Mindezek az idézett (s egy elmélyültebb szakirodalmi búvárkodással nyilván még kiegészíthető) adalékok — összegezhetem az elmondottakat — megerősítik és árnyalják a nagykunsági, különösen kisújszállási adatgyűjtésekre alapozott következtetéseim. Számomra úgy tűnik: a korábbi sommás vélemények korrekciójaként el lehet fogadni, hogy Alföld-szerte, elsősorban pedig azokon a kistájakon, ahol az 1935. évi statisztika kiemelkedő számban jelez parasztok használta aratógépeket, a gépesített gabonabetakarítás túljutott a csak negatív tapasztalatokkal szolgáló kísérleteken. Viszonylag sokan voltak azok a parasztgazdák, akik elfogadták, mert — a szaksajtó óvatoskodása és a rendeleti korlátozás ellenére — előnyösnek ítélték az alkalmazását. A magabiztos általánosításhoz természetesen további adatokra is szükség lenne. Hadd tegyem azonban hozzá: elsősorban nem is a gazdálkodás néprajzi vizsgálata, hanem a társadalomnéprajz gazdagodna ily módon. Jó lenne ugyanis alaposan ismernünk mindazokat az összefüggéseket, melyek magyarázzák, hogy egyes paraszti rétegek, csoportok, személyek „azonnal" újítanak, vagy mert a rentabilitás számítás győzte meg őket (mely egyébként a kereskedelem egyszerű reklámfogása, lényegileg tehát félrevezetés is lehetett), vagy mert minden újat a presztízs kinyilvánítása lehetőségeként értelmeznek, mások viszont ugyanattól az újítástól olyannyira elzárkóznak, hogy kipróbálatlan előítéleteiket az ellenérvek egész rendszerévé fejlesztik. A betakarítás gépesítése azért látszik különö71 NAGY Gyula, 1965. 142—145. — Jellemző, hogy mennyire eltérő eredményre vezethet a szóbeli és az írásos források használata: ugyanakkor, amikor NAGY Gyula így következtetett, a hivatali iratokra alapozó SZABÓ Ferenc ugyanezen monografikus vállalkozás másik tanulmányában (1965. 428.) emígy összegzett: az első világháború előtt „az aratógépek a paraszti gazdaságokban alig voltak használatban, túlnyomórészt az uradalmak vásárolták meg őket". 72 KOCKA Pál—NAGY Gyula, 1975. 181. 73 KISS Lajos, 1981. I. 207. 74 SZENTI Tibor, 1979. 197. 75 ZÁVADA Pál, 1986. 44, 46. 492
