Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Balassa Iván: Az ásó és a vele végzett munka Magyarországon
bele. A 16. századtól sok forrásból kimutatható, de minden bizonnyal korábban is ismerték. 160 Az ásó nemcsak munkaeszközként, hanem fegyverként is előfordult. A 17. század végéről jegyezték fel: „Húszezer kapás, ásós néppel megszállotta bandát." 161 Közelharcban ez alkalmasabb fegyver is lehetett, mint pl. a kasza. A kubikosok a verekedésben használták és TÖMÖRKÉNY István írja: „... suhintása nyomán úgy hasad a koponya, mint az alma." A bérharcokban is előelőkerült az ásó: „Ügy is vót, hogy majdhogynem ásóra möntünk a fizetésbű kifolyólag." 162 A falusi verekedésekben is támadtak vagy védekeztek vele és nem egyszer gyilkosság eszköze is lett. 163 Az ásó sokszor jelentette a parasztság egészét vagy annak egy részét. 1616: Inkább ásóhoz, kapához termették. m Ez szélesebb körben ismert lehetett, mert emlékszem, hogy Egerben tanárunk az 1930-as évek elején, ha valaki nem tudta a feleletet, ezt mondta: Ásó, kapa nem gimnázium. A kubikosok jelképének is az ásó számított: „A kubikos legfőbb munkaeszköze tehát az ásó, sokkal többször van a kezében, mint a parasztnak, és jóval több speciális munkát is tud vele végezni; saját szerszámai közül is ezt használja leggyakrabban." 165 Az utóbbi néhány adatot (szólás, közmondás, jelkép stb.) csak azért említettem meg, hogy érzékeltessem: milyen mélyen beivódott az ásó és a vele végzett munka az ásás (ásózás) a magyar hagyományokba és a magyar nyelvbe. Az ásó egyre inkább a kertészet szerszáma lett, bár még napjainkban is sokszor használják ezen túl is (pl. árok- és sírásás stb.). A múlt század közepén az angol majd a magyar szakemberek is felvetették: „Fog-e a géptannak egykor sikerülni a földművelésnél az ekét és az ásót alkalmas gőzgépek által előnyösen pótolhatni? — azt egyedül a jövendő fejtheti meg. Abból ítélve egyébiránt, mi eddig e téren felmerült, a földnek gőzerővel történő megmunkálását lehetségesnek kell tartanunk. A Bauer-féle gőzásógép erre nézve legalább sok alapos reményekkel szolgáltat." 166 A jóslat nem vált be, mert az ásógépek csak kísérletként vonultak be az agrártörténetbe és a különböző erőgépekkel végzett szántás az ekét tette Európában máig a legfontosabb talajmegmunkáló eszközzé. 160 NySz. 1:125. 161 NySz. 1:126. 162 KATONA Imre, 1963. 8. 163 FÉL, E.— HOFER, T. 1974. 163. 164 NySz. 1:126. 165 KATONA Imre, 1963. 7; e kitűnő munka segítségével a kubikos ásó és ásózás részleteit ismerheti meg az érdeklődő. 166 KORIZMICS László—BENKÖ Dániel—MORÓCZ István, 1855. 2:24. 167 NOVÁKI Gyulának és CSŐM A Zsigmondnak köszönöm a segítségét. 451