Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Balassa Iván: Az ásó és a vele végzett munka Magyarországon

E szerszám emlékét FARKAS József az Ecsedi-láp környékén megtalálta. Neve Csengerúj faluban höncsök kapa, Tyúkodon digó (talán: digó, B. I.). Ezt a helybeli kovács készítette ásóból, melynek nyakát megtüzesítette, derékszögben meghajlította és hideg vízben lehűtötte. Az ásó köpűje sokkal erősebb, mint az általánosan használt kapáé, ezért ha ebbe megfelelő akácfanyelet erősítettek, akkor ez jelentősebb terhelést is elviselt és ezzel verték szét a hcmcsököket (zsombék). Csengereúj faluban az egyik nyolcvan éven felüli öreg földműves így emlékezett: „Az ilyen munkához nagy erő kellett, így csak a férfiak meg a katona köteles fiúk bírták ezt a munkát... Leginkább bandában vállalták, mint a kubikolást".

132 A szétvert höncsököket elterítették, majd a területet megszántották, ha ez még nem volt lehetséges felásták, de már a szokásos ásóval. Először tengerit vetettek bele és az általában rendkívül nagy termést hozott. A höncsök kapa minden valószínűség szerint meg lehetett más lecsapolásra került vidékünkön is, csak a kutatók figyelmét elkerülte. A kubikosokra történő jelzés és bigó (digó?) elnevezése esetleg arra utalhat, hogy a kubikos munkával lehetett valami összefüggése. Érdemes arra is figyelni, hogy az ásóból megfelelő beavatkozással, hogyan alakulhat ki kapa, fordított eljárásra nem tudok példát. (A kérdés beható vizsgálatot érdemel.) Nemcsak a mocsarak, vízjárások termővé tételében, hanem az erdőirtásban, majd újabban a telepítésben jelentős feladatok jutottak az ásónak. Ebből a szétágazó kérdéskörből csupán egyet említek meg példaképpen. A 18—19. század fordulójától kezdve Debrecen város az erdő irtására és telepítésére un. vákáncsosokat alkalmazott. Ezek ásót is használtak a tucskózáshoz, azaz a kivágott fa gyökereinek kiemeléséhez. Ezután, általában két hold földet megtisztítottak és egy öreg vákáncsos elbeszélése szerint : „Vagy szántottuk, vagy pedig ásóval..." készítették elő az első vetésre a talajt. A csemetéket már eleve felásózott földben nevelték, mert abban sokkal jobban díszlett. Az elültetéséhez a gödröt ásóval mélyítették, de a földet mindig kapával húzták a gödörbe.

133 Az ásó a kertben. Az ásó a kertek fellazításának legfontosabb és a mai napig is általánosan használt szerszáma. Ezzel kapcsolatban PETHE már a múlt század elején a következőket ajánlja: „Ásód legyen külömbkülömbféle, a' szerént a' mint a' kertet mi veled" és mindjárt le is ír két olyan ásókülönlegességet, mely szélesebb korben nem honosodott meg.

134 Az ásót a kertben nemcsak a föld megművelésére használták, hanem ezzel ásták ki az újonnan elültetett facsemeték gödrit, ezzel ásogatták fel tavasszal és ősszel annak tövét is. A legtöbb ember azonban az ásás nehéz munkáját nem szerette, ezért a kertet is szántotta és inkább kerülgette a gyömölcsfákat és csak a kimaradt részeket ásta fel. Sok esetben még ezt is elhagyta mondván: „Jó lesz tavasszal a fű a disznónak".

135 A nagyobb gazdák, a falu értelmisége sokszor fogadott fel kertjük felásására napszámost. Ez a nyelvterület egyes részein bizonyos mértékig előmunkálatnak számított a kubikossághoz vagy éppen a megerőltető munkából kiöregedett kubikosok vállalkoztak rá. VERES Péter írja a kezdő kubikosról: „Ásó is járt a kezében, hiszen a gazdáinál hol kertet ásott, ahol ekével, lóval nem lehetett megfordulni, hol árkot ásott a mezsgyén vizet ereszteni. Máskor tapasztás132 FARKAS József, 1982. 80—82. 133 MIKLÓS Zsuzsa, 1972. 251—260. 134 PETHE Ferenc, 1805. 52—53. 135 NAGY Gyula, 1965. 116. 447