Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Orosz István: A dinnyés kertekről

OROSZ ISTVÁN A DINNYÉS KERTEKRŐL Bél Mátyás, a 18. századi magyarországi gazdasági és társadalmi viszonyok egyik legjobb ismerője és megörökítő]« a „De re rustica Hungarorum" с kéziratban maradt munkájában nemcsak a kerteknek szentelt külön fejezetet, de a fejezeten belül első helyen írt a „de hortis agrestibus", azaz a mezei kertekről. A közönséges házi, városbéli vagy falubéli kertektől eltérően mezei kerteknek azokat a müveit földrészeket nevezte, amelyeket a külső határban lévő szántóföldekből kerítettek el meghatározott növények termelésére. Ügy vélte ilyen mezei kertek kialakítása szokásban volt Magyarországon mind a szabad királyi városokban és mezővárosokban, mind a falvakban. Munkájában fel is sorolja azokat a növényeket, amelyeket többnyire mezei és nem házi kertekben szoktak termelni. Ezek közé tartozott mindenekelőtt a len és a kender, a káposzta, a bab különböző fajtái és a 18. században még mezei kertekben termelt kukorica, amelyet Bél Mátyás törökbúzának vagy szerecsenbúzának nevez (triticum turcicum, triticum saracenicum). Ebbe a sorba illeszkedett be a középkor századai óta a dinnye is, amelynek szántóföldi termesztéséhez a magyarországi talajviszonyok és éghajlati feltételek kedvezőek voltak, különösen az Alföldön. Bél Mátyás könyvének kertekről szóló részében két fejezetet is szentel a dinnyéknek (pepones, melones, melopepones) illetve a dinnyék mezei kertekben történő termelésének (cultus peponum agrestis).

1 Bél Mátyás mezei kertekre vonatkozó megállapításait a 17—18. századi levéltári források az alföldi városok, mezővárosok és falvak gazdálkodását illetően a legteljesebb mértékben megerősítik. A mezei kertek rendszere az alföldi települések gazdálkodásának elválaszthatatlan része volt egészen a 19. század második feléig, a hagyományos termelési rend és életmód felbomlásáig. A mezei kertek között, amelyeket a név azonossága ellenére meg kell különböztetnünk a „három város" és más alföldi városok külső szálláskertjeitől,

2 a kenderes kertek mellett kitüntetett helyük volt a dinnyés kerteknek. A következőkben elsősorban a hajdú városok 18—19. századi adatainak ismertetésével szeretnénk hozzájárulni a hazai dinnyetermelés a szántóföldi dinnyés kertek múltjának jobb megismeréséhez. Ismeretes, hogy a kétféle dinnye között Magyarországon a sárgadinnye az 1 MATTHIAS Bel; De re rustica Hungarorum OSZK Kézirattár. Fol. lat. 276. WELLMANN Imre fordításában és gondozásában magyarul megjelent más Bél-művekkel együtt; BÉL Mátyás; Magyarország népének élete 1730 táján. Bp. 1984. 216— 219. 1. Vö. BARANYAI Béla; Bél Mátyás „De re rustica Hungáriáé" c. munkája. Századok 1906. LUKÁCS Károly: Bél Mátyás „Tractatus de re rustica Hungarorum" с munkája és „Magyarország halairól és halászatáról" szóló fejezetének ismertetése. Tihany 1941. Bél Mátyás életművét legújabban Jan Tibensky foglalta össze. Jan TIBENSKY Vel'ka ozdoba Uhorska. Dielo Zivot a dóba Mateja Béla. Tatran 1984. A „de re rustica" elemzése a 120—128. lapokon. A kötetre Ujváry Zoltán hívta fel a figyelmemet, akinek ezúton is köszönetet mondok. 2 NÓVÁK László; A három város Bp. 1988. 140—162. 1. 407