Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

Az aratási eszközök között első a kasza, a jó kasza félannyi erőfeszítést igényel, mint a gyenge kasza. A vándorkereskedők messze elvitték a kaszát, s a földműves ember minden jó kaszavásárlásra kínálkozó alkalmat megragadott, legalább a szemügyre vétel erejéig. Sokfelől jártak ide kaszaárusok, a felső hegyvidékről szlovákok, délről bosnyákok, a Dunántúlról szlovének. A balatonbogiári kaszát különösen jónak tartották. Az árusok kiabáltak az utcán és összeverték a kaszáikat, úgy kínálták portékájukat. A püskösdi kürti búcsún is sok kasza gazdát cserélt. A két világháború közötti időtől kezdve már Érsekújvárott és Párkányban vásárolták kaszáikat. Az itt használt kasza 75—80—85—90 cm hosszú volt, a hosszabbat kevésbé szerették. A kasza minősége függ a súlyától, a keménységtől, a rugalmasság

7 tói, a pengéstől és a mágnesességtől. A jó kasza könnyű, ha kőhöz ütik vékony, éles hangot ad, szépen cseng, és jó hosszú ideig elpeng, így elég rugalmas, jó az ormója. A nehéz kasza olyan, mint a bádog, azt még kalapálni sem lehet. Ha az élhez érintett hüvelykujj átszalad rajta jó, kemény vasú, ha hozzáragad, akkor lágy a kasza. Hogyha a hegyéhez érintett szeget felemeli a kasza, akkor mágnesessége is kielégítő. A megvásárolt kaszát a kovácshoz vitték, ott ölvet forrasztottak rá, és erő- • sítést kapott a sarka, ahol könnyen törött. A kasza nyelét a bognár faragta, dereka táján kacsot rakott bele, ha a végére is került egy fogódzó, az kis kacs volt, így a középső nagy kacs nevet kapott. Gabonavágáskor gajmót — takarót — szereltek a kaszanyélre, ezt mindenki otthon készítette el, a már előre kiszemelt meggy- vagy eperfa ágból. Vastagabb vége két sukknyira

34 volt a szerszám végétől, szétágazó, vékonyabb végére madzagot kötöttek azzal húzatták le a kasza sarkához. A kasza élesítésének kétféle módja van. A kalapálás napjában kétszer történik, a fenés rendenként, ha a gabona nagyon gyo'mos gyakrabban. Függ ez még a kasza, valamint a kalapálás minőségétől is „... aki rosszul kalapált, az rádolgozott..." annak nehezebben ment a munka. A kalapálás és a fenés eszközeit a tokolyós-tarisznyában tárolják, és viszik a határra. Ez a kis vászonzacskó a szarvból készült fenőkőtartóról kapta a nevét. A kalapálás eszközei : faüllő, vasüllő, egyélű, kétélű kalapács. Kalapáláskor gyülekévére ül az arató, földbe veri a faüllőt, melynek közepében ott van a vasüllő. Ráhelyezi a kasza lapját az üllőre, bal kezével tartja, jobb kezével fogja a kalapácsot, mutatóujját ráfekteti a nyelére, így biztonságosabban tudja irányítani az ütést. Általában a tövén kezdik a verést. Ütemesen cseng a kalapács, egyenlő időközökben zuhan a kaszára. Mikor a hegyéhez érnek hüvelykujjukkal óvatosan végigvizsgálják a kivert élet, majd visszaütik a kaszát a nyelére. Ráütéskor beállítják, meghatározzák a rend szélességét, ha a kasza kisebb szöget zár be a nyéllel, kicsinyre van állítva, ha nagyobb a bezárt szög, nagyra áll, szélesebb rendet vág. A kaszát jenőkővel, más néven kaszakővel fenik. Ezt a műveletet a sarkon kezdik, nagy lendülettel, könnyedén húzzák a hegye felé, mind a két oldalon elvezetik egy-egy darabon, húzásonként nyúlnak át és vissza, ujjaikat felemelik, mikor a kő felé tart. Nagyon vigyázni kell, hogy a kaszáéi sodra megmaradjon, ezért óvatosan kell érinteni. 34 Egy sukk két nyitott hüvelykujjal összeérintett ökölbe szorított kéz hossza (kb. 32 cm). 381