Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

Egy ló húzta az ekekapáló gépet, egy ember vezette a lovat, egy másik tartotta az ekét. Ekézésnek nevezték ezt a munkát. Természetesen sokkal termelékenyebb volt ez a művelet, mintegy 3—4-szerese volt a kézikapálásnak. Aratás után, ha túl gyomos volt a kukorica, kigazolták, kihúzogatták a nagyra nőtt gyomnövényeket. A burgonyát három-négy levelében kapálták először, utána négy-öt hét múltán tőtögették. A közelmúltban elterjedt burgonyabogár pusztítására két-három hetenként DDT-porral poroznak, egyre kevesebb sikerrel. A répát „két levelében" horolták. Ilyenkor csak a sorközöket lazították fel, a vetéssor érintetlen maradt. Utána 3—4 hétre egyelték a répát, ikerítésnek is nevezték ezt a műveletet. Az első világháború táján hamarabb egyeltek, de miután elszaporodott a répabogár, várni kellett amíg jól megerősödik a répa, máskülönben egyelés után kipusztította a bugár, a ritka növényt. Pusztították pedig a bogarakat, jártak bogarászni gyerekek, összeszedték, és elégették, de másik évben újra sok lett belőle. Egyelés után három-négy hétre kapálták a répát, utána már csak gazolták — a gyomokat szedték ki, ha ellepte a veteményt. A répát nem adták 'ki részibe, mindenki maga kapálta, művelte, inkább napszámost fogadott. Kőhídgyarmat (1974). Kapa. Kőhídgyarmat (1974). ,Egyelő kapa" (kiskapa). Kisújfalu (1974). Mindenféle növény kapálása függvénye volt az időjárásnak. Ha sok eső van, többször kell kapálni, de nem azonnal, hanem mikor pirul — szárad — a föld, másképp újra megfakadna a kivágott gyom, és — mint már szóba került — kisárgulna a növény. A kapákat Párkányban vették, ha túl hegyesnek találták otthon a kovácscsal átalakítatták. A kapát hetenként kalapálták, félnaponként fenték és ahogy 378