Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Tari Edit: Késő középkori temetkezések Cegléd határán
TARI EDIT KÉSŐ KÖZÉPKORI TEMETKEZÉSEK CEGLÉD HATÁRÁN 1990 tavaszán, majd nyarán a Magyar Hitel Bank „Magyar Tudományért" Alapítványának támogatásával mód nyílt a cegléd-nyúlfülehalmi Árpád-kori templom maradványainak feltárására. Támogatásukat ezúton is köszönöm. A régészeti kutatás során az egyházi épületen kívül, az azt övező temető egy részét (összesen 52 sírt) is feltártuk. Az Árpád-kori sírok között találtunk három késő középkori temetkezést, melyeket az alábbiakban szeretnék bemutatni. A három sír egykorúságának gondolata az ásatási megfigyelések alapján fogalmazódott meg. A kései sírok összetartozását több közös jellemző támasztotta alá. Az egyik jellegzetesség, hogy az Árpéd-kori temetkezésektől jelentősen eltért a tájolásuk. Valamint a sírok bontásakor észleltük, hogy mindhárom sírban a csontokat szinte filcszerűen borította egy vékony, haj szálgyökeres réteg. Ez utóbbi jelenség egyetlen Árpád-kori temetkezésnél sem fordult elő. Továbbá a kései sírok csontjai és koporsói sokkal jobb megtartásúnak bizonyultak az Árpád-háziaknál. A kései sírok korát az 52. sír mellékletei alapján sikerült meghatározni. A késő középkori temetkezések a feltárt terület nyugati részén helyezkedtek el, egymástól 4—5 m távolságban. A sírok leírása: 4. sír: Újszülött csecsemő: H = 45 cm, Mé = 169 cm, T = DK—ÉNy 134'. 1 A vázcsontokat (az arcot is) szövetmaradvány fedte (valószínűleg halotti lepel), melyet azonban nem sikerült megtartanunk. A medencénél elmosódott zöld elszíneződést (fémszál?) figyeltünk meg. A kicsi gyermek szögletes, a lába felé elkeskenyedő koporsóba volt fektetve, mely elég jó állapotban megmaradt. A koporsót a templomhajó délnyugati végében, a törmelékbe ásva találtuk. (I. kép) (III. kép A.) 40. sír: Kutya. H = 59 cm, Mé = 158 cm, T = DNy—ÉK 64'. Jobb oldalára fektették, összegömbölyödő pózban. A feltárt terület déli szelvényfala alá húzódott, így csak koponyájára bontottunk rá. A fölötte húzódó metszetfalban beásás foltja nem látszott. 2 (II. kép, III. kép В.) \ 1 Az embertani vizsgálatot Ferencz Márta antropológus végzi. (Természettudományi Múzeum, Embertani Tár) A tanulmányban használt méret rövidítések: H = hossz, Sz = szélesség, Á = átmérő, Mé = mélység, Ma = magasság, T = tájolás. 2 A kutya csontváz vizsgálatát Vörös István archeozoológus végzi (Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztály). Jelen tanulmányban a kutyával nem foglalkozom. UUÖ