Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Novák László: Szabadalmas mezővárosok az Alföldön

ellenőrzést gyakorolt a magisztrátus felett, feljebbviteli joghatóságként működött. A rekatolizációs törekvések szabad utat nyertek, melynek következményeként az 1750-es években a római katolikusok elvették a reformátusoktól az ősi templomukat, s a református iskolát is visszafejlesztették. Az egykori privilegizált mezővárosra legnagyobb csapást az urbárium végrehajtása jelentette. Az úrbéri kérdőívre adott feleletükben a ceglédiek arról szóltak 1767-ben, hogy az 1751-ben kihirdetett urbárium bevezetésére nem került sor, ezért, nem mondható meg, hogy ki hány telkes jobbágy, s mennyi földet birtokol. Tehát, -hasonló volt a helyzetük a kecskemétiekhez és nagykőrösiekhez. Az úrbérrendezésre az 1770-es években került sor. A ceglédi jobbágyokat jobbágy telekszervezetbe szorították. Megállapították, hogy kinek-kinek mennyi a jobbágytelki illetősége, s ezáltal megszűntek a szabad paraszti birtokviszonyok. A határ rendezésére az 1780-as években került sor. I. József felosztatta a Clarissa apácarendet is, s annak birtoka a Vallásalapítványi Uradalomba olvad be 1782-ben. Az uradalom kezdte el a határ felmérését, s az újonnan megállapított jobbágy telki földek kimérését. Annak ellenére, hogy Cegléden magasan az országos átlag felett volt egy sessió (75 hold szántó s kaszáló helyett kimért 18 hold szántóval, együtt 93 hold), óriási sérelem érte a gazda társadalmat, mert a felesleg földeket az uradalom magának tartotta meg. Ezek a remanenciális földek alkották a ceglédi uradalom alapján, s azokból alakították meg Ceglédbercel jobbágy községet a ceglédi határ nyugati területén, ahová német telepeseket hozott az uradalom. Cegléd szabadalmas mezőváros megszűnt, jobbágy helységgé degradálódott. Limitálták a jobbágy földbirtok nagyságát, a jobbágyokat pedig földesúri szolgálatokra (robot) és szolgáltatásokra kötelezték. Az állapotukon csupán a reformkori országgyűlések törvénykezései hoztak egyhülést az 1830-as évek végén, de ekkor is csupán olyan cenzuális viszony realizálódhatott, mint volt az a más két mezőváros esetében a redempció előtti időben. Hátránya volt velük szemben Ceglédnek továbbá az, hogy a város földjének jelentős része uradalmi birtok lett, s más kiváltságos mezővároshoz hasonlóan — így Szenteshez, amelynek örökváltsági szerződése 1830-ban példaként szolgált Cegléd mezőváros számára —, az úrbéri tagosítások és megváltakozások után is uradalmi birtok maradt.

19 összegezésül hangsúlyozzuk, hogy a mezővárosok széles skálája ismeretes a XVIII—

XIX. században. Közöttük vannak olyanok, amelyek közvetlen földesúri irányítás alatt voltak, többségük bizonyos kiváltságos helyzetbe kerültek. Ez a kiváltságosság alapvetően a cenzuális viszonyban nyilatkozott meg, azaz, a földesúr a járandóságokat egy összegben kapta meg, s annak ellenére, hogy úriszéket tartott fenn, bizonyos autonómiát élvezhettek a mezővárosi közösségek. Ezen mezővárosok hátrányát jelenti az, hogy a földesúr uradalmat szervezett, majorságot épített ki ott, azaz, a jobbágyság birtokviszonyai korlátozás alá estek, nem rendelkezhettek a mezőváros határának egésze felett, csak annyival, amennyivel az úrbéri törvények jogosították őket. Néhány mezőváros azonban olyan szabadalmas állapotban maradhatott, amelyben az önrendelkezés épségben volt, s a birtokviszonyok is szabadon alakulhattak. A földesúr nem hasított vagy hasíthatott ki magának majorsági földeket, a határ egésze és a puszták felett a mezővárosi communitás rendelkezett. Ennek a mezővárosnak legszebb példája Nagykőrös, de Kecskemét is hasonló helyzetben volt. Mint említettük, 19 NÓVÁK László: Cegléd mezőváros a XVIII. században és a XIX. század első felében. In: Cegléd története (szerk. Ikvai Nándor). Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982. 121—188. 170