Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Simon László: Korai avar kardok

részletekbe menően a korai avar kardokkal és azok keleti analógiáival.

35 Vizsgálatainak eredményeit a következőképpen összegezhetjük: A közölt, VII. század középső harmadára keltezhető, é-iráni díszfegyverek — elsősorban P alakú függesztőik révén — rokonságban állnak néhány hasonló avar karddal. Hangsúlyozta, hogy az avar kardokat elsősorban függesztőik alapján lehet két tipológiai csoportra osztani. Az első, azaz P-füles csoportba sorolt fegyverek törvényszerűen sima, egyenes markolatvéggel vannak fölszerelve, övhöz való felerősítésük pedig a P-fül hátoldalán levő hurkos pánttal történt. A második csoport fegyverein a markolat mindig karikában végződik, a tartófül pedig három félkörből áll, s többségük jelképes keresztvassal ellátott. Lényeges különbségnek tartja, hogy az utóbbi csoportnál a kardokat nem hurkos füllel, hanem szögeléssel erősítették az övhöz. Önmagát nem elhatárolva a többi magyar kutatótól megemlíti, hogy azok a két típus között időrendi különbséget is sejtenek. A kétféle függesztőre vonatkozó statisztikai számításai nyomán megfogalmazta hipotézisét, amely szerint azok kétféle viseleti hagyományt s így kétféle harcmodort is tükröznek. Emögött pedig etnikai különállást is sejtet. Érvelései alátámasztására a VII. század végére datált afrasziabi freskóábrázolásokra hivatkozik, amelyeken a helyi fejedelmek elé járuló különböző követcsoportok más és más, de egy csoporton belül egységes típusú kardot viseltek. A régészeti leletek alapján a legkorábban és leggyakrabban a kelet-európai sztyeppén fordul elő a P-füles kard. Ottani megjelenésük Bálint Csanád szerint a VI. század elejére tehető. A Taq-é Bostan-i vadászjelenetes dombormű tanúsága szerint ez a kardfüggesztési mód a VI. század végén már Perzsiába is eljutott. Az avaroknak a Közép-Ázsiából származó népcsoportja hozhatta magával ezt a fajta fegyvert és viseleti módot. A hármas ívű függesztőfüles markolatkarikás kardok egyértelmű belső-ázsiai és távol-keleti előzményekkel bírnak. Figyelemre méltóak Bálint Csanádnak a szablyák eredetével kapcsolatos észleletei. Felfigyelt arra, hogy az általa bemutatott kardok egy részén a markolat enyhén a penge éle felé hajlik s maga a penge olykor kissé ívelt. Mivel ez a két tulajdonság a szablyák két fő sajátsága, e kardok tehát a szablyákhoz vezető tipológiai fejlődés jegyeit viselik. Miután a szablya főként a nomád harcmodorhoz tartozik s valószínűleg náluk is jött létre, e vonások megjelenése az észak-iráni kardokon sztyeppéi nomád kultúrhatással magyarázható. Minthogy az említett iráni fegyverek a VII. század középső harmadára keltezhetók, tehát korábbiak, mint a legrégebbi ismert szablyák, a sztyeppéi műveltségi befolyás irányának pontos meghatározása egyúttal a szablyák kialakulásának színterét is lokalizálná. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ez a terület vagy Szogdia, vagy a Kaukázus északi előtere volt. Többek között a kardok sírbeli helyzetével is foglalkozott Bóna István a szegvári ezüstveretes, P-füles kard apropóján.

36 Adatgyűjtése szerint a korai avar harcos övéről a temetéskor igen gyakran lecsatolták a kardot és a bal kar mellé helyezték azt (Szegvár-Sápoldal, Coka/Csóka I. (45) sír, Gátér 212. sír, Környe 99. és 149. sír, Kiszombor O. 2. sír, Kecskemét-Sallai út stb.). Más esetekben a viseletnek megfelelően, azaz a bal oldalon, a deréktól lefelé helyezték el a fegyvert (Csengéié 1. sír, MórAkasztó 25. sír, Környe 78. sír stb.) 70. születésnapja alkalmából László Gyulának szentelt emlékkötetben ugyancsak Bóna István választotta külön a szegvárival megegyező, vagy ahhoz nagyon hasonló kardokat. A bordázott markolatés tokveretek, valamint a P vagy inkább D alakú függesztőfülek alapján a szegvári és Környe 75. sírbeli, továbbá a törökbálinti, zsámboki, környei 99. és Coka/Csóka I. (45) sírbeli fegyvereket sorolta egymás mellé. Régészeti leletek szerint e kardfajta felerősítési és díszítőelemei Irán területéről származtathatók^ ilyenek közép-ázsiai freskóábrázolásokon is láthatók. A fegyverfajta és a felszerelési mód is valószínűleg Közép-Ázsiában ötvöződhetett eggyé, ezért ezt a kardtípust jellegzetes ázsiai fajtánakjellemezte Bóna István. A Csengéié—Bocsa—Kecel típusúnak mondott karikás végű markolattal, keresztvassal és hármas ívű függesztővel ellátott avar szálfegyverek őseit koreai és kínai leletek 267