Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Herceg Zsuzsanna: Oinochoe típusú kancsó restaurálása

Anyagvizsgálat Mivel a kancsó darabjai között számos 1—2 mm-es szilánk volt, melynek helyét már nem lehetett azonosítani, lehetőség adódott a műszeres vizsgálat elvégzésére. Kétféle elemanalízist végeztettem: röntgenfluoreszceus vizsgálatot és optikai emissziós színképelemzést. Mindkét vizsgálat igazolta a feltételezést, miszerint a színezőanyag mangánvegyület, pontosában barnakó (MnC>2 — a piroluzit 85%-a barnakő). Mangánnal történő színezéskor az olvadás folyamán a mangán-peroxid mangánoxiddá és oxigénné bomlik: 4 MnÜ2 = 2 МП2О3 + Ог. Az optikai emissziós színképelemzés szerinti 5%-os Mn-tartalom valóban sötétlila színt ad. A színképelemzés arzéntartalmat is kimutatott. Jelentős az üveg Fe-tartalma is, mely a homok szennyeződéséből és a barnakőből származik. Szintén jelentős az Al-komponens, mely talán az üvegolvasztó edény faláról került az üvegbe. A kimutatott Mg-tartalom esetleg arra utal, hogy mészkő helyett dolomitot [CaMg(CCb)2] használtak stabilizáláshoz. Mindkét vizsgálatot a BME laboratóriumában készítették. Külföldön már ismert eljárás a korróziós rétegek megszámlálása is, melynek során a talajból előkerült üvegek felületén kialakult, a felülettel párzhuzamos korróziós rétegeket számolják meg. Tapasztalat szerint ugyanis évente egy ilyen réteg keletkezik, tehát a rétegek száma megegyezik a talajba kerülés óta eltelt évek számával. Az egyes rétegek vastagsága 0,3—15 mikron közötti. Tudtommal hazánkban ilyen számlálást eredményesen eddig még nem végeztek. Lehetőségem volt azonban elektronmikroszkópos felvételek készítésére, melyek az üvegkorrózió réteges felépítését kiválóan igazolták. A rétegesség egyébként már szabad szemmel is érzékelhető volt, de nem számolható meg. Sajnos a rétegeket az elektronmikroszkópos felvételen sem lehetett megszámolni, mert ehhez — mint utóbb kiderült — a korróziós lemez műgyantás beágyazására lett volna szükség, a vizsgálat megismétlésére azonban nem volt lehetőség. A Jeol—JSM 35 scanning elektronmikroszkóppal végzett vizsgálat adatai: gyorsítófeszültség — 10 kV, minta-előkészítés С és Au rágőzöléssel, különböző nagyításokban. A vizsgálatot és a felvételeket Gondár Istvánnénak köszönhetem (4—5. kép). A kancsó kibontása Mint említettem, a kancsó hozzáértő kiemelése az ásatáson megkönnyítette a töredékek helyzetének pontos dokumentálását. A kancsót tartalmazó földrögöt mély üvegtálba helyeztem, mely minden oldalról megtámasztotta a földet, nehogy szétessen. Felülről kezdtem a bontást a papírvatta eltávolításával, így lényegében az oldalára fektetett kancsó kerületének kb. Ve-át bontottam ki. A darabok egymásra csúszva, elfordulva helyezkedtek el, de körülbelüli helyük megállapítható volt (6—7. kép). A bontást szükség szerint enyhe nedvesítéssel könnyítettem meg. Minden darabka helyzetét lerajzoltam és fotóztam (10—11—12. kép). A biztonság kedvéért minden egyes darabot átlátszó fóliára átrajzoltam, a törésvonalakat megszámoztam és a darabkákat körbevágtam. így haladva az üveg felületéről mintegy síkban kiterített térképet kaptam, mely az összeállítás során nagyon megkönnyítette a nagyobb darabok helyének megtalálását, a kicsi 5—10 mm

2-es töredékek helye pedig enélkül megállapíthatatlan lett volna (13. kép). Még így is akadt néhány 1—2 mm-es szilánk, mely az üveg belső rétegéből származott és már a földben sem volt az eredeti helyén (ezeket használtam fel anyagvizsgálatra). 205