Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 21. Szentendre, 1991)

Simon László: Régészet és múzeumügy Nagykőrösön (1879–1981)

magával vitte a Nemzeti Múzeumba.

103 Tompa Ferenc révén ezek még ugyanebben az évben bekerültek a nemzetközi régészeti szakirodalomba,

104 de teljes közlésükre csak az 1960-as évek elején került sor.

105 Zichy István 1936. március 12-én kelt levelében tájékoztatta a nagykőrösi polgármestert az ásatások eredményeiről, s ugyanitt ismertette a Gurmannhalom feltárása elmaradásának okát és annak 1936 őszére való halasztását. Amint az iratokból kiderült, ez a munka egészen 1938-ig napirenden volt, ám hol a munkáshiány, hol rossz időjárás, hol a Nemzeti Múzeum más irányú elfoglaltsága megakadályozta azt. Csak Balanyi Béla 1958. évi feltárása derített fényt a halom titkára: eszerint nem avar temető rejtőzik ott, hanem Árpád-kori templom s körülötte az ugyanilyen korú temető.

106 (1. kép 20.) A múzeum 1928. évi megalapításától a II. világháborúig tehát minden itt napfényre bukkant régészeti lelet elkerült Nagykőrösről. Ez alól talán egyetlen kivétel van, s ez a Pótharaszt, Balla-majorban (ma: Csévharaszt, Balla-major) 1934-ben talált sírlelet.

107 A feltehetően honfoglalás kori feldúlt sírból egy levél alakú vas nyílcsúcs és néhány emberi csontváztöredék (koponyatöredék és lábszárcsont) került Nagykőrösre, de ezek itt elkallódtak. Érdekes, hogy a Dezső Kázmértól a Nemzeti Múzeumba küldött utolsó leletek szintén a pótharasztiak voltak. 1939-ben a pótharaszti szőlő és gyümölcsös 36. tagjában kb. 1 m mélységben lelt csontvázdarabokat, valamint egy korsóból és egy ,,vas részből" álló leletet Büki Kálmán műszaki tiszt juttatta el a polgármesteri hivatalba, ahonnét meghatározás és további intézkedés céljára azokat a Nemzeti Múzeumba küldték.

108 Az évszám szinte jelképes: a II. világháború kitörésének éve utáni időszak iratai között már nem találtunk hasonló tárgyú dokumentumokat. Dezső Kázmér polgármester, aki korlátozott lehetőségeinek határain belül mindent megtett a nagykőrösi régészeti kutatások és a múzeumügy érdekében, a korszak zaklatott politikai viszonyai közepette nem tudott foglalkozni többé a kulturális és tudományos életnek ezzel a szférájával, noha fiatal kora óta ez volt kedvenc érdeklődési területe.

109 Összefoglalva az 1920-as évek közepétől végzett nagykőrösi régészeti kutatásokról mondottakat megállapíthatjuk, hogy azok mindig helyi kezdeményezésekből indultak ki, s rendszerint zsákutcába jutottak. A kisebb jelentőségű leletmentéseket egyszer sem követte nagyobb arányú feltáró munka, ezért ez az időszak is csak szórványleleteknek tartható hiányos leletegyütteseket produkált. Mindezek okát a helyi autodidakta szakember hiányában és a Nemzeti Múzeum régészeinek másirányú elfoglaltságában látjuk. A Budapestre küldött leletek között nem akadt olyan, amely minden mást háttérbe szorító jelentőségénél fogva magára és lelőhelyére vonta volna az egész országot munkaterületnek tekintő fővárosi szakemberek figyelmét. Ezért hiábavaló fáradozásnak bizonyult Dezső Kázmér minden ez irányú törekvése. Mindezek ellenére a polgármester megfelelő tárolóhely hiányában továbbra is az MNM-be küldette a polgármesteri hivatalba hozott vagy küldött régiségeket. Volt azonban olyan lelet is, amely a helyi illetékesek megkerülésével jutott az ország első múzeumába: 1938-ban Pintér Istvántól vétel útján került az Éremtárba a Nagykőrös Fekete-pusztán (Fekete dűlőben) talált bizánci aranypénz, I. Jusztinianosz császár (527—565) triensének egy utánzata.

110 (1. kép 19.) Sajátos színezetet adott az 1930-as évek nagykőrösi régészeti kutatásainak két ,,kincsásatási ügy". Bár ezek tárgyalása inkább néprajzi tanulmányba illik, de minthogy az egyik az MNM által engedélyezett hivatalos „ásatásnak" minősíttetett, részletesebben foglalkozom velük, annál is inkább, mert jól jellemzik Nagykőrös és környéke régészeti kutatásainak akkori színvonalát. Először 1936 szeptemberében érkezett „ásatási" kérvény a város polgármesterének hivatalába. Egy 77 éves ember előtt a Szolnoki út közepe táján 2—3 méter magas négyszög alakú tűz lobbant föl, amely nagy fénnyel égett. Miután ezt a „jelenséget" ugyanott egy másik alkalommal is észlelte az élemedett korú férfi, levélben kért a polgármestertől ásatási engedélyt, „mert azon a helyen mu40