Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Kiss Joakim Margit: A művészeti közeg változásai, a művészet rétegződése Szentendrén a hetvenes–nyolcvanas években

iscsak lényegesen eltérő — tevékenységi formáit. Azok műveinek is legfőbb funkciója a megidézés:

44 a természeté, a kollektív tudatalattié, távoli kultúráké csakúgy, mint a modern élet korunkrajellemző káoszáé — az „ösztönös, terápikus tevékenység", az önfelszabadítás és a beteljesítés funkcióival. Az ő munkáik műfaja leginkább szakrális tárgyegyüttes (néha egészen szabályos, négyszögű, keretezett „kép'-'ekkel, legtöbbször azonban installációval); tárgyegyütteseik mellett azonban legtöbbször zenével és énekhanggal kísérik akcióikat. (Bukta még formaképzésében is „szakrális": áhítattal rovátkázott felületei, kézzel faragott, szentképnek való keretei látványukban is bepillantást engednek a művész alkotó lelkületébe.) Csakhogy míg Deim motívumai: figura, épített, azaz szociális környezet, transzcendentális távlatok kulturális közegből valók (Vajda, Barcsay, Qadányi munkáiban ismert motívumok), addig a Vajda Stúdió tagjaié a mindennapi, profán lét manifesztumai: fésűk, tölcsérek, csontok, fazekak, macska, női nemi szerv, létra, szív, labda, ajak, gyufa, zászló stb. Önazonosságuk megfogalmazásán túl céljaik megegyeznek a hetvenes évek progresszív könnyűzenei csoportjainak önmeghatározásával — egy nemzedéki önazonosság megteremtésének is eszközei tehát. A hetvenes évek második felének a szentendrei stiláris összképét Hajdú László és Klimó Károly „expresszionizmusa", gesztusfestészete gazdagítja. Míg Klimó absztrakciója a hetvenes évek elején kvázi-tárgyias, azaz csendéletszerű, a kifejezés erejét fogalmi asszociációkkal segíti — az évek során egyre hajlékonyabb és árnyaltabb eszköz lesz a művész kezében: illusztratív tartalmak közlésére alkalmas. Festészete — a kollázstechnikával kiegészülve — elsősorban színhasználatának módosulása folytán a létállapotok kifejezésére, metafizikus jelentések közlésére vált alkalmassá (elsősorban az arany beiktatására gondolunk). Hajdú László absztrakciája indulatos, nagy gesztusokból alakult, leginkább átlós irányokból, amely egy készenléti állapotról, egy érzelmi ráhangoltságról tudósít, hogy a nyolcvanas évekre apró gesztusokra váltva még egy átstrukturálódásról is beszélhessünk: mondanivalóit ettől kezdve geometrikus formációk hordozzák. A gyakran tájképi szerveződésű képsíkokon sarkukra állított négyszögek jobbra dőlő, egymást fedő, hosszanti téglalapok, kibillenő, toronyszerű hasábok; — a felületeken más-más színösszhangú formahatárokon túl egymástól irányukban elkülönülő ecsetnyomokkal. E minimai által ihletett képszervezés titokzatosságot, rejtelmet sugall, melyről maga a festő is vall 1989-es kiállítási katalógusában: „... mi egyebet tükrözhetne a mű, ha nem mindenekelőtt az alaphelyzetet: ember és világ viszonyát. És van-e fontosabb kérdés, mint mi a létezés értelme?" 45 Az ismeretlennek ez a makacs fürkészése, másfelől azonban az írásszerű felületképzés

46 az árulkodó jel: megint csak mágikus funkcióval van dolgunk. A hetvenes évek elején Szentendrén élő ifjabb nemzedék egyik legmarkánsabb egyénisége Kocsis Imre volt. Ekkori, hiperrealista kompozíciói hibátlan szociológiai érzékről tanúskodnak: a társadalom perifériáját ragadták meg, a különös és megmagyarázhatatlan ellentmondásokat érzület és valóság, program és valóság viszonylatában. A művek elkészítését inspiráló kötődést óriás méretűre nagyított, tárgyilagos, fotószerű látás mögé rejtette; majd az ezek után következő kulcslyuk-kivágatokban szinte az ellenkezőjét csinálta meg: kulcslyukformába montírozta az egyéni érzelmeket tartalmazó, romantikus kép-toposzokat: zöld é& kék távlatokat, melyeket tájképeknek nevezett. Utóbbi években keletkezett munkáiban (Irkafirka sorozat, kaszás sorozat, reflektoros sorozat, pálmaágas sorozat) egyre leplezetlenebb a gesztus mögötti konceptualitás: a művészi cselekvés rituális-mágikus, a műfaj az akciót is magában foglaló dokumentálás. A méretek a legutóbbiakban falra kívánkozók. 1979—86 között Keserű Ilona munkásságának egy szakasza is Szentendréhez kötődött. Motívumaiban, képszervezésében, stiláris jegyeiben nem tapasztalható semmiféle változás, semmi 72