Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Németh Lajos: Bevezető

Az a tény, hogy Szentendrének van valamiféle kultúrateremtő atmoszférája, ma már köztudott. Úgy látszik, hogy ebben a mediterrán ihletésű, többfajta nemzetiséget és eltérő tradíciót ötvöző városkában munkálkodik valami olyan belső szervezőerő, amely a stílusbeli változások ellenére valamiként rokonítja az itt dolgozó művészeket, és a szellemi sugallat áthatja az új és új törekvéseket is. E szellemiség kialakulásához mindenképp hozzájárult a csodálatos természeti és városi környezet, a történelem szüntelen jelenvalósága, évszázadok egymásba tömörülése. A francia—spanyol mediterráneumban találunk ehhez hasonló városkákat — nem véletlen, hogy ott bontakozott ki a Cézanne-i oeuvre vagy L'Estaque, Le Ciotat, tlorta del Ebro és Le Ciotat vált a kubizmus és részben a fauvizmus bölcsőjévé. Persze ehhez kellettek azok a művészek, akik felismerték a miliő varázsát és egyénileg átélt művészetet tudtak belőle csinálni, mégpedig olyant, amelyet a stílusbeli sokrétűség jellemez. Barcsay, Kmetty, Czóbel, Paizs Goebel, Ilosuai, Miháltz művészi stílusa ugyancsak eltérő — a közös élmény azonban vitathatatlan. Szentendre azonban nem csupán természeti adottság és nem csupán történeti élményt ébresztő város — hanem régi kultúrák szellemi találkozóhelye is. Пет véletlen, hogy itt alakította ki nagyszabású programját Vajda és Korniss, és e szellem munkálkodik a ma dolgozók legjobbjainak, — így Deim Pálnak — munkásságában. E szellemiség hatott a Vácon és Esztergomban dolgozó művészekre is. Ismét felvetődik a kérdés, amelyre a tanulmányoknak kell megadni a választ, hogyan alakult az elmúlt évtizedek művészete, mit tudtak integrálni a maiak a szellemi és természeti, történeti miliő fakasztotta élményvilágból? A tanulmányok azonban nem csupán e kérdésekre koncentrálnak, feladatuk gyakran szerényebb: számba venni, művészettörténeti eszközökkel dokumentálni az elmúlt négy évtizedben történteket. A kortárs művészettörténet-írás egyik legnagyobb adóssága, hogy hiányoznak a jövő számára forrásértékű, dokumentatív tanulmányok. A jövő művészettörténészeinek nehéz lesz áttekinteni, hogy valójában mi is történt itt, hiszen az információk hézagosak, esetlegesek, hiányoznak az objektív szándékú áttekintések. E kiadvány tanulmányai e hiány pótlására törekednek, szándékuk nem is elsősorban az értékelés, hanem a tények közlése. Ezért példamutató e vállalkozás. Németh Lajos