Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után
A hatvanas években folytatódott a sorozat: 1963: Szántó Piroska — Csók Galéria; Rozgonyi László — Magyar Nemzeti Galéria; Bálint Endre — Budapest. 1964: Vaszkó Erzsébet — Csók Galéria; Miháltz Pál — Csók Galéria; Gráber Margit — Ernst Múzeum; Bálint Endre — Budapest. 1965: Kántor Andor — Csók Galéria; Korniss Dezső — Székesfehérvár; Bálint Endre — Budapest; Deim Pál — Mednyanszky Térem. 1966: Barcsay Jenő — Ernst Múzeum; Paizs Goebel Jenő — Magyar Nemzeti Galéria; Bálint Endre — Budapest. 1967: Bálint Endre — Esztergom, Kulturális Kapcsolatok Intézete. 1968: Anna Margit — Ernst Múzeum; Diener Dénes Rudolf — Magyar Nemzeti Galéria; Gállffy Lola — Csók Galéria. 1969: Miháltz Pál — Ernst Múzeum; Vajda Lajos — Székesfehérvár stb. Hangsúlyozzuk, hogy nem teljes a számbavétel s a vidéki kiállításokra való utalással sem a hiánytalanság illúzióját kívánjuk kelteni, csupán jelezni akarjuk azt, hogy egyes festők nyilvánosság elé kerülésének nehéz, indirekt útja volt. Vidéken, így elsősorban Székesfehérvárott kiállíthatták műveiket, Budapesten nem, vagy Budapesten az ismert kiállítóhelyek helyett klubokban, művelődési házakban stb. mutatkozhattak be. Az országhatárokon túl Czóbel Béla jutott folyamatos nyilvánossághoz. Ez nemcsak' ^szentendrei körben, de országos viszonylatban is kivételes példa volt. Czóbel a két világháború Között szerzett nemzetközi kapcsolatait megtartotta, átmentette, módjában állt műkereskedelmi kötelezettségeket vállalni és ezeknek eleget tenni s Párizs és Szentendre között ingázó, kétlaki életvitelt kialakítani. 1948-tól a Galerie des Beaux-Arts-ban Párizsban rendezett kiállításától kezdődően éves-kétéves gyakorisággal állított ki, elsősorban a párizsi Galerie Zakban (1952,1954,1956, 1957, 1959, 1961, 1962, 1964), 1958-ban a Velencei Biennalen, 1961-ben Genfben, Chicagóban, 1964-ben Londonban, 1965-ben ismét Genfben, 1966-ban Amsterdamban, 1967-ben Tokióban, 1968-ban újfent Chicagóban, 1969-ben Párizsban stb. Életútja, akárcsak életműve, tágabb dimenziójú annál, mint amit Közép-Kelet-Európában a XX. században megszokhattunk, tapasztalhattunk. Nemzetközi elismerést szerzett Biblia-illusztrációjával (Párizs 1957—62) Bálint Endre, aki 1947—56 között teljes belső emigrációban élt s 1947-ben Párizsban rendezett kiállítását követően tíz év megszakítással csak 1957-ben jutott kiállítási lehetőséghez Haarlemben, majd 1958-ban Brüsszelben és Párizsban. 1962-ben Vajda Lajos műveiből rendezett kiállítást a párizsi Galerie Lambert s 1968-ban ugyancsak a francia fővárosban a Galerie Paul Facchetti. A hazai és nemzetközi nyilvánosság és elismerés előbbiektől eltérő lehetősége nyílott meg Barcsay Jenő előtt, aki főiskolai pedagógiai munkájára, az anatómia tanítására való felkészülése stúdiumait 1953-ban a Művészeti anatómia kötetben adta ki. Barcsay páratlan szintézist teremtett ez irányú munkásságában az orvosi és művészeti anatómia között. Hasonló célból és szellemben összeállított, 1958-ban kiadott műve az Ember és drapéria. Mindkét tanulmánykötetnek a magyar kiadást követően elindult a nemzetközi karrierje, rövid egy évtized alatt a legnépszerűbb külföldi krimiszerzők regényeivel vetekedő ismertsége keletkezett mind a fordítások számát, mind pedig a példányszámot illetően. Barcsay a minuciozitásában is nagyszerű, didaktikus életművét és kiváló pedagógiáját 1966-ban a Forma és tér kötettel egészítette ki, folytatta. Ez a mű tulajdonképpen a szentendreinek nevezhető látásmód, a látványindíttatású, deduktív festői transzponálás, képszerkesztés kisenciklopédiája. Barcsay foglalta rendbe, kristályosította ki, de előre és visszamenőleg felfedezhető ez a szemléletmód Balogh László, Arató János, Hegyi György, Kántor Andor, Deli Antal, Rozgonyi László stb. művein és az egész magyar festészet „barcsays" periódusában. Barcsay Jenő művészetét 1964-ben mutatta be a magyar állam a Velencei Biennalen. 28
