Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Bakonyvári M. Ágnes: Vác képzőművészete

hozzá tartozó művészek többsége továbbra is Vácott és környékén él és alkot. A műhely létének szükségességét megkérdőjelezte a Képző- és Iparművészek Szövetsége Pest Megyei Területi Szervezetének megalakulása is 1976-ban. így a csoport beleolvadt a területi szervezetbe, melynek a Duna jobb partján Szentendre, bal partján pedig Vác a központja. A műhely felbomlása után az évenkénti „Váci Tárlat'-'ok is egyre formálisabbakká váltak. 1985 tavaszán olyan kevés mű gyűlt össze a kiállításra, hogy megrendezhetetlenné vált a tárlat. A városban élő alkotók az elmúlt évek tapasztalatai után nem tudták komolyan venni a kiállításra szóló felhívást. Ebben a helyzetben feltétlenül szükségessé vált az alkotócsoport közös megnyilatkozási formájának megújítása. E tanulmány szerzője a Madách Imre Művelődési Központ művészettörténészeként két alkalommal, 1985-ben és 1986-ban szervezte meg a Váci Művészeti Fesztivált. A 10 napig tartó rendezvénysorozaton egy központi nagy kiállításnak adott otthont a művelődési központ, míg több egyéni kiállítás nyílt a város különböző kulturális intézményeiben. A Vak Bottyán Múzeum, a Katona Lajos Könyvtár, több üzem is bekapcsolódott a fesztivál rendezvényeibe. A kiállításon szereplő alkotók munkájának értékelésére tíz díjat alapított a Művészeti Alap, a Pest Megyei Tanács, a Vác Városi Tanács, a Madách Imre Művelődési Központ és hat váci üzem. A középiskolás korosztály számára képzőművészettel kapcsolatos vetélkedőre került sor a Hincz Gyűjteményben. Egy alkalommal a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskoláról hangzott el tudományos előadás, máskor a Vácott élő művészek munkáiból nyílt állandó kiállítás Átrium Galéria címmel a művelődési központ egyik folyosószakaszán. A váci alkotókról egy kis kiadvány is megjelent. A Vácott egymás mellett élő alkotói szemléletek és ábrázolásmódok ugyanazokat a sajátosságokat tükrözik, mint általában a hazai művészet. Ez nem csupán a jelen állapotára igaz, hanem történetiségében is. Egyes művészek kitartóan ragaszkodnak a már korábban kialakított valóságértelmezésükhöz és ennek nyomán létrejött alkotói módszerükhöz, míg másoknál megfigyelhető a valósághoz való viszony változása által determinált alkotói változás, fejlődés is. Gaál Imre és Monos József a posztimpresszionista tájképfestészet hagyományainak folytatói. Gaál Imre a Dunakanyar természeti motívumai mellett figyelmet fordít az e vidéken található települések, városok intim részleteire. Egy-egy épületcsoport, zegzugos utca hangulatát, rejtelmét találóan érzékelteti sajátos szín- és fényviszonyaival. Tájképeit is a titokzatosság, rejtelmesség jellemzi. Összefogott, elnagyolt formái és a tompított színárnyalatok társítása a természet látványa által inspirált filozofikus kérdések felé orientálja a szemlélőt. Monos József tájai általános tájak általános természeti motívumokkal. Évszakok, napszakok hangulatának illusztrációi. Az alkotó egyéni érzékenysége szerint megragadott fényhatásokra, színreflexekre épülnek. Cs. Паду András, Hiduégi Valéria, Mizser Pál és Markó Erzsébet munkáin a világ racionális és geometrikus átformálásának törekvésével találkozni. A kubista, a geometrikus vagy expresszív absztrakt formai megoldásaival élő alkotások az emberi figurák egymáshoz való viszonyát, különböző szituációit, a környezet jellemző részleteit elemzik. Éppen az elemzés, a dolgok jelenségek önmagukon túlmutató jelentésének keresése, összefüggések feltárásának szándéka teszi szükségessé a stilizálást, a különböző mértékű absztrakciót. Ennek segítségével lehetséges egy-egy jelenség valamely tulajdonságát kiemelni, annak meghatározó voltát értelmezni. Ezeken a műveken már megfigyelhető, hogy alkotóik túllépnek a látvány csupán érzelmileg motivált, vagy stilizált visszaadásán; a jelenségeket és viszonylataikat jelképi szintre emelik. Cs. Hagy András munkáinak központi motívuma a táj. Az alkotó, miként emberi megnyilat238