Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Hann Ferenc: A Vajda Lajos Stúdió Új Vegyes kiállítása
A csoport életképességét éppen a stílusbeli kötetlenség tette lehetővé. A rriagot jelentő ef Zámbó, fe Lugossy (s a „kültag" Wahorn András — egy időben Bernáth(y) Sándor) enfant terrible-magatartása jelentette a tömegbázist, a vonzerőt. Különösségük, az Európában zajló művészeti jelenségekre való szinte azonnali (de nem szolgai) reagálásuk hívta fel a stúdióra a szakma és a közönség figyelmét. EfZámbó is fe Lugossy, a más utakon járó, de műfajilag hasonlóan gazdag mezőket bejáró Lois Viktor, Györffy Sándor s részben Bereznai Péter a hetvenes évek médiumkereső korszakának tipikus alakjai. Közülük talán fe LUGOSSY az, aki a kezdeti évek verejtékes, némiképp önpusztító önmaga keresése után a műfajnélküliség, a majdnem-képzőművész, majdnem zenész, majdnem-író, majdnem-filozófus állapotból a nyolcvanas évek elejére a sok műfajú „mixedmedia-művész" státuszába érkezett, mely állapotban már különválaszthatatlanok az egyes műfaji tartományok részértékei. A vele szorosan, szimbiózisszerű kapcsolatban működő ef Zámbó esetében már jól besorolhatók a minőségek: a képzőművészeti teljesítmény némiképp háttérbe szorítja az irodalmi, zenei stb... eredményeket. A nagy, látványos események, az akciók, happeningszerű produkciók, a land-art kísérletek (1978. Leninváros), a számos multimédia-kísérlet, a living theatre-rel való kacérkodások, az environment hangsúlyos megjelenése a Vajda-kiállításokon, a behaviour art programok (Relatív, 1976. Szentendre) lényegében az ef Zámbó—fe Lugossy koncepció eredményei. Ezekben az eseményekben alkalmanként részt vettek a csoport alkatilag zárkózottabb tagjai is. (Pl.: Bereznai közreműködése az „Éljen a művészet" с akcióban — Bidgosc, 1975. —, vagy a csoporttal rokonszenvező, de nem stúdiótag Bukta Imre, Wahorn András, Bernáth(y) élményt adó „játéka", a burleszket, a bacchanáliát, a hülyéskedést az experimentális színház kereteiben ötvöző boldog emlékezetű Sajna de Mahorkai vacsorá-ban, Budapest, Fiatal Művészek Klubja, 1978.) A nyolcvanas évek elején a Vajda Stúdióra alapozó art-rock zenekar (A.E. Bizottság) két hanglemezt is kiad, s Jégkrémbalett címmel játék(?)filmet forgatnak a Balázs Béla Stúdióban. Természetesen mindezenközben jelentős módosulások történnek az egyéni utakat járó művészek pályáján. Holdas György elkészíti első fehérmárvány érmeit, kitüntetéseit, melyek ironikus felhangjukkal tűnnek ki. Aknay táblaképein hangsúlyos szerepkörbe kerülnek a székely rovásírásjelei, LOIS jelentős akciói, filmjei mellett elkészíti eddigi főműveit (Pecsenyesütögető világpolgár, Tartós fogyasztási cikk), Matyófalui Gábor a márvány és filc, Agócs Attila a kő és különféle textíliák kombinációjával kísérletezik, Györffy érdeklődése egy időre a mail-art felé fordul, Bereznai a korábban a fotóhasználatra épülő szitanyomatok után kimondottan festői értékeket felmutató grafikákkal jelentkezik, Tóth István érzékeny, hol realisztikusabb, hol expresszív portrékat fest. Az évtizedforduló táján a viszonylag ritkán kiállító Selényi Károly, Gosztola Gábor, Imreh Tibor, Mikó E László mellé már kialakult, érett oeuvre-rel rendelkező művészek csatlakoznak a csoporthoz (tlaász István, Joláthy Attila, Gubis Mihály), s itt indul részben Magyar Gábor pályája is. Napjainkra a Vajda Lajos Stúdió szerkezete, szerepe jelentősen módosult. A valamikori amatőrökből „hivatásos" festők, szobrászok, grafikusok lettek. A stúdió újabban inkább mecénáló feladatokat vállalt, lehetőséget adott a fiatal magyar avantgárdnak a bemutatkozásra (Csont és bőr, Kollázs, Vető-Méhes, Szörtsey-Krizbai, Rabinec Stúdió stb... ). A most együtt jelentkező tizenegy művész, a Vajda Lajos Stúdió ÚJ vegyes csoportja, a korai évek szellemiségének folytatójaként rendezte meg első kiállítását a Szentendrei Képtárban. Flo204
