Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Kovács Gyula: Szentendrei szobrászok

királyunk lánya, gyermekkorában került a lengyel trónra. Mint fiatal királynő, a nála sokkal idősebb, még pogány Jagelló Ulászló litván fejedelemnek nyújtotta kezét, akit egész népével a keresztény hitre térített. A lengyelek legnagyobb királynőjükként, a litvánok apostolként tisztelik. Ez a történet, mint Európa történelmét is alakító esemény fogalmazódik meg a Csikszentmihályi által mintázott domborművön. Hedvig és Ulászló találkozását az eskü ereje és a kereszt szellemi fényéből sugárzó aura hitelesíti. A szemben álló két alak tekintete, gesztusa, a kereszt, a trón, a szakrális belső tér, a formák erejével hitelesített sorsdöntő nagy pillanat részesei. Mint hét társa, ő is helytállt, s munkáit a magyar és nem magyar turisták százezrei láthatják a római Szent Péter-bazilika altemplomában. A Boldog Dominici János életét ábrázoló dombormuveben a budai vár ásatása során szerencsésen előkerült gótikus szoborleletből megismert alakokat szerepeltet. Tisztelgés ez a tette a magyar gótikus szobrászok iránt, tisztelet a régiek művészete előtt. A valamit kifejezés igénye, mint mellőzhetetlen ok, nemcsak köztéren vagy belső terekben látható munkáinak szülője, de teremtője kiállítási méretű szobrainak, érmeinek is. Szobrászata által nem a szobrászatot magát mutatja meg, hanem mindazt életünkből és világunkból, amit szobor által lehet és érdemes. Sokféle kő és márvány, sokféle fa, terrakotta és sokféle fémanyag szólal meg kisebb méretű munkáiban, hirdetve és képviselve alkotójuk kortárs emberi magatartását. A Csiga bemutatása című művében az történik, amit a címe is mond. Őskori csiga kövületét tartja ölében, mintegy bemutatva a nézőnek, egy ülő női alak. Szinte hallható e csodás kövületre rátaláló szobrász örömkiáltása is: „Nézzétek". Csakugyan ritka nagy szerencse érte e szép kövülettel. Ezt a szerencséjét osztja meg velünk, nézőkkel. Mások örömével is gyarapítja a magáét. Éremsorozataiból ismerjük meg az emberiségért aggódó félelmeit és reményeit. Az ősi hangok, Tömeg, Hiedelmek, Az utolsó szarvas érmek, majd a Tanulmányok, Futás és a Homo Solitárius éremsorozataiban a 20. századi emberi sorsokat láttatja. Gyógyíthatatlan valóságfeltáró, korunk tényei, félelmei, rettegései, az utolsó hajszálban bízó reménykedései tárulnak elénk pl. a Homo Solitárius sorozatából, amelyben a magára maradt ember harcát ismerjük meg. A természeti tájat, itáliai és hazai városokat, műemlékeket ábrázoló érmei között találkozunk az esztétikum lehetőségeivel élő örömmunkákkal is. Am, mint a magyar szobrászok többsége és mint a szentendrei szobrászok többsége, Csikszentmihályi Róbert is képtelen beleragadni a puszta esztétikumgyártás elboldogító felelőtlenségébe. A mai magyar szobrászok lelkiismeretét nem nyugtatják meg a szobrászat absztrakt lehetőségei. Nem testükre szabott a specifikusnak az a skatulyája sem, amelybe a csúcspolgári értékszemlélet helyezi a művészet játékosait, kalandjáróit, mutatványosait, gladiátorait. A 19. században a magyar lelki struktúrába belegyökerezett művészetképzet az emberi lényeg mélységéig hatol, s ez késztette művészeinket, képzőművészeinket is arra, hogy világfelfogásukat magatartásként fejezzék ki műveikben. Ennek a magatartásnak az emberi minőség a hitelesített mértéke, s ezért minden szakmai tudás, bravúros kézügyesség, rafinált kiagyalás, divatosság elfogadása mellett, a művek ilyen emberi hitelében találhat értékeket józanabb művészetszemléletünk is. A minőséget manifesztáló emberi magatartás meglétét a művekben a történelem és jelen példája nyomán, szobrászaink magukra nézve is fontosnak ítélik. Ezért visszább húzódásuk a modernség körüli tülekedésben. 140